Szerda reggel 9-ig szavazhatunk a Magyar Fiatalokért Díjra!

Szerda reggel 9-ig lehet szavazni, hogy melyik fiatal művész alkossa meg a Magyar Fiatalokért Díjat. Az új elismerést majd az veheti át, aki az ifjúságügy területén kiemelkedő szakmai teljesítményt végzett. Éppen ezért az Emberi Erőforrások Minisztériumának az volt a célja, hogy már maga a díj is fiatalos külsőt kapjon, egyedi formája legyen.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
novák katalin
2017. július 19. Család.hu

Négy fiatal művész készített pályaművet, ezekre lehet szavazni szerda reggelig az ujnemzedek.hu oldalon, ahol az alkotókról készült kisfilm is megtekinthető:

  • Virág Hajnalka a lenyűgöző fényjátéka miatt választotta megmunkálásra az optikai üveget, az érem formát megtartotta, de a díj egyben jelképe a folyamatos fejlődésnek is.
  • Boldog Anita és Kiskéry Dániel akrillal és betonnal dolgozott. Látványos tárgyat terveztek, mely szándékosan nem merőleges, hanem összetartó vonalakat alkotnak.
  • Gelley Kristóf és Mátyás Zoltán érmének alapja a fa, amely az időt is szimbolizálja. Ezt ötvözték ezüst maggal, és egy a fa köré épített bronz gyűrű jelképezi a védelmet.
  • Varga Gyöngyvér azért választotta a betont a díj anyagának, mert számára ez sugározza a biztonságot és a stabilitást. A tojás forma a fiatalságot, és a fejlődés lehetőségét jeleníti meg.

A Magyar Fiatalokért Díjat az ifjúságügy területén végzett kiemelkedő szakmai teljesítmény, vagy elért kimagasló eredmény méltatásaként adja át az emberi erőforrások minisztere várhatóan ősszel.  A szavazás eredményét Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár jelenti be Tusványoson.