Osztály, vigyázz – szeptembertől indul a közösségi szolgálat

Azok a diákok, akik szeptemberben kezdik meg középfokú tanulmányaikat a 9. évfolyamon, a következő három tanév során kötelesek lesznek összesen legalább 50 órán keresztül szociális vagy karitatív tevékenységet folytatni az iskola által szervezett keretek között - emlékeztet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). A szolgálatot jobb lesz a 11. osztály végéig befejezni, hogy ne akadályozza az érettségi felkészülést.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. augusztus 13. Gyarmati Orsolya

Azok a diákok, akik szeptemberben kezdik meg középfokú tanulmányaikat a 9. évfolyamon, a következő három tanév során kötelesek lesznek összesen legalább 50 órán keresztül szociális vagy karitatív tevékenységet folytatni az iskola által szervezett keretek között – emlékeztet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). A szolgálatot jobb lesz a 11. osztály végéig befejezni, hogy ne akadályozza az érettségi felkészülést.


A 2016. január 1-je után érettségizők számára csak akkor állítható ki az érettségi bizonyítvány, ha igazolni tudják, hogy legalább 50 órát tevékenykedtek közösségi szolgálat keretében. Közösségi szolgálat csak olyan tevékenység lehet, amely a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendeletben meghatározott területeken szervezik, amely során a diákok minden anyagi érdektől mentesen, társadalmilag hasznos, valamely közösség javát szolgáló tevékenységet végeznek, legyen az egészségügyi, környezetvédelmi, sport, vagy más területen. Közösségi szolgálatot az iskolán belül és olyan fogadó intézményben és szervezetben lehet végezni, amely megfelel a vonatkozó jogszabályokban foglalt feltételeknek.

Fontos, hogy a közösségi szolgálatot a 9-11. évfolyamon kell elvégezni. Vagyis aki ez idő alatt nem teljesíti az 50 órát, az érettségi évében erre már nehéz lesz lehetőséget teremteni, ezért mindenképpen célszerű beosztani a rendelkezésre álló, hároméves időszakot. A terhelés csökkentése érdekében ugyanakkor lehetőség van arra, hogy a közösségi szolgálatot a nyári szünetre időzítsék a diákok, azonban mivel a szervezés és koordinálás az iskola feladata, ehhez elsősorban az oktatási, és adott esetben a befogadó intézmények együttműködése is szükséges.