Utazás gyerekekkel

Gyerekkel utazni más műfaj, mint a felnőttek társasutazása. A hosszú út a felnőttek számára is megpróbáltatást jelenthet, a kicsiknek azonban valóságos szenvedés lehet, Az ismeretlen, új környezet pedig, ami minket felüdít és kikapcsol, nekik esetleg csak bizonytalanságot jelent. Ezért érdemes előre felkészülni a nehézségekre.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. július 14. Paulik András

Gyerekkel utazni más műfaj, mint a felnőttek társasutazása. A hosszú út a felnőttek számára is megpróbáltatást jelenthet, a kicsiknek azonban valóságos szenvedés lehet, Az ismeretlen, új környezet pedig, ami minket felüdít és kikapcsol, nekik esetleg csak bizonytalanságot jelent. Ezért érdemes előre felkészülni a nehézségekre.


Hosszú út – nyűgös apróságok

A kisgyereknek napi ritmusa van, ami ha felborul, nehézzé teszi számára az alkalmazkodást. Az utazás során el kell viselnie a helyhez kötöttséget. Még nem képes lefoglalni magát, hosszasan szemlélődni, a mozgáskorlátozás feszültté, nyűgössé teszi, szabadulni szeretne belőle. Érdemes több kisebb szakaszra bontani az utat, megállni, étkezni, vagy egy játszótéren szaladgálni. Jó, ha az utazás előtt mesélünk neki a tervezett kirándulásról. El lehet mondani, vagy játékok segítségével le lehet játszani az eseménysort, hogy lélekben ő is felkészülhessen, vagy még időben feltehesse kérdéseit, elmondhassa az aggodalmait. A gyerek számára biztonságot jelentő játék, kendő, cumi stb. legyen mindig a kezünk ügyében! Lehet neki mesélni az üdülés helyéről, milyen újdonságokkal fog ott találkozni, mit lehet majd ott csinálni, kivel fog egy szobában aludni stb. Beindul a fantáziájuk, az újonnan hallottakat megpróbálják beépíteni eddigi ismereteikbe: pl.: „a Balaton olyan nagy kád, hogy a tesómmal ketten is beleférünk és nincs dugója.”

Kicsiknél az akklimatizálódás eltarthat két napig is, tehát érdemes átgondolni az egyhetes tengerparti nyaralás tervét. Az új környezetben is célszerű betartani a megszokott napi ritmust. A szállások általában csak a kényelmes alvás, tisztálkodás igényeit elégítik ki, kedvezőtlen időjárás esetén szűk kalitkává válnak. Az új ízek, másfajta konyhatechnika is ellenállást válthat ki a gyerekből.

Hol a gyerek?!

Elkeveredni, elveszni, szem elől téveszteni valakit gyereknek is, felnőttnek is traumatikus élmény, ősi félelem. Népmesék, Grimm mesék gyakran foglalkoznak ezzel a témával. Elveszni, elveszejtve lenni halálfélelmet mozgósít a gyermekben. Pánikba eshet, viselkedése regresszívvé válhat. Esetleg ahelyett, hogy körülnézne, és szerencsés esetben megpillantaná a tőle pár méterre álló felnőttet, rohanni kezd, vagy zokogni és nem lehet információt nyerni tőle, amivel a segítségére lehetnének.

Strandon, vagy olyan helyen ahol többen is megfordulnak, érdemes először a gyerekkel egy kis terepszemlét tartani, tájékozódási pontokra felhívni a figyelmét. Megbeszélni vele, ha mégis elkeveredik milyen messziről is látható objektumhoz menjen vissza, és hogy ott fogjuk mi is keresni. Segítség a szülőnek a sokadalomban egy rikító színű, különleges mintájú sapka, fürdőruha, vagy egy gázzal töltött lufi, amit csuklóra lehet erősíteni. Nagyon gyakori, hogy több bába között vész el a gyerek. Mindenki azt gondolja, most éppen a másik figyel a lurkóra. Adott időtartamra egy konkrét személy vállalja a felügyeletet és váltsák egymást a felnőttek.

A kisgyerek szeret elmerengeni, pillanatnyi érdeklődését azonnal kielégíteni és ezért elszaladni, elmaradni a felnőtt mellől. Aktív lény, szereti megfogni, kipróbálni a dolgokat. Figyelme ugráló, újabb és újabb ingereket keres, ha ilyeneket nem talál, teremt magának. Nem számíthatunk arra, hogy amíg a napon heverészünk, vagy végignézünk egy kiállítást, ő majd órákig békésen eljátszik mellettünk a homokban vagy elmélyed a szarkofágok rejtelmeiben.

Az egészen kicsi gyerek (2-3 éves) nem képes tájékozódásra, még akkor sem, ha felhívjuk a figyelmét az út jellegzetes pontjaira, viszont nagyon szeret bújócskázni. Óvodáskorúaknál már érdemes mintát mutatni azonosítási pontok kereséséhez: „Látod, a mi szállásunk mellett van ez a macis óriás plakát. A mi szállodánk színe kék.” Nagyobbak tanulják meg a szálloda nevét, vagy hordják maguknál a szállás címét és mobiltelefont. Azonban, hogy ez az eszköz segítségünkre lehessen, rá kell vezetni őt még semleges helyzetben a tartózkodási helye meghatározásra, és világossá kell előtte tenni, hogy ha már megadta a leírást, ne kóboroljon onnan tovább, várjon türelemmel, míg érte mennek, ha pedig járművön maradt fenn, a következő megállónál szálljon le, ott fognak találkozni. Amikor külföldre megyünk, legyen a gyerek zsebében a nevét, nemzetiségét, a szállás címét megjelölő cédula, és legyen arra felkészülve, hogy senki nem ért majd, amit az anyanyelvén mond. Meg lehet mutatni neki pl. tengerparton a segélykérő helyeket, vagy külföldön a rendőrök uniformisát.

Nem szorongani kell, hanem helyzetekre felkészülni, úgy tervezni, hogy lehetőség szerint mindenki jól érezhesse magát. Az eltévedés traumatikus élményének feldolgozása attól függ, hogy mennyi ideig tartott és közben mit élt át a gyermek és a felnőtt. A felkészített és a helyzetre optimálisan reagáló fiatal biztonságérzete is megrendülhet átmenetileg, de az élmény, hogy ő képes volt aktívan közreműködni a helyzet megoldásában önbizalom növelő hatással van személyiségére.     

Az élményekre is igaz, hogy a soknál több az elég. Ha nincs elég idő az élmények feldolgozásra, kioltják egymást, és a telítődés leállítja az érdeklődést.