Családháló

Kezdőoldal Háttér Százéves a magyar védőnői szolgálat

Százéves a magyar védőnői szolgálat

Idén június 13-án ünnepli fennállásának századik évfordulóját a magyar védőnői szolgálat. Az egyesületi elnök jelezte, a Magyar Örökség-díjas és hungarikumnak nyilvánított védőnői szolgálat erősödni fog a jövőben.

Írta: Csontos Dóra,

Idén június 13-án ünnepli fennállásának századik évfordulóját a magyar védőnői szolgálat. Az egyesületi elnök jelezte, a Magyar Örökség-díjas és hungarikumnak nyilvánított védőnői szolgálat erősödni fog a jövőben.


Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke azt mondta, ez az ellátási forma egyedüli a világon, és ma Magyarországon minden településen dolgozik védőnő a várandósok, a gyermeket nevelő családok és a nők egészsége védelmében. Ugyanakkor – mint mondta – kollégái leterheltek, hiszen 5200 álláshelyből háromszáz betöltetlen, de így sincs ellátatlan körzet, település.

Az elnök a védőnők anyagi megbecsültségéről azt mondta, nem egységes a munkáltatói rendszer, míg a finanszírozást az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) kapják, a munkáltató sok esetben az önkormányzat, a kórház vagy egy gazdasági társaság. Ennek egységesítésére is kaptak ígéretet, valamint arra is, hogy a védőnői bértábla igazodik a szakellátásban dolgozók bértáblájához – jegyezte meg Csordás Ágnes.

Az egyesületi elnök jelezte, a Magyar Örökség-díjas és hungarikumnak nyilvánított védőnői szolgálat erősödni fog a jövőben, hiszen a népegészségügyi szűréseket közelebb próbálják vinni a lakossághoz, sokat kell még tenni a koraszülések visszaszorításáért, és a tervek szerint gyakrabban fogják szűrni a 3 év alatti korosztályt.

Példa nélküli a magyar védőnői hálózat

Novák Katalin hétfőn egy Magyarország szervezésében megtartott kísérő rendezvény előadója volt az ENSZ Nők Helyzetét Vizsgáló Bizottságának 59. ülésén, amelynek témája az idén 100 éves hungarikum, a magyar védőnői hálózat volt. A Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet által levezetett panelbeszélgetésen részt vett még V.S Oberoi indiai államtitkár, Geeta Rao Gupta, az UNICEF ügyvezető igazgató-helyettese, Susan Myers, az Egyesült Nemzetek Alapítvány alelnöke és Gustavo Gonzalez-Canali, a világszervezetnek a nők helyzete ügyében illetékes főtanácsadója.

Fotó: MTI / Balázs Attila

“Bizonyos ügyekben, például a védőnői hálózatéban igen jó Magyarország reputációja. Az ENSZ-ben nagyon elismerték, hogy ezt a kérdést napirendre tűztük, és hogy a nők egészségéről nagyon konkrét példákon keresztül beszéltünk” – nyilatkozott az államtitkár, Indiát és Kolumbiát nevezve meg azon országok között, amelyek érdeklődést mutattak a magyar tapasztalatok iránt.

“Az mutattuk be, hogy a védőnői hálózat milyen nagy segítséget nyújt Magyarországon. Ez éppen olyan helyzetben segít a családokon, amikor a nők kifejezetten kiszolgáltatottak, amikor gyermeket várnak, amikor megszületik a gyermekük, amikor az újszülött gyermek bekerül a családba, és utána, a gyermeknevelés során is személyre szabott segítséget kapnak” – mondta az államtitkár.

A magyar védőnők napja alkalmából a Parlamentben átadták a Védőnői szolgálatért-díjat, a Batthyány-Strattmann László-díjat és a Pro Sanitate-díjat.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Ezt látja olvasáskor egy diszlexiás!

Tavaly egy angol egyetemistánál, bizonyos Daniel Brittonnál diszlexiát diagnosztizáltak az orvosok. Amikor Britton mindezt közölte csoporttársaival és a tanáraival, mindenki csak...

Close