Böjte Csaba egy brüsszeli kerekasztal-beszélgetésen: Európa jövője a kereszténység

Európa jövője a kereszténység, a szeretet, amelyet Jézus Krisztus karácsonykor közénk hozott – jelentette ki Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes a brüsszeli Balassi Intézetben rendezett február 7-i esti kerekasztal-beszélgetésen.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
színek
2017. február 12. MTI - magyarkurir.hu

A Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság Hol vagyunk, merre menjünk? című rendezvényén Gál Kinga fideszes és Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő beszélgetett a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökével.

„Isten a remény, a bizalom hangját adja nekünk. Ne mondjuk semmire azt, hogy lehetetlen, merjünk lehetetlent kérni, »merjük Istent helyzetbe hozni«” – hangoztatta Böjte Csaba az eszmecserén.

A szerzetes azon véleményének adott hangot, hogy „hihetetlen távlatok vannak az emberiség előtt”. Kijelentette, hisz Európa jövőjében, ahogyan hiszi azt is, hogy a magyarság előtt is van jövő.

Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet tevékenységéről szólva Böjte Csaba kiemelte: „Fontos lenne, hogy mindannyian szeretettel nézzünk egymásra, a gyerekeink is olyanok lesznek, mint amilyennek a szemünk tükre mutatja őket.” „Szárnyakat ad, ha az ember szeretettel bánik a gyerekekkel” – tette hozzá.

Gál Kinga felhívta a figyelmet arra, hogy a dévai Szent Ferenc Alapítvány a gyermekmentés és a lélekmentés mellett a „magyarságmentést” is szolgálja, a szerzetes ugyanis nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szárnyai alá vett gyerekek Erdélyben magyarként tudjanak boldogulni, illetve sokat tesz a műemlék épületek megmentéséért is.

Hölvényi György hangsúlyozta, a beszélgetés fontos üzenete, hogy „szükség van a cselekvő közösségekre, és ezen keresztül az egyházakra Európában”. „Ez nem vallási vagy hitbuzgalmi, hanem társadalmi kérdés” – tette hozzá.

Böjte Csaba ferences szerzetes a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az 1993-ban létrehozott gyermekmentő szervezet célja, hogy a nehéz körülmények között élő családok gyerekeinek vagy család nélkül élő fiataloknak segítséget, otthont nyújtson, biztosítsa iskoláztatásukat.

(Fotó: magnificat.ro)