Öt éves a Varázshegy

A közeljövőben ünnepli ötödik születésnapját az állatkerti Nagyszikla belsejében működő Varázshegy. A több mint háromezer négyzetméteres, komplex bemutatóhelyet 2012 májusában adták át a közönségnek. A születésnap alkalmából május 26-án, pénteken változatos meglepetés programokkal várja az Állatkert a látogatókat, a 2012-ben született gyermekek pedig ezen a napon díjmentesen léphetnek be a kert területére.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
helyek
2017. május 19. Orientpress

Május 26-án, azaz a hónap utolsó péntekén ünnepli az Állatkert a Nagyszikla belsejében működő, 2012-ben átadott Varázshegy ötödik születésnapját. Ez alkalomból változatos születésnapi programokkal, többek között testközelből megismerhető állatokkal, játékos foglalkozásokkal, arcfestéssel várják az érdeklődőket, de bemutatják azt is, hogyan készült az immár öt esztendeje üzemelő Varázshegy.

Az Állatkert alkotásra is biztatja a születésnapi rendezvényen részt vevő gyermekeket. Aki ugyanis lerajzolja kedvenc varázshegyi állatát (ezt helyben is meg lehet tenni, de be lehet hozni az otthon, óvodában vagy iskolában készített rajzot is), annak alkotását egyből ki is állítják a Varázshegy előterében, illetve a Darwin-labornál.

A jeles évforduló alkalmával az Állatkert belépési kedvezménnyel is kedveskedik. Azok a gyermekek ugyanis, akik a 2012-es esztendőben, tehát a Varázshegy megnyitásának évében születtek, ezen a napon díjmentesen léphetnek be az Állatkertbe.

A Varázshegy programjai mellett természetesen az Állatkert többi bemutatóhelye is várja az érdeklődőket. A kert szinte minden részén cseperedő kisállatokat, kölyköket és fiókákat láthat a nagyközönség. A zsiráfoknál három borjú, az indiai antilopoknál egy borjú, a cebui disznóknál két malac, a zebráknál egy csikó, az ázsiai vadkutyáknál hat kölyök, a gyűrűsfarkú makiknál három kölyök, a pingvineknél két fióka, a koronásgalamboknál pedig további egy fióka látható, de szaporulat volt a szakállas agámáknál és a vitorlás gekkóknál is. Érdemes megnézni a tavaly ősszel született sörényes hangyászt és a két és fél éves orangután kölyköket is. A sokféle látnivalót és változatos programkínálatot látványetetések, állatfoglalkoztató tréningek, állatbemutatók teszik teljessé.

A cikk itt folytatódik!