Családbarát az önkormányzatotok?

A Nagycsaládosok Országos Egyesületet "Családbarát Önkormányzat" címet adományoz, melyre várják a jelöléseket.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. május 26. Aipmilo

A Nagycsaládosok Országos Egyesületet “Családbarát Önkormányzat” címet adományoz, melyre várják a jelöléseket. Sok mindent lehet tenni a családok érdekében, ha van rá akarat, megfelelő szemlélet, és igazán fontos a település vezetőinek az ott élő családok sorsa, közérzete, a szó nemes értelmében vett jól-léte.


 

 

FELHÍVÁS

Ahol jó élni –

avagy milyen is a családbarát település, a „Családbarát Önkormányzat”?

Háttér és célok:

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kicsit olyan, mint a kabarébeli „illetékes elvtárs”, akihez szinte minden hozzátartozik. Valóban, ami a családok életét befolyásolja, a fogantatástól a végső búcsúzásig, minden begyűrűzik a NOE tevékenységébe. Ezért azt is figyelemmel kell kísérnünk, mi történik a különféle szakpolitikák területén. A széles értelemben vett jóllét fogalmába ma már beletartozik a szociális jólét, a testi-lelki egészség, az egészséges és biztonságos környezet, és az is, hogy a szakemberek figyelemmel kísérik a városfejlesztési koncepciók kialakítása során a szociális körülményeket, a lakosok közérzetét is. A családok jólléte ugyanis nem csupán az anyagiaktól függ, hanem attól is, hogy milyen a közérzetük abban a lakókörnyezetben, azon a településen, ahol mindennapjaikat élik.

E felfogás jegyében 2006. július 11-én, a Népesedés Világnapján a pozitív példák megerősítése céljával első ízben adtunk ki „Családbarát Önkormányzat” díjat. A Magyarországot és egész Európát sújtó súlyos demográfiai helyzet miatt kiemelkedően fontos minden olyan program, szándék, intézkedés, ami a családok biztonságérzetét növeli annak érdekében, hogy merjenek gyermekeket vállalni. Sok mindent lehet tenni a családok érdekében, ha van rá akarat, megfelelő szemlélet, és igazán fontos a település vezetőinek az ott élő családok sorsa, közérzete, a szó nemes értelmében vett jól-léte. Gyakran nem is anyagiakról, hanem mindössze szervezési kérdésekről, odafigyelésről van szó. És persze arról is, hogy a település vezetése ne hivatalként, hatóságként, hanem ténylegesen a települést szolgáló testületként tevékenykedjen, és ne váljon minden pozitív törekvés a pártpolitika áldozatává.

Érezhető legyen, hogy az önkormányzat nem csupán szavakban vagy a törvények minimális szintű teljesítésével, hanem ezeken túlmenően is értékeli a gyermeket nevelő családokat, értük érdemi lépéseket is kész megtenni a település adottságaihoz és lehetőségeihez mérten. Fontosak a családbarát szolgáltatások, nyitva tartások, közlekedési lehetőségek, a tiszta és egészséges környezet, stb.

A pályázatról

Kérjük, hogy a pályázatban röviden mutassák be a települést, kitérve néhány számadatra is: születések, házasságkötések száma, 18 év alatti gyermekek aránya a településen, betelepülők és elköltözők száma stb. Megfigyelhető változások, tendenciák és a levonható következtetések.

A lakosság helyzetének főbb jellemzői, helyi sajátosságai: van-e munkalehetőség, hogyan lehet lakáshoz jutni? (különös tekintettel a családalapítás előtt állókra, a gyermekvállalást tervező fiatalokra és a gyermeket nevelő családokra). A család és a munka összeegyeztethetőségének helyi lehetőségei iskolai időben és a nyári szünetben.

Kérjük, törekedjenek a tömörségre, a beadott pályázat terjedelme ne haladja meg az 5 oldalt, mellékletekkel kiegészítve a 10 oldalt.

Az értékelés szempontjai:

A mellékelt szempontrendszer segít áttekinteni a családokkal kapcsolatos területeket, korábbi jó gyakorlatokat, megkönnyítheti a pályázat összeállítását.   

Nyilván nem lehet számon kérni az összes szempontot, és vannak olyanok is, amelyek önmagukban is dicsérendők – de ezek mentén várjuk a jelöléseket. Az is jelölt lehet, akinek van egy sajátos, egyedi programja, mely példaértékű lehet a többi település számára.

A díjról és a korábbi díjazottakról a NOE honlapján érdemes tájékozódni: http://www.noe.hu/sajtoszoba/csaladbarat_onkormanyzatok.

A pályázatokat elektronikusan: a noe [at] noe [dot] hu e-mail címre, valamint postán tértivevénnyel az alábbi címre kell beküldeni:

Nagycsaládosok Országos Egyesülete: 1056 Budapest, Március 15. tér 8.

Kérjük, a borítékon a „Családbarát Önkormányzat Díj” felirat szerepeljen.

A pályázatok postára adásának és elektronikus beadásának meghosszabbított határideje:

2014. május 30. (péntek) 16.00 óra

 

A díjat (mely anyagi elismeréssel nem jár) a Népesedés Világnapjához (július 11.) kapcsolódóan fogjuk átadni.

A pontos dátumról, időpontról és a díjátadás helyéről a díjazottak és a javaslatot tevők értesítést kapnak.