2014. december 18. csütörtök, Auguszta

"Ha az édesanyák mernének hinni magukban..."

csaladhalo.hu
Gyarmati Orsolya
2012. 05. 03. 15:28
Interjú Galambosiné Varga Ibolyával, az Acsai Ajándék Családi Napközi vezetőjével

“A gyermek nem akadály. Az anyaméh gyümölcse a jutalom!” - hirdeti az Ajándék Családsegítő Alapítvány mottója. A szervezet 2006-ban nyitotta meg első családi napközijét, amely olyan sikeresnek bizonyult, hogy az alapítvány az elmúlt hat év során három másik napközit is létrehozhatott. Az alapítvány egyik fő céljaként a keresztény értékek átadását tűzte ki célul a mindennapi foglalkozások keretében. Interjúnkban Galambosiné Varga Ibolyát, az Acsai Ajándék Családi Napközi vezetőjét kérdeztük.    


- Az Ajándék Családsegítő Alapítvány egyik fő célja a keresztény értékek átadása a gyermekek számára. Mennyire lehet a fogyasztói társadalom értéktelen, anyagias szemléletével szemben célt érni?
- A gyerekek között tapasztaltam, hogy megérintette már a szívüket, hogy egy Batman nem elég, kell még nagyobb, még színesebb, még izgalmasabb játék. Jó lenne ebből kimaradni. Nem elhalmozni, elkápráztatni a gyerekeket, hanem felfedezni mi az izgalmas abban a környezetben, ahol éppen vannak. Hogy tudjanak örülni a kicsi dolgoknak is. A világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Számomra a lényeg, hogy segítsem abban a gyerekeket, hogy ne a kívánságait akarja kielégíteni, hanem a szolgálat legyen az öröme. Számukra az is játék, ha egy kis dologban segíthetnek, és boldogok, ha láthatják, milyen örömet okozott a szolgálatuk.

- Lehet-e kamaszgyerekeknek megmutatni, mi az, ami hosszú távon megbecsülendő, értékelendő az emberi életben?
- Egyszer megkérdeztem Danit, az egyik fiamat, miért figyelnek oda András bácsira, az osztályfőnökükre: Dani azt válaszolta, hogy azért, mert András bácsi egy közülük: együtt örül és szomorkodik velük. Lázadni nem nagyon lehet ellene, mert nem a másik oldalon van. Egyenként törődik a tanítványaival és reménységgel néz rájuk. Máté fiam pedig azt mondta, hogy a ballagás előtti órán olyan gondolatokat hallott András bácsitól, amit szeretne magával vinni, mert érdemes. Ha arra vállalkozom, hogy a gyerekeknek bármilyen értéket mutassak, annak ott kell lennie bennem is. Nem baj, ha nem tökéletes a kép, hiszen hívő emberként tovább mutathatok a hibátlanra, Istenre. Fontos látni, mi és miért torzul el egy gyermekben, és mit tart értéknek, hiszen innen már el lehet indulni. Ha egy gyerek kérdez, az bizony nagy dolog. Nagyon fontos, hogy a gyerekek lássanak maguk körül pozitív példákat, olyan embereket, akikkel azonosulni tudnak, akik maradandó értékeket hordoznak magukban. Középiskolás koromban, ami a 80-as évek közepén volt, meghívták az iskolánkba Balczó Andrást, hogy meséljen magáról. És nem csak a sportsikereiről beszélt, hanem a hitéről is. Hitelesen. Az egyik osztálytársam a találkozó után megjegyezte, hogy nagyon meggyőző volt, amit hallott. Ő majdnem megtért. A kamasz keresi, ki legyen a példaképe, ki követhető.

- Hogyan alakulhatott ki az emberek egy részében az a gondolat, hogy a gyermek akadály lehet? Hogyan lehet ezt a gondolkodásmódot átformálni?
- Ennek biztosan több oka van. Az egyik az a lehetőség a nők előtt, hogy ők is idő- és energiaigényes hivatást töltsenek be. Újra egy élményem jut eszembe. Múlt héten osztálytalálkozón voltam. Könyvelőként érettségiztünk, s a legtöbben ebben az irányban folytatták tovább a tanulmányaikat, vagy ilyen területen kezdtek dolgozni. Aki eljutott valamilyen vezetői pozícióba, napi tíz-tizenkét órát dolgozik a munkahelyén, esetleg otthon folytatja. Az egyik volt osztálytársam bevallotta: este ugyan megkérdezi a gyerekeit, mi történt velük aznap, de hiába érdekelné a válasz, nincs energiája odafigyelni rájuk.  Milyen fontos lenne, hogy minden édesanya elhiggye: pótolhatatlan az az idő, amit a gyerekeivel tölthet. Persze ehhez az is szükséges lene sokszor, hogy az édesanyának csak annyi időre kelljen eltávolodnia a gyerekeitől, amennyire feltétlenül szükséges (részmunkaidő, kevésbé jól fizető, de gyermekbarát munkahely).

Olyan rövid az a néhány év, amíg ott vannak a szárnyaink alatt, akikért felelünk! Ha el mernék hinni az édesanyák, hogy nincs szükség extra fejlesztésre, foglalkozásra, hogy boldog felnőtt legyen a gyermekük, hogy nincs ember, aki jobban tudna gondoskodni a kicsijéről, mint az, akire Isten bízta, nem igyekeznének el otthonról. Ha mégis, csak annyi időre, amennyi szükséges. A családi napközi megoldás lehet erre a problémára, mert szükség van olyan helyekre, amelyek a gyermek és a szülők kapcsolatát erősítik. Ahol segítenek felfedezni közösen, milyen kincsek rejtőznek a gyermekben. Ahol a bejövő gyermek nem probléma, hanem ajándék. Ahol nem a szolgáltatások száma, a játékkínálat a vonzó, hanem a légkör, ami a gyermeket körülveszi. Ahol annyi figyelmet, és olyan gondoskodást kap, ami leginkább segíti a fejlődését. Ahol szeretik őt magáért. Az az ige jutott eszembe, hogy az utolsó napokban az emberek önmagukat szeretők, pénzsóvárak lesznek. De te - mondja Timóteusnak Pál - maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. Hol a határ, ameddig segíthetek? Hol van az, amikor azt mondom, hogy ebben már nem támogatom a szülőt? Azt mondja Pál apostol, az ige segít tisztán látni. Szeretném.