Terápia a veteményesben

Viselkedészavaros gyerekek a tyúkólnál. Autizmussal élők a fűszernövények között. Börtönből szabadultak a szántásban. A szociális farmok Norvégiában évek óta terápiás lehetőségként is működnek. A gazdálkodók plusz juttatásokat kapnak, a gazdaságokba látogató gyerekek és felnőttek pedig lehetőséget, hogy gyógyuljanak, hogy máshogy csinálják, hogy esélyük legyen integrálódni a társadalomba, amelynek ilyen-olyan okból a peremére kerültek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2016. március 02. Gyarmati Orsolya

Viselkedészavaros gyerekek a tyúkólnál. Autizmussal élők a fűszernövények között. Börtönből szabadultak a szántásban. A szociális farmok Norvégiában évek óta terápiás lehetőségként is működnek. A gazdálkodók plusz juttatásokat kapnak, a gazdaságokba látogató gyerekek és felnőttek pedig lehetőséget, hogy gyógyuljanak, hogy máshogy csinálják, hogy esélyük legyen integrálódni a társadalomba, amelynek ilyen-olyan okból a peremére kerültek.


Horváth Janka és Siklósi Rozália egy hónapot töltöttek Norvégiában, ahol az ún. szociális farmokat járták végig. Velük beszélgettünk tapasztalataikról és a magyarországi megvalósítás lehetőségeiről.

Családháló: Hogyan kerültetek Norvégiába, hogy a care farmokat, magyarul a szociális farmokat tanulmányozzátok?

Horváth Janka: 2014 tavaszán egy, az ESSRG (Environmental Social Science Research Group) által szervezett workshopon találkoztam először a care farming gondolatával, módszerével. Ők hívtak össze érintetteket, akik a témához köthetőek, pl. fogyatékkal élőkkel dolgozókat, vidékfejlesztési és szociális szakembereket. A diskurzus arról szólt, hogy Magyarországon hogyan lehetne megvalósítani egy ilyen kezdeményezést. Az ELTE Humánökológia mesterképzési szakos hallgatójaként nagyon megfogott a téma. Elutaztam Skóciába, ahol közel fél évig egy olyan szociális intézménynél dolgoztam, ahol tanulási nehézségekkel küzdő fiatal felnőtteket tanítanak különböző, a vidéki élethez szükséges készségekre: állatokkal foglalkoznak, gazdálkodnak, kertészkednek. Utánanéztem, mennyire elterjedt ott ez a kezdeményezés, de kiderült, hogy egyáltalán nem. Akkor jött az ötlet, hogy menjünk el egy olyan országba, ahol ez a modell már működik, és bevált. Rozival, aki ugyanarra a szakra járt, mint én, megpályáztuk és megnyertük a Norvég Civil Támogatási Alap Legyél te is On the Spot nevű ösztöndíját – így jutottunk el Norvégiába, ahol masszív politikai akarat áll a care farming elterjesztése mögött.

Siklósi Rozália: Jankával sokat mozogtunk az országban a humánökológus szak gyakorlatain, és nagyjából láttuk, mi a helyzet vidéken, és milyen nehéz helyzetben vannak a családi gazdálkodók Magyarországon. Úgy gondoltuk, a care farming megoldás lehet akár a hazai kisgazdaságok problémáira is, hiszen itthon is megvannak azok a célcsoportok, akiket össze lehet kötni ezekkel a farmokkal. Az egyetemi gyakorlatok révén bekapcsolódtunk az Agri Kulti Vidékfejlesztési Műhely munkájába is, amelynek fő profilja a fenntartható vidékfejlesztés. Az Agri Kulti egyik alapító tagja, Bertényi Gábor (ld. még Házikó, Szimpla, Szimpla Piac, nagymarosi és balassagyarmati termelői piacok – a szerk.) az egyetemen is tanárunk volt, és lehetőséget teremtett arra, hogy minél többet menjünk terepre, ahol valódi, életszagú tapasztalatokat szerezhettünk a vidék problémáiról. Ez már eleve ráállított minket Jankával arra a pályára, hogy hosszabb távon is foglalkozzunk ezzel a témával, keresve a jó példákat és a megoldási lehetőségeket.

CSH: Mennyire van jelen a care farming modell Európában?

H.J.: Angliában, Belgiumban, Olaszországban és Hollandiában is léteznek ilyen kezdeményezések, de Norvégia olyan szempontból mindenképpen kiemelkedő, hogy ott felülről is támogatják a care farming rendszert. Náluk a norvég Mezőgazdasági Minisztérium adott erre lehetőséget, mivel belátta, hogy a gazdálkodóknak ez egy plusz bevételi forrás, aminek a megjelenése révén az államnak hosszú távon kevesebb támogatást kell adnia a farmereknek.

CSH: Egy hónap alatt igen sok gazdaságba látogattatok el. Milyen kép alakult ki bennetek a care farmokat vezető gazdákról?

S.R.: Tíz-tizenöt gazdálkodónál jártunk. Mindegyikük nagyon nyitott személyiség volt, ami nagyon fontos ahhoz, hogy valaki care farmerként sikeres legyen.

H.J.: Szerintem a gazdálkodó személyisége a legfontosabb tényező: ha egy farmer nem tud jól kommunikálni az emberekkel, ha nem tud ráérezni arra, hogy mi kell a másiknak, akkor az egész nem fog működni. Mind a beszélgetések alatt, mind akkor, amikor a gyakorlatban láttuk „működni” őket, megállapítottuk, mennyire fantasztikus érzékük van ezeknek az embereknek ahhoz, hogy a hozzájuk érkezők jelzéseit, szükségleteit leolvassák, milyen ügyesen találják meg velük a hangot, legyen szó óvodásokról, viselkedészavaros gyerekekről, autistákról, vagy pszichés problémával küzdő felnőttekről. Ezeknek a „problémás” embereknek az életében a farmer egy megbízható, „követendő,” következetes és hiteles személlyé, egyfajta példaképpé válik. Ami még érdekes tapasztalat, hogy a legtöbb farmon nagyon határozott, rendívül karakán, ambiciózus és motivált nőkkel találkoztunk, akik elképesztően jól vannak összerakva. Az egyik nő például feladta a vegyészmérnöki munkáját, hogy a semmiből felépítsen egy lovardát azért, hogy lelkileg nagyon sérült, szexuálisan vagy fizikailag súlyosan bántalmazott, traumatizált gyerekekkel foglalkozhasson.

CSH: Ehhez azért nagyon sokrétű személyiségnek kell lenni, emellett pedig nyilvánvalóan nagyon stabilnak.

H.J.: Norvégiában 2012 óta egy minősítő rendszer is működik a care farmokhoz kapcsolódóan (Green Care Stratégia alapján létrehozott Inn pa tunet védjegy  – a szerk.), de az egyik hiányossága éppen az, hogy miközben nagy hangsúlyt fektet a fizikai, biztonsági feltételekre, tehát arra, hogy a farm mennyire biztonságos a célcsoportok számára, egyáltalán nem figyel arra, hogy a farmer fel van-e készülve pszichésen egy ilyen kihívásra, arra, hogy együtt dolgozzon, beszélgessen, egyáltalán: együtt legyen ilyen emberekkel.

CSH: Ezek szerint a jó care farmer terapeuta is egyben…

H.J.: Abszolút. A legtöbb gazda, akivel beszéltünk, szerencsés, mert gyógypedagógus vagy tanár végzettségű és farmer egy személyben. Fontos viszont megjegyezni, hogy amikor a segítők (így nevezik a farmra érkező gyerekeket, felnőtteket a gazdák) ott vannak, akkor a gazdák csak velük, az ő előrelépésükkel foglalkoznak, nem a gazdasággal.

CSH: Miután egy gazdaságból care farm lesz, van-e utánkövetés? Ellenőrzi-e valaki, hogy hogyan működik a szociális farm, és ha igen, hogyan?

S.R.: Egyrészt a gazdák nagyon sokszor maguk látják a változást a hozzájuk érkezőkben, közvetlen visszacsatolást kapnak. Másrészt a norvég Green Care Stratégia egyik fő célja, hogy a kutatások szülessenek a stratégia előrehaladásáról, eredményekről. Ezt igazolták számunkra például az egyetemi kutatók, farmereket összefogó érdekvédelmi szervezet képviselői is, akik a cera farm eredményeivel, hatásaival, sajátosságaival kapcsolatos kutatásokat folytatnak. Az egyes esetek utánkövetése tehát helyben, a farmer/szakember által történik meg, rendszer szinten pedig egyetemek, szervezetek foglalkoznak vele.

CSH: Mennyire jelent valós segítséget a gazdáknak, hogy a „segítők” ott vannak velük?

S.R.: A farmereknek ez bizonyos szempontból kiesés időben meg energiában, de úgy láttuk, hogy aki ebbe belevág, az látja ennek a hátrányait és az előnyeit is. Sokan mondták, hogy ha nincs ez a rendszer, nem tarthatták volna meg a tanyájukat, tehát mindent összevetve ez sokaknak nagy segítség, de többen kiemelték, hogy nem lehet mindenkiből jó care farmer…

CSH: Ezek szerint a care farmerek számára ez valós anyagi segítséget jelent, miközben ők maguk is segítenek embertársaikon.

H.J.: Többen is mesélték, hogy ebbe az egészbe személyes indíttatásból vágtak bele, mert volt / van olyan ember akár a családjukban, akár az ismeretségi körükben, akik komoly problémákkal küzdöttek, és miattuk döntöttek úgy, hogy feladják az addigi életüket, és belevágnak egy olyan létformába, amelynek komoly részét képezi a másokon való segítés.

CSH: Emberileg mi fogott meg titeket a legjobban a norvég tanulmányút alatt?

S.R.: Az a jó ebben, hogy az egész nagyon egyszerű elven alapszik. Kapcsolódunk a természethez és kapcsolódunk egymáshoz. Közösségi élmények, értékes kapcsolatok születnek, miközben olyan tevékenységet folytatsz, ami önmagadra, másokra és a természetre is jótékony hatással van, ráadásul hasznos is.

H.J.: Nekem az tetszik, hogy a természetet, annak gyógyító erejét használjuk fel arra, hogy az emberek jobban érezzék magukat, és ne gyógyszerekkel teletömve éljenek, hanem próbáljanak alternatív módszerekkel gyógyulni. A mai világban nagyon távol kerültünk a természettől, és egyre több kutatás bizonyítja, hogy civilizációs betegségeink jelentős hányada ennek következménye. A care farming újrakeretezi a természet és az ember kapcsolatát, a két fél közelítésével próbálja fokozni a problémákkal küzdő embertársaink jóllétét.Nap, mint nap utazok tömegközlekedéssel, és mindig elképeszt, mennyire üres a legtöbb ember tekintete, és hogy az életnek a csíráját is alig lehet bennük felfedezni. Annyira jót tenne nekik, ha megéreznék, mennyit tud segíteni a természet közelsége. Ezért kell az ilyen kezdeményezésekről beszélni.

CSH: Hogyan próbálnátok itthon megvalósítani a care farming rendszert?

S.R.: Arra gondoltunk, először valamiféle mintagazdaságot kellene létrehozni, elindítani egy féléves kísérleti programot, hogy lássuk, mik azok a tényezők, amik mindenképp szükségesek az induláshoz. Ehhez kerestünk fel Pécsett egy tanodát, és ott egy olyan gazdával is találkoztunk, aki már foglalkozott diákokkal, és belekóstolt már a care farmer létbe.

H.J.: Jó lenne feltárni a magyarországi lehetőségeket és a már útjára indított hasonló kezdeményezéseket. Szlovéniában és Ausztriában is vannak ilyen farmok, s így lehetne egy közös kis közép-európai projektet csinálni, amelynek keretében egymást látogatjuk, megnézzük, ki hogy dolgozik. Magyarországon jártam a miskolci Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságában, Rozival közösen Perbálra is ellátogattunk a Tovább Élni Egyesülethez. A miskolci alapítvány egyébként egy szociális problémákkal foglalkozó civil szervezet, ami gazdálkodási tevékenységbe fogott, és ebbe be tudja vonni a célcsoportjait. Azt egyelőre nem tudjuk, mi van akkor, ha egy gazdálkodó szeretne ilyen szociális gazdaságot működtetni, egy ilyen szolgáltatást nyújtani. A Szimbiózis Alapítványnak van egy Szociális farmok létrehozása Magyarországon nevű norvég projektje. Ebben én is részt vettem: elkészült egy szociális farmokról szóló kézikönyv, és az alapítvány jelenleg ezzel lobbizik az állami döntéshozók körében a megfelelő jogi környezet kialakítása érdekében, amibe belefér az, hogy egy szociális intézmény gazdálkodik, illetve az, hogy egy gazdálkodó szociális szolgáltatást nyújt a farmján. Norvégiából egyébként azzal a „csomaggal” érkeztünk haza, hogy mindenképp alulról kezdjünk el szervezkedni, tehát ültessük le egy asztal köré a gazdálkodókat, a szociális és vidékfejlesztési szakembereket, az adott problémával küzdő embereket és hozzátartozóikat, és hagyjuk, hogy közösen találják ki, hogyan lehetne a Norvégiában megismert rendszert a legjobban adaptálni. Valahogy mi is így képzeljük el a dolgot.