Tilos lesz a házi feladat a napköziseknek?

A Köznevelési Kerekasztal április 30-ig javaslatot dolgoz ki arra, hogy már a 2016/2017-es tanév kezdetére csökkenjen a tanulók óraterhelése – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. március 23. Gyarmati Orsolya

A Köznevelési Kerekasztal április 30-ig javaslatot dolgoz ki arra, hogy már a 2016/2017-es tanév kezdetére csökkenjen a tanulók óraterhelése – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.


Rétvári Bence elmondta, van valós probléma az oktatásban, ez pedig a Klik működése és a diákok túlterheltsége.

Ha a tanuló a napközis tanulási idő alatt az iskolában marad, biztosítani kell a felkészítését a következő tanítási napra, részére otthoni házi feladat a jövőben nem adható – nyilatkozta a Magyar Időknek Rétvári Bence a kormányzati tervekről.Az államtitkár hangsúlyozta: a tartalmi szabályozás és az óraszámok kialakításakor elsősorban a gyermekek érdekeit kell szem előtt tartani.

A legfontosabb feladatok közt említette a Nemzeti alaptanterv (NAT) és a kerettantervek átfogó felülvizsgálatát, a megtanítandó lexikális tananyag érezhető csökkentését, továbbá az alapkészség-fejlesztés – az intézménytípusok sajátosságainak figyelembevételével, különösen az általános iskolák alsó tagozatán történő – erősítését.

A NAT alapkoncepciója az év végéig, míg a végleges változat 2017 végére készülhet el.Noha a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszűnik, továbbra is az állam tartja majd fenn az iskolákat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Rétvári Bence elmondta, hogy a kormányzat nem tér vissza a 2010 előtti, önkormányzati fenntartású rendszerhez, a döntéseknek azonban közelebb kell kerülniük az intézményekhez. Az államtitkár kifejtette, hogy azért szüntetik meg a Kliket, mert azt érte a legtöbb kritika az elmúlt időszakban, amiért “túlságosan vízfejként, egy helyről irányította az iskolákat”. A köznevelési kerekasztal ülésein ezért arra jutottak, hogy érdemes csökkenteni a központi irányítás mértékét – tette hozzá.

Rétvári Bence közölte: azt szeretnék, hogy nyárra alakuljon ki az új rendszer, hogy szeptembertől már jól tudjon működni. Hangsúlyozta: a kormányzat nem képes további anyagi kiadásokat vállalni a közoktatásban. A pedagógusbéreket a korábbi tervek szerint emelik, ennél nagyobb mértékben azonban nem tudják.