Pelenka-ügy

A pelenkázás évszázadokra visszanyúló történetében alig szerepelnek férfiak. Ám napjainkban a teremtés koronái egyre közelebb kerülnek a baba körüli teendőkhöz. Hogyan látja a pelenka-ügyet néhány gyakorló apuka?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. augusztus 09. czefernek.lena

A pelenkázás évszázadokra visszanyúló történetében alig szerepelnek férfiak. Ám napjainkban a teremtés koronái egyre közelebb kerülnek a baba körüli teendőkhöz. Hogyan látja a pelenka-ügyet néhány gyakorló apuka?


Talán nem túlzás azt állítani, hogy pelenkázni még sosem volt olyan egyszerű, mint korunkban. Az eldobható papírpelusok megjelenése egyfajta forradalmat indított el (és most tekintsünk el a környezetszennyező hatásokról), melyben az anyukák már nincsenek örökös mosásra-teregetésre kárhoztatva, és a kiváló nedvszívóképességnek köszönhetően a gyerekruhákat sem kell oly gyakran cserélgetni. Ebben az áldásos helyzetben anya fellélegezhet néha, hiszen a felelősségteljes feladatot ki lehet adni apa kezébe is.

Noha immáron nem szükséges házvezetőnői tanfolyam, sem origami-készítői diploma egy pelus lecseréléséhez, s az apukák egyre lelkesebben veszik ki a részüket a gyereknevelés korai szakaszából is, azért messze még az idő, mikor a férfiak hosszú tömött sorokban fognak jelentkezni azért, hogy szülés után otthon maradhassanak. Természetesen nem szabad általánosítani, de a pelenkázás a férfiak többségének nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé. Van, aki bevallja, van, aki nem, de a pelenkázást sokan kihagyná a repertoárból. Vagy mégsem?

Álljon itt néhány személyes vallomás arról, hogyan is látják a pelenka-ügyet maguk a gyakorló apukák:

Dénes, aki háromgyerekes apuka, nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy maga pelenkázza lányait. Pedig amikor a gyerekek születtek még bőven az anyagpelenkák korát éltük. „Amikor a lányok kicsik voltak, még nem volt eldobható pelenka – mesél élményeiről , hozzátéve, hogy csak az volt a baja a pelenkázással, hogy nagyon babra munkának tartotta. „Ez egy természetes dolog, ami hozzátartozik a szeretettel végzendő feladatokhoz, én nem találtam benne semmi különösen megterhelőt.”

János nemrég szembesült azzal, hogy képtelen kivenni részét a gyereknevelés minden részletéből. Kisfia születése után pár héttel így vallott a pelenkázás kérdésköréről: „sajnos a pelenkás sztorikat az anyjával intézi, mert egyszerűen hányok a babakakiszagtól! De komolyan! Tudom, hogy nem túl korrekt dolog, de nem tehetek róla, megérzem és kész vagyok… múltkor is, lefosta az anyósomat pelenkázás közben.”

Zoltán kisfia most két éves. Ő úgy emlékszik vissza a pelenkázásra, hogy nagyon nehezen szánta rá magát, ezért alapvetően a kicsi születése után sokáig csak a felesége végezte a feladatot. „ Jó darabig irtóztam, különösen a kakis pelustól. Aztán egyszer nem volt mese – kettesben maradtunk otthon – és túlestem a tűzkeresztségen. Utána már nem volt gond. De azt bevallom, én nem törlőkendőt használtam, betettem a gyereket a zuhany alá, az valahogy sterilebbnek tűnt. De igazából azt hiszem, az volt a fő baj, hogy féltettem, nehogy kárt tegyek benne, ezért nem mertem nekikezdeni. Persze aztán rájöttem, hogy ettől butaság volt tartani.”

András még csak készül az apaságra, de ő sem teljesen biztos benne hogy meg tud majd barátkozni a kakis pelusokkal. Mint mondja, az unokahúgát és unokaöccsét sem tette tisztába eddig túl gyakran, akkor is csak segítséggel. „Véleményem szerint a legtöbb férfi szívesen kihagyná a pelenkázást. A sógoromnak például nem okoz gondot, de azt nem tudom megmondani, én mennyire fogom tudni kivenni a részemet a feladatból. Majd ahogy a helyzet hozza.”