Százmillió fiatal nő írástudatlan a világban

Mintegy 100 millió fiatal nő egyetlen sort sem képes elolvasni a világ alacsony és közepes jövedelmű országaiban - hívta fel a figyelmet hétfőn az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. március 11. bencze.aron

Mintegy 100 millió fiatal nő egyetlen sort sem képes elolvasni a világ alacsony és közepes jövedelmű országaiban – hívta fel a figyelmet hétfőn az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).


A szervezet kérte, hogy a jövő elsőszámú fejlesztési céljai között kapjon helyet a nemek között az oktatásban megmutatkozó egyenlőtlenség felszámolása. 2011-es adatok szerint az alapfokú oktatás terén a világ országainak 60 százaléka valósította meg a nemek közti egyenlőséget, a középfokú oktatásban pedig csak a 38 százaléka. A szegény országokban ez az arány még rosszabb, mindössze 20, illetve 10 százalék – közölte az UNESCO abból az alkalomból, hogy tanácskozást kezdett a nők jogi és szociális helyzetével foglalkozó bizottsága.

A statisztika szerint a legrosszabb helyzetben az arab világban, a dél- és nyugat-ázsiai országokban, illetve a Szaharától délre fekvő afrikai országokban élő lányok vannak. Ha maradnak az eddigi tendenciák, 2015-re csak a világ országainak 70 százalékában sikerül elérni a nemek egyenlőségét az alapfokú oktatásban, és csak az országok 56 százalékában a középfokú oktatást illetően.

Egy friss, 2013-14-re vonatkozó jelentés szerint a fejlődő világban 175 millióra tehető az írástudatlan fiatalok száma, és 61 százalékuk nő. Ez a helyzet tűrhetetlen, mert a szegény lányok számára a tanulás jelenti a felemelkedés, a szegénység ördögi köréből való kitörés leghatékonyabb módját – hangsúlyozta Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója.