Ezért veszélyes idő előtt szobatisztaságra nevelni a gyereket

Sajnos rengeteg fertőzést és urológiai problémát okozhat, ha túl korán kezdjük a szobatisztaságra szoktatást.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. április 10. Babaszoba

Ne sürgesd a kicsit
Dr. Steve Hodges amerikai gyermek urológus szerint 2 éves korban (vagy korábban) még nem szabadna elkezdeni szobatisztaságra nevelni a gyerekünket. Az erőltetés semmiképp nem vezet jóra, ezért érdemes kivárni, míg valóban készen áll rá a gyermek.

Az ideális időpont a 2,5 és 3,5 éves kor, nem csak azért, mert agyban is ekkora érnek meg rá a kicsik, hanem mert a húgyhólyagjuk is ekkora fejlődik olyan szintre, hogy képesek legyenek kivitelezni a dolgot baleset vagy épp kényszeres visszatartás nélkül.

A sietségnek a gyerek egészsége látja kárát

“A túl korai biliztetés nemcsak negatív lelki, de egészségügyi következményekkel is járhat” – mondja dr. Jeffrey Donohoe gyermek urológus. Gyakori eset a krónikus visszatartás – hiszen a kicsik még csak azt értik, hogy nem szabad, hogy pisis legyen a bugyijuk, azt azonban nem mindig tudatosítják, hogy ki is kell menni a vécére, ezért inkább tartogatják.

SSUCv3H4sIAAAAAAAEAH1QQQ6DIBC8N+kfDGcPNNYoPfYFvZseVtgYUpRGwKYx/r0gmnJoemNmdoadnY+HLCMtGMnJJZsD8lgq5YwdwUo9eJrmG49CWj1KUIEM3LIqxFiwzqAJERvFwWLnZyO5+fd/moizXVhF7/ASuaF+KiR5ohjXBuUKbYjbhSX/k/LL/3XGx32vBR0O/L0un5QaUSHEUk0cJY+XxbFPa05SoE4wOCF10njSHFQwFEky98fVfeIS/lhhw1NBa1bREz1XrC5ZyQq/8/IBgwr+XKQBAAA=

“Amennyiben a gyermekünk naponta kétszer-háromszor megy ki a mosdóba, az nem elég” – mondja dr. Donohoe. “A túl hosszú ideig történő visszatartás húgyúti fertőzések kialakulásához vezethet, különösen a kislányoknál. Az az egészséges, ha a gyerekek ötször-hatszor mennek vécére egy nap” – teszi hozzá.

“A krónikus visszatartók esetében sokkal gyakoribbak a napközbeni balesetek is. Az ötévesek kb. 15%-a szenved tőlük. Ennek persze lehetnek idegrendszeri és anatómiai okai is, de rendszerint inkább a rossz vécézési szokásoknak köszönhető, amiért pedig a túl korán elkezdett szobatisztaságra szoktatás okolható. Legtöbbször, ha a gyereket megtanítjuk a napi rendszeres vécéhasználatra, máris megszűnnek a napközbeni balesetek” – mondja dr. Donohoe.

A dolog lelki vonatkozása pedig, hogy ha túl korán kezdjük el a szobatisztaságra nevelést, az – mivel a gyerek még nem érett rá, tehát garantáltan sok lesz a napközbeni bepisilés – frusztrációt kelt a kicsiben. “Ha valamit erőltetünk, amire még nem kész a gyermekünk, az rossz hatással lehet a fejlődésére. A bilizés feszültséget kelthet a kicsiben, különösen, ha a szülők folyton noszogatják őt emiatt, melynek végül a szülő-gyerek kapcsolat látja kárát.”

A cikk itt folytatódik!