Újból Budapesten a Katolikus Társadalmi Napok

Negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programot, amelynek kiemelt célja a Katolikus Egyház tanításának bemutatása kerekasztal-beszélgetések, előadások, koncertek, családi játékok keretében.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
budapest
2016. június 02. Csontos Dóra

Negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programot, amelynek kiemelt célja a Katolikus Egyház tanításának bemutatása kerekasztal-beszélgetések, előadások, koncertek, családi játékok keretében.


2013 szeptemberében első ízben Budapesten, majd a következő években Miskolcon és Debrecenben zajlott a rendezvény, amelynek idén újból Budapest ad otthont szeptember 16-17-én a belvárosi Március 15. téren. A Családháló ahogy az elmúlt években, úgy idén is médiatámogatója a KATTÁRS programsorozatnak. Az esemény szlogene: Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!

A 2016-os KATTÁRS kapcsolódik az irgalmasság szentévéhez, és Jézust mint a Katolikus Egyház szociális munkájának forrását állítja középpontba. Az irgalmasság témáját erősítve a rendezvény másik kiemelt célja a jubileumi Szent Márton-év megünneplése, elsősorban kulturális előadásokon, kiállításokon és konferenciákon keresztül. Az egyház szociális intézményeinek bemutatásán túl fontos szerepet kapnak az egyéni életutak, a tanúságtételek és a személyes beszélgetések, amelyekben az irgalmasság cselekedetei kézzelfoghatóvá és emberivé válnak. Az idei KATTÁRS újdonságaként a programok között megjelenik a sport is, ami elsősorban a sport társadalmi szerepvállalását, szolidáris oldalát és közösségépítő erejét szándékozik bemutatni.

Táncbemutató Miskolcon

„Szent II. János Pál pápa mondta: >>Ne féljetek! Nyissátok ki a kapukat Krisztus előtt!<< A társadalmi és kulturális élet kapuit…! A Kattárs rendezvénnyel szeretnénk kinyitni társadalmunk kapuit az evangélium jó híre előtt. Az evangélium az a forrás, amely Európa és hazánk történelmét számtalan módon gazdagította. Ma is mindennél jobban erre a forrásra van szüksége a társadalmunknak” – nyilatkozta Székely János püspök, a Caritas in Veritate Bizottság vezetője.

A rendezvényt megelőző nap délutánján, szeptember 15-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara workshopot szervez, amelynek címe: „Te megosztanád a köpenyedet?”,helyszíne pedig a belvárosi templom altemploma. A Szent Márton-év központi témájához kapcsolódó műhelykonferencia az osztozó segítség hagyományaival és a mai világban történő megvalósulásával foglalkozik. A különböző tudományterületek nézőpontjaiból vizsgálja az osztozás kultúráját, érvényesítve a TársadalomtudományiKar sokszínűségéből adódó multidiszciplináris megközelítést.

Miatyánk jelnyelven

Az eseményhez kapcsolódik a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet kiállításának megnyitása, különböző Szent Márton-évi pályázataik eredményeinek bemutatása. Díjazzák a drámapályázatok, a vers- és prózaíró verseny, német és latin műfordítási versenyek legjobbjait, akik be is mutatják pályaművüket, emellett óvodások Szent Márton-műsort adnak elő. A rendezvényhez kapcsolódik továbbá a hagyományosan kétévente megrendezésre kerülő Katolikus Iskolák Zarándoklata, ahová idén 1500-2000 résztvevőt várunk.

További részletek és információ, folyamatosan frissülő tartalom: www.kattars.hu