A téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyermekek

Idén először a téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. december 21. MTI

Czibere Károly a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnáziumban megtartott sajtótájékoztatón kiemelte: idén január 1-től az önkormányzatoknak kötelező gondoskodniuk nemcsak a nyári, hanem minden iskolai szünetben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről.

A szünidei étkeztetésre 208 ezer gyermek jogosult, ennek költségeire a kormány idén 5,3 milliárd forintot, a 2017-es költségvetésből pedig 6,67 milliárd forintot különített el. Hozzátette: 2010-ben a nyári gyermekétkeztetésre 2,4 milliárd forintot költöttek, ezt a keretet emelték 2017-re közel háromszorosára. Az államtitkár szerint fontos a gyerekeknek adott étel minősége is, ezért a kormány az egy adagra jutó támogatást, amely 2010-ben 370 forint volt, ettől az évtől 570 forintra emelte.

little-kid-902621_1920

„Ahhoz, hogy megállítsuk ezen a lejtőn a szegénységi kockázatnak kitett családokat, biztosítani kell gyermekeiknek az alapvető javakat”

Czibere Károly rámutatott: a kedvezményes, illetve ingyenes étkeztetés képes „kiszabadítani a gyerekeket a szegénységi csapdából”. E csapda lényege, hogy az a gyerek, aki nem jut elegendő élelemhez, rosszabbul teljesít, így az egymást követő generációk egyre mélyebb szegénységbe süllyednek. „Ahhoz, hogy megállítsuk ezen a lejtőn a szegénységi kockázatnak kitett családokat, biztosítani kell gyermekeiknek az alapvető javakat” – fogalmazott. Szólt arról is, hogy 2017 januárjában értékelik az idén kibővített szünidei étkeztetés tapasztalatait. Felmérik, hányan vették igénybe a szolgáltatást, és azt is, hogy azok a szülők, akiknek gyerekei jogosultak voltak az ingyenes étkezésre, de nem kérték, miért nem éltek a lehetőséggel.

Vas Imre, Ferencváros és Józsefváros országgyűlési képviselője elmondta: Józsefvárosban 4 bölcsődés, 8 óvodás és 145 iskolás korú gyermek kap a téli szünetben meleg ételt az erre kijelölt oktatási intézményekben, míg Ferencvárosban 17 bölcsődés, 18 óvodás és 30 iskolás korú gyermek veszi igénybe a szolgáltatást.