Megható fotó megható szöveggel – egy apuka gondolatai

Egy apuka alvás közben fotózta le feleségét és kisbabáját, majd kiposztolta a fényképet. Szöveget is írt mellé, nem is akármilyet. Igazi nőnapi ajándék!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
alvó feleség
2016. március 08. Gyarmati Orsolya

Egy apuka alvás közben fotózta le feleségét és kisbabáját, majd kiposztolta a fényképet. Szöveget is írt mellé, nem is akármilyet. Igazi nőnapi ajándék!


Néha nem adtam a szavára, amikor fáradtan hazaértem a munkából, ő pedig azt mondta, fáradt. Hiszen úgy gondoltam, én voltam az, aki egész nap a munkahelyen dolgozott. De rájöttem, milyen csodálatos nő is az én feleségem. Amíg én távol vagyok, ő vajon csak ül a tévé előtt és lazul a gyerekkel? Hát nem! Amikor én felkelek reggel, akkor ő is felkel velem, belekezd a mozgalmas napjába: megeteti a kisfiunkat, pedig ő még éhes, és nem is evett, kicseréli a gusztustalan pelenkát, újra és újra játszik a kicsivel, amíg a baba el nem alszik. Rendet rak, pakol, takarít, aztán ebédet ad a fiunknak, bár ő még mindig nem evett egy falatot sem, összeszedi a mindenhol heverő gyerekjátékokat, bár a kicsi mellett rendet rakni és takarítani néha olyan, mint az ablakon kidobott idő. És amikor te a munkából fáradtan hazajössz, könnyű azt gondolni, hogy a párod nem csinált semmit egész nap. De a lelked mélyén tudnod kell, hogy ez nem igaz. A belét is kidolgozta ma is, hogy boldog és egészséges legyen a gyereketek. Tiszteld a gyermeked anyukáját! Ő egy különleges ember, aki mindent feladott, hogy a baba mellett legyen. Szívemből szeretem ezt a két embert, aki a képen van, és most hagyom is őket, hogy pihenhessenek, mert megérdemlik.”