Családbarát szülés? Lehetséges! II. rész

Az alternatív szülés fogalma, igénye sok kórházban még ma is komoly ellenállást vált ki. Pedig épp az alternatív lenne a természetes, nem pedig fordítva. Békés Emőke többek között erről is beszél az interjú második részében.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2014. augusztus 06. Gyarmati Orsolya

Az alternatív szülés fogalma, igénye sok kórházban még ma is komoly ellenállást vált ki. Pedig épp az alternatív lenne a természetes, nem pedig fordítva. Békés Emőke többek között erről is beszél az interjú második részében.


CSH: Mitől függ egy kórház hozzáállása?

BE: Úgy látom, hogy a szemléletet döntően az osztályvezető főorvos elképzelései határozzák meg. Az elmúlt évtizedben több kórházban is kísértem szüléseket. Tapasztalataim szerint, ha egy osztályát vezető főorvosnak – nevezzük így – családbarát a szemlélete, akkor ezt kell követnie nagyjából minden ott dolgozónak, mert ez az iránymutatás. Természetesen ezen az osztályon is vannak olyanok, akik nem azonosulnak teljes mértékig ezekkel az elvekkel, és sokkal kevésbé teljesítik az elvárásokat.

CSH: És ez természetesen fordítva is igaz…

BE: Jól látható, hogy mit okoz az is, ha egy családbarát szemléletű főorvost egy teljesen másként gondolkodó követ. Az elmúlt hetekben sok szó esett erről a Szent Imre Kórház szülészetéről elbocsájtott szülésznő esetéről. Ha a főorvos utasítására megváltozik a protokoll (az általa preferált indokok miatt), akkor az meglehetősen nehéz helyzetbe hozza azokat az ott dolgozókat, akik másként gondolkodnak a szülésről. Nyilván itt is vannak olyanok, akik kitartanak az elveik mellett és igyekeznek a szűkebbre szabott lehetőségek mellett a legtöbbet nyújtani nem csak szakmailag, hanem emberileg is, ám a tények azt mutatják, hogy többen vagy elmennek, hogy úgy tudjanak dolgozni, ahogy szeretnének, vagy elküldik őket. Ma Magyarországon még a szakmai kérdésekben sincs egyetértés a szülészorvosok között, hát még ha azt nézzük, hogy milyen óriási különbségek vannak köztük emberileg, azaz hogy hogyan, milyen hozzáállással és kommunikációval kísérik a leendő szülőket.

CSH: Sokszor van félreértés, nézeteltérés orvos és páciens közt is…

BE: Nagy probléma, hogy napjainkban olyan szintű félelem alakult ki az orvosokban a műhibaperek miatt, hogy számukra a szülés biztonságos levezetése lett a preferencia. Ez érthető abból a szempontból, hogy a szakmai felelősség az ő vállukat nyomja. Ám a biztonság egyáltalán nem jelenti feltétlenül ugyanezt a szülő nő számára! Ha neki egészséges, normális élettani vajúdása van, számára sokkal inkább jelenthet biztonságot az, ha hagyják, hogy szabadon megválaszthassa a vajúdáskor és szüléskor neki legkényelmesebb pozíciót, ha pozitívan, kedvesen szólnak hozzá, ha figyelembe veszik a kéréseit, ha értik és el is fogadják a benne zajló lelki folyamatokat is.

CSH: Mi a megoldás?

BE: Valószínűleg generációváltásra is szükség lesz ahhoz, hogy egy konzervatív szemléletű kórház családbaráttá váljon, ugyanakkor azt látom, nagyon rövid idő elég ahhoz, hogy egy a természetes, háborítatlan szülést képviselő szülészet visszaváltozzon. A generációváltás persze önmagában nem elég. Óriási hiánynak tartom, hogy a szülésznő és a szülészorvos képzésben nem szerepel a várandósság és a szülés lélektana, hiányzik az oktatásból az, hogy hogyan kellene kommunikálni egy módosult tudatállapotban lévő nővel, és nem tanítják azokat az alapvető összefüggéseket, ami a test és lélek szoros egymásra hatásáról szólnak.

CSH: Beszéljünk egy kicsit még a szabad szülésválasztás lehetőségéről! Milyen alternatív szülési módszerek vannak ma?

BE: Ez egy érdekes kérdés. Mi az, hogy alternatív? Mihez képest tekintjük annak, hogy valaki vízben szeretne vajúdni és szülni, vagy azt, hogy szívesen hallgatna zenét a vajúdása idején? Amiket ma alternatív módszernek tartanak, szerintem azok a természetesek. A szabad vajúdási és szülési pozíció megválasztása, a masszírozás, a fájdalomcsillapító borogatás iránti igény, vagy a szülő nő arra vonatkozó kérése, hogy mindazok mellette lehessenek, akikkel ő biztonságban érzi magát (legyen az az orvosa, a szülésznője, a dúlája, a barátnője, vagy akár az anyósa), ezek ahhoz képest lehetnek csak meglepő alternatívák, ami valójában az elmúlt évtizedekben természetellenes volt. Ha ugyanis egy nő vajúdni kezd, és szabadon hagyják, hogy eldöntse, hogy neki mi a jó, aligha hiszem, hogy azt választaná, ami hazánkban hosszú ideig gyakorlat volt. Nem gondolom, hogy sokan kérnék azt, hogy a párjuktól elválasztva, néma csendben, a hátukra fektetve, evés és ivás nélkül vajúdjanak, majd a szülést követően csupán egy pillanatra mutassák meg nekik a babájukat, hogy aztán a szigorú rendnek megfelelően háromóránként foghassák csak a karjukban. Nézzünk meg egy olyan filmet, amiben természeti népeknél mutatnak vajúdást, szülést! Csupa olyasmit látunk, ami valóban teljesen természetes. Ám a szülészet ezeket alternatívnak tartja. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kórház adta biztonság vagy a már általunk is elvárt kényelem és higiénia elvetendő lenne, de lássuk be, nagyon sok ösztönös tudást elvett a nőktől a medikalizált szülészeti gyakorlat.