London megosztaná a szülési szabadságot a szülők között

Ébredezi Európa? A brit kormány bemutatta pénteken a szülési szabadságra vonatkozó új tervezetét, amellyel megosztaná a szülési szabadságot a szülők között, az anya így nem kényszerülne feladni állását, az apa pedig több időt tölthetne gyermekével.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. november 29. Szaurella

Ébredezik Európa? A brit kormány bemutatta pénteken a szülési szabadságra vonatkozó új tervezetét, amellyel megosztaná a szülési szabadságot a szülők között, az anya így nem kényszerülne feladni állását, az apa pedig több időt tölthetne gyermekével.


Nick Clegg brit miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a tervek szerint 2015-ben hatályba lépő reform “leszámolna azzal az ósdi nézettel, hogy a gyerek születésekor egyértelműen az anyának kell otthon maradnia”. A jelenlegi szabályozás szerint a brit nők minden egyes gyermek után egy évi, a férfiak azonban mindössze két hét szülési szabadságra jogosultak. A törvényhozók jelentős része változtatna ezen, a reform lényege ugyanis, hogy az első két héttől eltekintve a szülők saját belátásuk szerint oszthatnák meg egymás között az 52 hetet. A tervezet értelmében az első két hétben az anyának egészségügyi okokból kötelező lenne otthon maradnia.

Közös tehervállalás

A szülők igényelhetik azt is, hogy ne egybefüggően kapják meg a szabadságot, hanem egymást váltva, több “blokkot” alakítsanak ki, ezt a kérést azonban a munkaadónak jogában lenne elutasítani. “A reform jó lenne a családoknak, jó lenne az üzleti világnak és jó lenne a gazdaságunknak is” – állította Clegg. A munkáltatói oldal egyik szervezete ezzel szemben “rémálomnak” nevezte a kezdeményezést.

A franciák is megszavazták a szülési szabadság reformot

A tervezetet néhány héttel azután jelentették be Londonban, hogy a francia törvényhozás felsőháza megszavazta a szülési szabadság reformját. A szenátus döntésének értelmében a jelenleg hathónapos szülési szabadsággal rendelkező egygyermekes családok 2014 július elsejétől további hat hónap szülési szabadságot kapnak, amennyiben a meghosszabbított időszakban az a szülő marad otthon, aki az első fél évben dolgozott. A kétgyermekesek esetében a szülési szabadság időtartama továbbra is három év marad, ebből a jövőben azonban hat hónapot a másik szülőnek kell kivennie, ha nem ez történik, akkor a szabadság hossza két és fél évre csökken.