Budapest gyerekekkel

Ha a fővárosban jártok, ezeket a helyeket, programokat ne hagyjátok ki! Míg a tipegő korúakat elsősorban olyan helyekre érdemes vinnünk, ahol szabadon mozoghatnak úgy, hogy közben biztonságban vannak, a nagyobbacskáknak már sok más érdekesség is felkelti a figyelmét. Az óvodásokat például lenyűgözi a felnőtt világ, ha annak egy része elérhető játékként, vagy miniatűr formában.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
program
2017. július 09. Hello Baby

Miniversum (kép forrása: jegymester.hu)

Nagy sikere van világszerte a különböző parkoknak, amelyek a világ híres építményeit, épületei jelenítik meg miniatűr méretben. Ne tévesszen meg a név, most nem a már ismert minivárosról van szó. Ez kicsit más. A Miniversum egy óriási terepasztal, amelyen vonatokat irányíthattok Magyarország, Ausztria és Németország tájain keresztül. A városokra jellemző épületek, jelenetek teszik izgalmassá a látványt, no meg hogy a különböző kezelő panelekkel irányíthatjátok a vonatokat, de fényeket, hangokat, mozgást is bekapcsolhattok. Előre bejelentkezve, kisebb csoportokban bekukkanthattok a kulisszák mögé is. A kicsiket pedig öt különböző kisebb terepasztalon várja a saját kísérletezés, pályaépítés. Hétvégén kézműves programokat is szerveznek. Alsó tagozatosoknak rendhagyó környezetismeret órákat szerveznek, melyen a domborzati viszonyokat, településformákat, járműközlekedést és a megújuló energiaforrások felhasználási lehetőségeit ismertetik. A hetedik és nyolcadik osztályosoknak a múlt század második felének Magyarországa elevenedik meg.

Megközelíthetőség: A kiállítás az Andrássy út 12-ben található. Autóval érkezve, érdemes a Felvonulási téren parkolni, ahol vannak ingyenes helyek, innen a kisföldalattival néhány perc alatt az Operához lehet érni.Nyitva tartás: Vasárnaptól csütörtökig 9.00 – 19.00 óra között, pénteken és szombaton meghosszabbított nyitva tartással, 9.00 – 21.00 óra között.Belépő: (14 év felett): 2400 forint
Gyermek (2–14 év között): 1700 forint
Családi jegy (2 felnőtt és 2 gyerek részére, ha 14 év alattiak): 6900 forint
2 éves kor alatt a belépés ingyenes.

Kölyök Vadon Családi Játszóház 

Az elmúlt években gombamód szaporodnak a játszóházak, felismerve azt az igényt, hogy a családok rossz idő esetén is programot keresnek a gyermekeknek. A Récsei Center emeletén található családi játszóház nem csak játékokat kínál, hanem a környezet is különleges: kis tavacska, akvárium, terrárium, növények, no meg számtalan kisállat (akiknek némelyike simogatható is) teszi hitelesebbé a névadó vadont: nyuszi, sün, tengerimalac, mókus, hörcsög, különféle gekkók és még sokan mások. A legkisebbeket babahempergő várja, a nagyobbak már hintázhatnak, vagy a légvárra mászhatnak, vagy éppen lecsúszhatnak. Aki pedig járgánnyal is szeretne közlekedni, az talál bőven kedvére valót, az óriási térben szabadabban lehet száguldani, mint az utak menti járdákon, és a szülőknek sem kell lélekszakadva rohanni utánuk. A nagyobbakat trambulin, útvesztő, és csúszda várja. A kamaszokat se hagyjátok otthon, a mászófal, a csocsóasztal és a léghoki nekik is tetszeni fog. Új attrakció a Lovagvár biliárdasztallal és XBox-szal. A nyári hónapokban öt napos turnusokban az 5 és 12 év közötti korosztály számára nyári táborokat is szerveznek.

Cím: Budapest, Istvánmezei út 6, 1146 Napi gyerek jegy (5 óra időtartamra) 2400.-Ft, vagy választhattok perc alapú belépőt is, ebben az esetben 20.-/perc a díj. Felnőtt jegy 500.-Ft Családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek) 4900.-Ft Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 14-20 óra között, péntektől vasárnapig és iskolaszüneti napokon 10-20-ig.

Vizes játszótér a pesterzsébeti Hullám csónakházaknál

A játszóterekkel több gond is szokott lenni, például az, hogy minden apróság ugyanabban a homokozóban szeretne lenni, (vagy a hintában), ezért aztán elég nagy a tumultus. Ezen a játszótéren van homok éppen elég, sőt, mondhatni ez egy homoktenger, ahol biztosan lesz helye a te gyerekednek is. Tavaly nyáron adták át a város legújabb vizes játszóterét a Duna parton a Hullám Csónakházak mellett Pesterzsébeten. A tér közepén álló hajóban több kapcsolót, tekerentyűt is felszereltek, így teljes az élmény, lehet vadul kormányozni. Több ugrórámpáról vethetik magukat a gyerekek a homoktengerbe – de azért csak óvatosan! Az elmaradhatatlan csúszkapálya – amelynek állomása természetesen cápát formáz – akár órákra képes lekötni a bátrabbakat. A vizes részen csapból folyik, majd favályúkban kanyarog a víz, de a part közelsége miatt a folyóból is lehet vizet merni. A víz útját legjobban papírcsónakkal lehet követni, origamisok előnyben! A közelben büfé üzemel, így ha kevésnek bizonyul a hozott elemózsia, szendvicseket is tudtok vásárolni. Éppen elég nagy a terület a játszótér körül ahhoz, hogy árnyas helyet találjatok a letelepedéshez, piknikezéshez. Így ha kisebb babával vagy, látótávolságon belül tarthatod a nagyobbikat, miközben a kicsit megszoptatod, vagy altatod. Mindenképpen érdemes szúnyogriasztóval készülni a vízközel miatt. És papucs helyett gumiszandált javasolunk, az nem potyog le a lábról (esteleg a folyóba) vízhordás közben. A területen egyébként további fejlesztéseket terveznek, közösségi kerteket létesítenek és bővítik a játszóteret is.

Elérhetőség: Pesterzsébet, Vízisport utca. Tömegközlekedéssel a Helsinki útról, majd gyalogosan a Csepeli átjárón keresztül megközelíthető, illetve a 119-es busz megáll a közelben, ha a Határ úttól jöttök. Nyitva tartás: hétfő és csütörtökön: 08.00-11.00 és 15.00-20.00
Kedd, szerda, péntek, szombat és vasárnap 08.00-20.00. A nyitvatartási időt az önkormányzat a családok igényei alapján alakította ki, ami külön említésre méltó.

 

A cikk itt folytatódik!