Utálod a karácsonyt? Hipnotizáltasd magad és légy újra gyerek!

Mit csinálnak a gyerekek karácsonykor? Iszonyú izgatottak, alig tudnak aludni, őrjöngve tépik le a csomagolást az ajándékokról és sikítoznak meg kiabálnak.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
színek
2016. december 22. Családháló

A felnőttek nagy része egészen máshogy áll a karácsonyhoz: hetekig stresszelnek, túlköltekeznek, aránytalanul sokat főznek-sütnek, takarítanak, 24-én pedig minden feszültség kijön belőlük sírás és kiabálás formájában. A Walmart áruházlánc idén különleges ötlettel állt elő, jelesül azzal, hogy itt az ideje, hogy a felnőttek számára is örömteli legyen a karácsony.

Megkérték hát Chris Jones hipnoterapeutát, hogy segítsen pár olyan felnőttnek, akik valaha szerették a karácsony, mára azonban úgy érzik, inkább teher lett számukra ez az ünnep. Chris először arra kérte a résztvevőket, idézzék fel a legszebb karácsonyi emléküket. Miután ez megtörtént, Chris hipnotizálja a bátor jelentkezőket, hogy a módosult tudatállapotban újra önfeledten boldog gyerekek lehessenek.

A kísérlet végén a résztvevők természetesen nem emlékeztek semmire, pedig igencsak döbbenetes dolgokat csináltak: őrjöngtek, szaladgáltak, visítoztak, hemperegtek…mert valóban újra gyerekek voltak. „Performanszukról” természetesen videó is készült, amit megnézve mindegyikük pozitívan reagált – sírtak, nevettek, és örültek, hogy átélhették kiskori érzelmeiket, még ha nem is emlékeztek később rájuk.