Te tudatosan vásárolsz?

A zsíros kenyér mellé nagyon finom a lédús piros paradicsom, vagy a harsogva roppanó újhagyma. De ha utánagondolunk, bizony előfordulhat, hogy ezek a finom zöldségek már több ezer kilométert „utaztak”, míg a tányérunkra kerültek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. március 29. Paulik András

A zsíros kenyér mellé nagyon finom a lédús piros paradicsom, vagy a harsogva roppanó újhagyma. De ha utánagondolunk, bizony előfordulhat, hogy ezek a finom zöldségek már több ezer kilométert „utaztak”, míg a tányérunkra kerültek.


Gyerekkorunkban még elképzelhetetlen volt, hogy télen epret, vagy akár dinnyét lehessen kapni a szupermarketben. Ma már egész évben, évszaktól függetlenül lehet szinte bármilyen zöldséget és gyümölcsöt vásárolni. Ez persze nagyon jó lehetőség, hiszen nem kell lemondanunk télen és kora tavasszal sem kedvenceikről, és megkóstolhatjuk távoli országok egzotikus terményeit. Baj csak akkor van, ha nem figyelünk arra, hogy mit rakunk a kosarunkba, és a Magyarországon is megtermő zöldségek és gyümölcsök helyett inkább a külföldről érkező import árukat választjuk. Ha az élelmiszerek vásárlásánál nem figyelünk azok származási helyére, akaratlanul is károkat okozunk a hazai termelőknek.

Tudatos vásárlás = környezetvédelem

Nem is gondolnánk, de már azzal nagyon sokat tehetünk a környezetünkért, ha megnézzük, hogy honnan származik az adott élelmiszer. Ha fontos a család számára, hogy amit eszik, az egészséges és friss legyen, akkor érdemes hazai terméket választani. Manapság nem ritka, hogy egy átlagos élelmiszertöbb ezer, nem ritkán több tízezer kilométert utazik, míg egyik országból a másikba, vagy esetleg egyik földrészről a másikra vándorol. A szállítás, többek között a hatalmas mértékű széndioxid kibocsátás, súlyosan terheli környezetünket. Ha helyben termelt, hazai zöldségeket és gyümölcsöket vásárolunk, már azzal is sokat teszünk a környezet felesleges terhelésének csökkentéséért. Ha vásárolni megyünk, keressük a helyi termelésű árut. Ma már mindenhol fel kell tüntetni, honnan származik a termék. Ha mégsem találjuk ezt a címkét, nyugodtan megkérdezhetjük az eladótól. Törekedjünk arra, hogy leginkább helyben termelt vagy előállított áru kerüljön a család bevásárló kosarába. A termék megvásárlásával támogathatjuk a helyi ipart, és a helyi termelőket. A helyben termelt zöldség és gyümölcs még egészségesebb és finomabb is lehet, hiszen nagy valószínűséggel frissen, érett, vitamindús állapotban szedték le. Sajnos, minél messzebbről kerül az asztalunkra a gyümölcs, annál éretlenebb, zöldebb állapotban kerül a szállítódobozokba.

Hol vásároljunk?

A tudatos vásárlás első lépései – bármennyire is magától értetődő- a piacon kezdődnek. Piacon vásárolni, közvetlenül a termelőtől több szempontból is jó. A legtöbb helyen még mindig jelen vannak a saját termékeiket áruló őstermelők (sőt, vannak kimondottan helyi terméket kínáló piacok is!). Ha kicsit elbeszélgetünk az árusokkal, megtudhatjuk, kik ők, honnan jöttek, miket termelnek, miért fontos számukra ez a hivatás. Akár új barátságokra is szert tehetünk így, ráadásul az ismeretség a vásárolt élelmiszer legjobb garanciája lehet, hiszen a visszatérő vásárlót mindenhol megbecsülik.

Ha a piacnál is közvetlenebb kapcsolatot keresünk, akkor vásárolhatunk közvetlenül a termelőtől is, ehhez először fel kell mérni, milyen termelői kör és milyen kínálat van elérhető közelségben lakóhelyünkhöz. Az internet segítségével ma már könnyen találhatunk ilyen adatbázisokat http://www.termelotol.hu/  vagy http://www.nekedterem.hu/. Ha szeretnénk kivenni a részünket a zöldség vagy gyümölcsválogatásból, akkor elmehetünk egy „szedd magad!” akciót hirdető gazdaságba, ahol a piaci árnál jóval kedvezőbb áron juthatunk zöldséghez, gyümölcshöz. Igaz, el kell utazni a helyszínre, és még dolgozni is kell a szép áruért, de cserébe csak az kerül a kosarunkba, amit mi szeretnénk. Ha pedig úgy gondoljuk, hogy még sincs kedvünk megdolgozni az idényzöldségért, gyümölcsért, nyugodtan vásárolhatunk valamelyik út menti standon, ahol a termelők friss, szezonális termékeiket kínálják.