Különbözőek, mégis egyek

Anna Larson fotográfusnak csupán annyi volt a célja saját és adoptált lányát fotózva, mint bármelyik más anyának: hogy legyenek megörökítve a lányok életének pillanatai.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
adoptálás
2015. június 08. Gyarmati Orsolya

Anna Larson fotográfusnak csupán annyi volt a célja saját és adoptált lányát fotózva, mint bármelyik más anyának: hogy legyenek megörökítve a lányok életének pillanatai.


Ám ahogy Anna elkezdte Semenesh és Haven kapcsolatát jobban megfigyelni, úgy értette meg, milyen különleges is a két kislányt összefűző viszony.

„A fotókon egyértelmű volt, milyen közel állnak egymáshoz a lányok, és láttam, milyen nagy a hasonlóság köztük, amely a barátságukból alakult ki.”

“Alapvetően nagyon eltérő a személyiségük, ugyanakkor rendkívül egyformák is. Két lélek, akik a világ két, egymástól nagyon távol eső pontján születtek, aztán az adoptálás folytán egymás mellé kerültek, most pedig elválaszthatatlanok.”

“Rájöttem, hogy nem a bőrszín az, ami elválaszt minket egymástól, hanem az egység hiánya. Amikor két különböző ember egymás mellett nő fel, a hasonlóságuk fog felerősödni. Semenesh és Haven kapcsolata felnyitotta a szemem: rájöttem, hogy egymás szeretete és elfogadása épp úgy ott van mindannyiunkban, mint ebben a két kislányban.”

Forrás: boredpanda.com