2013. május 19. vasárnap, Ivó,Milán

veszély

Családháló
2013. 04. 28. 07:43

Óriási baj lehet belőle, ha így nőnek fel a gyermekek

A világ egyik vezető nagyhatalma, de egyben megrendítő tragédiák helyszíne is az Egyesült Államok, amely ma már nem feltétlenül számít az ígéret földjének. Mint egy kutatásból kiderül, az amerikai gyermekek közül sokan nőnek fel boldogtalanul és nehéz körülmények között, különböző veszélyeknek kitéve. Magas GDP ide vagy oda, az amerikai társadalmi rendszerben is számos megoldandó probléma van.

Családháló
2013. 03. 29. 13:03

Veszélyessé válhat a szülői túlféltés

Természetesen minden szülő a lehető legjobbat akarja gyermeke számára, és próbálja őt támogatni, amiben csak tudja, ám sokan túlzásba esnek e téren.

Femcafe
2013. 03. 03. 09:19

Valóban szárnyakat adnak? Az energiaitalok veszélyei

A boltok polcain sorakozó energiaitalok nem is olyan régen kerültek forgalomba, ám rövid idő alatt rendkívül népszerűek lettek. Nem véletlen, hiszen egyrészt finomak, édesek, ízesek, másrészt pedig rövid idő alatt nagymértékben fokozzák a teljesítőképességet, ébrenlétet. Akik szeretik a kávét, azok is sokszor inkább ezt választják, hiszen legtöbbször jobban érzékelni a hatását. Ám a fogyasztása veszélyeket is rejthet, arra kerestük a választ, miért lehetnek ártalmasak az energiaitalok.

Családháló
2013. 02. 03. 07:22

Nem csak a pornó káros a gyereknek

Egy felmérés ráirányította a figyelmet, hogy miközben sokat foglalkoznak azzal, hogy a gyerek milyen pornográf tartalmakhoz fér hozzá az interneten, valójában sokkal több féle, potenciálisan káros hatással járó más tartalmak is vannak a neten.

Családháló
2013. 01. 28. 08:43

Halálos veszély fenyegeti a tetováltakat

A tetovált emberek csaknem négyszer nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg a hepatitis C vírusával (HCV), mint azok, akiknek testét nem díszíti „varrás” – erre a következtetésre jutottak a New York-i Egyetem kutatói, akik eredményeiket a Hepatology című folyóiratban ismertették.

Családháló
2013. 01. 15. 12:34

A fogamzásgátlás kockázatai

A hormonális fogamzásgátló tabletták, és egyéb hormontartalmú szerek szedése meglehetősen elterjedt, és a gyógyszergyárak mindig újabb, a korábbinál alacsonyabb hormontartalmú készítményekkel rukkolnak elő. Bár ezek között a mellékhatások valóban nem fordulnak elő túlságosan nagy számban, újabb és újabb esetkben vádolják meg a gyártókat azzal, hogy a szereknek hosszútávon súlyos, akár életveszélyes mellékhatásai is lehetnek.

csaladhalo.hu
Családháló
2013. 01. 14. 07:58

“Ha otthon maradok, meghaltam volna!" - Valóban?

Egy észak-karolinai bábát nemrég megvádoltak, amiért az észak-amerikai bábák hivatalos engedélye (CPM) nélkül kísért otthonszüléseket. A helyi média is hírt adott az esetről, felidézve egy anya történetét, aki a “ha otthon maradok, meghaltam volna”-szemszögből közelített a témához.

csaladhalo.hu
Családháló
2013. 01. 11. 12:21

Hogy rángassuk el a gyerekeket a tévé elől?

A gyerekek egész napjukat különféle képernyőkkel, monitorokkal és kijelzőkkel körülvéve töltik. A tévé, a számítógép, az iPadek, a videójátékok és az okostelefonok dzsungelében nagyon nehéz megakadályozni a folyamatos kapcsolatot ezekkel az eszközökkel.

csaladhalo.hu
családháló.hu
2012. 12. 27. 11:07

Szilveszteri petárdabalesetek - a kutya sincs biztonságban

Az óévbúcsúztatókor használt legális petárdák durrogtatásából képződő fény és hanghatásoktól házi kedvenceink annyira megijedhetnek, hogy elmenekülnek, és akár soha többé nem kerülnek elő. Egy ijedt kutya vagy macska a sokkhatás közepette kialakuló félelmében akár marhat vagy haraphat. Egy kis odafigyeléssel megelőzhető lehet, hogy a Szilveszteri petárdázásból eredően a háziállatok kapcsán kellemetlen szituációkba keveredjünk.

Pink
2012. 11. 28. 14:23

Halált okozhat a grapefruitlé?

Orvosok szerint komoly veszélyei lehetnek, ha egyes gyógyszereket grapefruitlével veszünk be.

Tartalom átvétel