Rétvári: egyre több gyereknek van esélye intézet helyett családba kerülni

Egyre több gyereknek van esélye intézet helyett családba kerülni - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2017. április 23. mti

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2013-ban 726 gyermeket, 2015-ben pedig már 829 gyermeket fogadtak örökbe. Mindez azt jelenti, hogy 15 százalékkal nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik családi otthonra találhattak – emelte ki.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy az örökbefogadások területén az elmúlt időszakban a kormány több újítást is bevezetett, illetve számos jogi akadályt elhárított, amelyek mind az örökbefogadó szülők, mind pedig a gyerekek érdekeit szolgálják. Mindezek eredményeit az örökbefogadási adatokban is látni lehet – fűzte hozzá.

Kifejtette: az engedélyezett örökbefogadások esetében kötelezővé vált az utánkövetés, amely abban nyújt segítséget az örökbefogadó családoknak, hogy a gyermek minél egyszerűbben be tudjon illeszkedni új otthonába – ha szükséges, akár szakértő segítségével. A családok így hatékonyabb segítséget kaphatnak abban, hogy a beilleszkedés a lehető leggördülékenyebb legyen, és hogy a gyerekek ne kerüljenek vissza a gondozási rendszerbe.

Az államtitkár kiemelte, hogy a gyerekekre vonatkozó örökbefogadási szabályok egyszerűbbé és egyértelműbbé is váltak. A korábbi években több olyan gyerek is volt, akit a “feleslegesen bonyolult adminisztráció miatt” nem lehetett örökbe fogadni, és ezért intézetekbe kényszerült. Ez mostanra megváltozott: 2010 óta csaknem 40 százalékkal növekedett azoknak a 3 év alatti gyerekeknek a száma, akiket örökbe lehet fogadni – jegyezte meg Rétvári Bence, aki úgy fogalmazott: “mindez azt jelenti, hogy egyre több kisgyermeknek van esélye szerető családhoz kerülni”.