Kínozta nevelt gyerekeit

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kínzás
2012. február 23. czefernek.lena

A megalapozott gyanú szerint rendszeresen kínozta három nevelt gyermekét egy makói férfi, aki az egyik lányt szexuálisan is zaklatta; a rendőrök a férfit őrizetbe vették – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.


A 38 éves férfi 2010-ben élettársi kapcsolatot létesített a sértettek édesanyjával. A gyanúsított rendszeresen bántalmazta élettársát és a nő 14 és 10 éves lányát, valamint 7 éves kisfiát. A legbrutálisabb módszere az volt, amikor valamelyik gyereket gyorskötözővel és kötéllel kikötötte, majd egy üvegszálas, horgászathoz használt bottal verte. Ez a 10 esztendős kislánnyal és a 7 éves fiúval is előfordult – ismertette az ügy részleteit Szenti Szabolcs.

A gyanúsított vallomása szerint azért bántotta a gyerekeket, hogy komolyan vegyék őt. A nevelőapa a 14 éves lányt is több alkalommal bántalmazta, majd tévénézés közben szexuálisan is zaklatta. Egy idő után új házba költöztek, de a verések ezután is folytatódtak, egészen szerda délutánig, amikor az anya segítségért fordult a makói rendőrséghez – közölte a százados.

A nyomozók azonnal előállították a férfit, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene kiskorú veszélyeztetése, aljas indokból, védekezésre képtelen sértettek sérelmére elkövetett testi sértés, személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás őrizetbe vétele mellett. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.