EC-félelmek 1. – Nem terheli meg pszichésen a babát az EC?

Kilenc hónapos a babám, és szobatiszta című cikkemre elég sok visszajelzés érkezett, és ezek kapcsán úgy döntöttem, utánajárok az említett félelmeknek. Ahogy ott is írtam, az EC egy gyengéd gondoskodási forma, amelynek a babára hangolódás a lényege, nem pedig a minél korábbi szobatisztaság elérése. A szobatisztaság egy lehetséges következménye, nem pedig célja.

Gyarmati Andrea pszichológus, a downbaba.hu szerkesztője szakemberként is behatóan tanulmányozta az EC-t; elsőként őt kérdeztem meg arról, lehet-e az EC-nek negatív pszichés következménye a babára nézve.

“A szobatisztaság erőltetése minden életkorban káros lehet – mondja. – Nagyon kevés dologról állapították meg, hogy akár pszichésen, akár ürítési problémák tekintetében káros a gyerekekre, de a legesélyesebbek az erőltetés (‘nyomjad, nyomjad’; ‘addig ülsz itt, míg nem sikerül’; tele biliért jutalom, bepisilésért szidás stb.), a helytelen pozíció (nagy vécén ül és lóg le a lába, nem támaszkodik megfelelően) és – dobpergés – a késői(!) kezdés. Önmagában az a tény, hogy odafigyelnek arra, hogy mikor ürít a csecsemő, illetve hogy 1-2 percekre “pozícióba tartják”, megkínálják a lehetőséggel, és nincs jutalom-büntetés következménye a dolognak, semmilyen pszichés kockázatot nem hordoz. Természetesen mindent lehet ész nélkül csinálni, az EC-t is; ha valaki rápörög, saját kudarcát-sikerét látja abban, hogy hova megy a pisi, stresszel tőle, és elfelejti a valódi célt: a szeretetteljes gondoskodást. De ez nem az EC hibája.“

Valamikor általános volt a kínozva szoktatás, ahogy arra Krémer Sára EC-tanácsadó is felhívja a figyelmet.

“A 1800-as évek közepétől a tisztaságot mint legmagasztosabb dolgot tartották számon, a makulátlanul tiszta pelenka az anya jelenlegi és a gyermek jövőbeli erkölcsösségét tükrözte. A biliztetést 2-4 hónapos korban kezdték, és naponta többször az edény fölé tartották a babákat szigorúan ütemezett időrend szerint. A pelenka tisztán tartását gyakran úgy érték el, hogy a széklet ürítését egy szappanrúd felhelyezésével ösztönözték, sőt, gyakran az is előfordult, hogy a bilihez szíjazták a babát, és nem állhatott fel, amíg kész nem lett. Ez volt az a bizonyos hírhedt ‘korai szobatisztaságra szoktatás’.”

Vagyis: ha pszichés faktorról beszélünk, nem a babáról kell szót ejtenünk, sokkal inkább a szülőről, arról, hogy ő miként képzeli a szobatisztasághoz vezető utat. Ha ő teljesítménykérdést csinál a bilizésből – például a környezeti nyomás hatására csinálja úgy, ahogy, vagy éppen az EC által szeretne bizonyítani -, könnyen kényszeressé válhat a dolog a baba számára is.

“A legtöbben nem azért félnek az EC-től, mintha ismereteik lennének arról, hogy a szobatisztaságra szoktatás mely körülményei lehetnek károsak, hanem, mert nyomásként élik meg a lehetőséget: úgy értik az EC-vel kapcsolatos pozitívumokat, mintha ez azt jelentené, hogy ha igazán jó anyák lennének, akkor még EC-znének is – folytatja Gyarmati Andrea pszichológus. – Alapvetően az anyákon óriási nyomás van, hiszen elsődlegesen az ő feladatuk az embercsecsemők evolúciós léptékben szoros kis közösségekben kialakult igényeit valahogyan összhangba hozni a mai nukleáris család életével. Egyedül nyilván képtelenség egy egész ősközösséget pótolni, kompromisszumokat kell kötni. Aki ezeket a kompromisszumokat meg tudja úgy kötni, hogy a család működőképes marad, az nyugodtan gratulálhat magának, teljesen mindegy, hogy a szomszéd anyuka hogyan kötötte meg a kompromisszumait, EC-vel vagy EC nélkül.“

De ha azt le is szögezzük, hogy az EC nem árt a babának: honnan tudjuk laikusként, hol a határ EC és korai biliztetés között? Mi garantálja, hogy még “a határon innen” maradunk? Erről fog szólni az EC-félelmek 2. része.

Fotók: Pinterest, Pixabay