A húsvéti kalács, ahogy még biztosan nem készítette

Kalácsot sütni még mindig a legjobb dolog a világon, csak jó recept kell hozzá, meg az utasítások pontos betartása. Idén ugye ön is megpróbálja?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
húsvét
2016. március 25. Csontos Dóra

Kalácsot sütni még mindig a legjobb dolog a világon, csak jó recept kell hozzá, meg az utasítások pontos betartása. Idén ugye ön is megpróbálja?


Tavaly húsvétkor lépésről lépésre bemutattuk, hogyan kell elkészíteni az egyszerű fonott kalácsot. Akkor rengeteg pozitív visszajelzés érkezett: sok olvasónk készítette el a recept alapján élete első húsvéti kalácsát, olyanok is, akik azelőtt még sosem sütöttek ilyesmit. 

Mivel az alap már simán megy, idén tavasszal szintet lépünk. Fogjuk a tavaly jól betanult kalácstésztát, és kicsit csavarunk rajta, rögtön négyféleképpen.  Sósan, édesen, színesen, és nagyon szépen készítjük el a kalácsokat. Nem kell félni, mindegyik technika egyszerű, néhány mozdulatból áll. Nem szükséges hozzá sem extra ügyesség, sem különleges eszközök.

A töltelékekről

Az egyes formák leírásakor azt a tölteléket írtam a receptbe, amivel az adott kalács éppen készült, de mindenki variálhat, azzal töltheti, amivel jólesik! Ha a kalácsot sósan tervezik elkészíteni, módosítsanak a tészta só-cukor arányain. A cukrot vegyék vissza egy evőkanálnyira, sót pedig egy teáskanálnyira növeljék.

Harmonika kalács

A harmonika vagy legyezőkalács nemcsak azért csodálatos, mert mulatságosan néz ki, hanem mert a rétegek között annyira finoman oszlik el a töltelék, hogy kóstolóink azt mondták: az egész kalács olyan, mint a kakaós csiga közepe.  Abban pedig talán egyetérthetünk, hogy a kakaós csiga közepe a legjobb dolgok egyike a világon.

Alapanyagok:

  • egy adag kalácstészta
  • 10 dkg vaj
  • 1 dl szilvalekvár
  • keserű kakaópor
  • porcukor

Harmonika formájú kalács (Forrás: Ács Bori)

Ehhez a kalácshoz hosszú, szögletes sütőformára van szükség. Ha a hosszabb fajtájú van kéznél, lehet egyben készíteni az egészet, ha viszont kisebb a formánk, érdemes két adagban formázni. A már megkelt kalácstésztát téglalap formájúra, körülbelül 3 milliméteres vastagságúra nyújtom.

A vajat megolvasztom – éppen csak annyira, hogy puha legyen, de ne folyjon. Belekeverem a szilvalekvárt.  Megkenem a vajjal a tésztát úgy, hogy mindenhová jusson. Megszórom a kakaóporral úgy, hogy mindent bevonjon, majd a porcukorral is.

Hosszában felvágom. Vízszintesen körülbelül öt centi széles csíkokra vágom a téglalapot. A csíkokat egymásra fektetem úgy, hogy mindig a megkent felület találkozzon a simával. A lapokat egymásra fektetem. Az így kapott oszlopot keresztben is ötcentis darabokra vágom. Oszlopokra osztom. A sütőformát kibélelem sütőpapírral, és a rövid végére állítom. Egymásra fektetem a kis tésztaoszlopokat. A formába rakosgatom a lapokat.

Letakarva kelesztem körülbelül 45 percig. Az egész olyan, mint a kakaós csiga belseje. 180 fokosra előmelegített sütőbe teszem, forró vizes edényt teszek a sütő aljába, és körülbelül 40 perc alatt megsütöm.

Rózsakalács

Míg az előző inkább mulatságos, ez a kalács egy szép, nőies darab. Ugyanazzal a módszerrel készül, mint a már tavaly bemutatott kifordított kalács. Annyi a különbség, hogy itt egymás köré rendezzük a kifordított csíkokat, így, amikor a kalács megkel, rózsa formájú lesz.  A töltelék itt a szirmok közé rétegződik majd.

Alapanyagok:

  • egy adag kalácstészta
  • egy üveg lekvár

A megkelt tésztát két részre osztom. Vékony téglalappá nyújtom, egyenletesen megkenem a lekvárral. Tekerem, mint a bejglit. Feltekerem, majd a tekercset hosszában, egy nagy, éles késsel kettévágom.

Rózsakalács (Forrás: Ács Bori)

Egy tortaformát vagy más, magas falú, kerek formát kibélelek sütőpapírral. A tekercs egyik felét csigaszerűen feltekerem, és a forma közepére helyezem. A tekercs másik felét köré csavarom. Ugyanígy járok el a maradék tésztával. Virág formába rendezem. Letakarva állni hagyom körülbelül 40 percig. 180 fokosra előmelegített sütőbe teszem, a sütő aljába egy forró vizes edényt helyezek. Körülbelül 45 percig sütöm.

Még több recept és kép a tovább gombra kattintva!