A Cirkuszok Éjszakájától a Visegrádi Palotajátékokig – hétvégi programajánló

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. július 12. bencze.aron

 


Gru 2
(Országszerte, több helyszínen – július 4-24.)

Amint Gru kezd beleszokni a kertvárosi családapa szerepébe Margo, Edith és Agnes apjaként, felbukkan egy szupertitkos szervezet, amely a gonosz elleni harcot tűzte zászlajára globális szinten. Így most Grun, a minyonokon, és Gru új társán, Lucyn a sor, hogy kiderítsék, ki áll a látványos bűntettek mögött. Végül is a világ legnagyobb ex-bűnözője kell ahhoz, hogy elkapja azt, aki a helyére pályázik…

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok
(Visegrád – július 12-13.)

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok a középkori Visegrád, a gazdag királyi város fénykorának hangulatát, Károly Róbert és Nagy Lajos királyok uralkodásának idejét eleveníti fel lovagi tornákkal, mesterség-bemutatókkal, előadásokkal és középkori vásári forgataggal. A gyerekeket játszóház és kézműves foglalkozások is várják, míg a parkszínpadon bábelőadások, vásári komédiások, mutatványosok, táncbemutatók, régi zenei koncertek szórakoztatják a látogatókat.

Info: ITT

Utcaszínházi Fesztivál
(Balatonföldvár – július 12-14.)

A Bajor Gizi Emlékévhez kapcsolódóan Balatonföldvár nagyszabású utcaszínházi fesztivált szervez! A városban több helyszínen rövid előadások, zenés műsorok, élőszobor verseny, és színházi előadások szórakoztatják a közönséget. A gyerekek kézműves foglalkozásokon tehetik próbára kézügyességüket, színházi játszóházban mulathatják az időt,de számos, kicsiknek szóló előadás is vár rájuk!

Info: ITT

Cirkuszok Éjszakája
(Országosan, több helyszínen – július 13. szombat, 19:00)

Szemet-lelket gyönyörködtető cirkuszi csemegével találkozhatnak mindazok, akik ezen a szombaton ellátogatnak a Cirkuszok Éjszakájára! Az egyedülálló programban négy város – Budapest, Balatonlelle, Balatonfüred és Zamárdi – cirkusza vesz részt, hogy színvonalas műsorszámaikkal szórakoztassák az érdeklődő családokat. A gyerekekre számos móka vár: találkozhatnak 101 dalmát kiskutyával, tevékkel, oroszlánokkal, elefántokkal, de látványos akrobata-bemutatókban és zsonglőrmutatványokban is részük lehet!

Info: ITT

Hetedhét Piknik
(Budapest, Akvárium – július 14. vasárnap, 10:00)

Olyan meleg van, mint a dzsungelben? Az Akváriumban árnyékra találsz! Dobosok, koncert, interaktív mese vár Rád, mellyel megismerheted a távoli hangszereket is. Kötélpályán kipróbálhatod, hogy lengenél a liánokon, csúzlival ejthetsz vadakat! Saját készítésű rumbatököddel, csörgő-zörgő ékszerekkel és saját trombitáló elefántoddal pedig eljárhatod az esőtáncot! Emellett lesz mese távoli országokról, koncert, valamint hangszerkészítés, óriásfestés és akadálypálya is!

Info: ITT