Ételkészítés fesztivál módra

A Jégvirágtól-borvirágig elnevezésű monori forraltbor-fesztivál idén is nagyon sikeresnek bizonyult. Január 14-én, a Strázsahegyen kinyitottak a pincék, és a szőlő-övezet megtelt emberekkel. Az  időjárás kegyes volt, a kihívás pedig nagy.  hirdetés hirdetés

Fotók: Hanti Tamás

Hogyan etessek meg több száz embert? Borász társaim kínálatában biztos voltam, tudtam, hogy idén különleges és finom italokkal rukkolnak elő. Így is lett. Megyeri Szabolcs és Hanti Tamás most is kitett magáért, mangós-ananászos sárgamuskotályuk elvitte a pálmát, és a chilis-borsos-erdei gyümölcsös kombóért is sokan visszajártak. A jó borhoz pedig jó étel dukál.

Aranyszabály: mindenki annyit ehet, amennyit akar. Feladat: minél többet, minél változatosabban, minél kevesebb pénzből.

Fejben már novemberben elkezdtem tervezni. Tudtam, hogy sok étel kell, változatos és nem pepecselős. A munka egy részét a helyszínen kell elvégezni. A tavalyi siker után a pálinkás-csokis kenyér adott volt, csak ezúttal dupla mennyiségben. Laktató falatként pedig egyértelműen a szendvicskrém jutott eszembe, ezen felül némi édesség és sósság.

Végleges menülistaként a következőt adtam le: indiai jellegű szendvicskrém, körözött, curry-s tojáskrém, tonhalkrém, pálinkás-csokis gyümölcskenyér, raffaello barackkal, szőlő alakú parmezános keksz.

A számolást a rendezvény előtt több héttel elkezdtem. Jöttek a következő matematikai feladványok: egy bagettből hány szendvics jön ki? Mennyi szendvicskrém kell egy bagettre? Mennyi étel kell több száz forraltborozónak?

Receptírás, újragondolás, és jött a 4 adag x 4 x 4…, 3 lista és a 0. napon megtámadtam a sokat szidott, mégis gyűjtőhelyként funkcionáló T. üzletláncot, ahol nagy kiszerelésben is árulnak élelmiszereket. A bevásárlás 3 órát vett igénybe és akkor azt hittem végem van. A mennyiség jócskán meghaladta személyes szállítókapacitásomat, így taxival hoztam haza az óriás csomagot. Olyan szerencsés voltam, hogy a sofőr felhozta az emeletre az óriás kismadaras bevásárlókocsimat.

A hideg ételeket a spejznek titulált jégverembe raktam, az átkozott olasz lencsét átválogattam és háromszor leöblítettem, majd egy éjszakán át áztattam. Másnap reggel elektromos kandallóval befűtöttem a hűvös konyhámat, harci díszbe vágtam magam, és nekiálltam a nagy műveletnek. Akkor még nem tudtam, hogy 20 órát töltök a konyhában.:(

A nehézségek listája hosszasra sikeredett. A lencse 3,5 óra alatt főtt meg, az aprító tartozékos botmixer motorja leégett, a lábamat leforráztam csokiolvasztás közben, a fránya margarin nem olvadt fel, volt, amiből többet vettem, másból kevesebbet, hajnali ötkor arra is rájöttem, hogy a kókuszgolyókba nem férnek be a barackok. Így a pálinkába áztatott gyümölcs a kókuszgolyók mellé került.

A keksz kivételével azonban minden elkészült. A szendvicskrémek súlya közel 13 kg volt, raffaello 150 db, és 12 db pálinkás-csokis kenyér, a pincében pedig 70 bagett várt.

Reggel negyed 9 h-kor elindultunk Monorra, és onnantól már csak a pörgésre emlékszem. Az emberek csak jöttek, jöttek, a kenyereket lázasan kentük, az étel meg csak fogyott és fogyott. A bor pedig még inkább.

Délben gyorsan felkerestem 2 pincét, megkóstoltam a Corso Vino híres fűszeres-boros, meleg szederlevesét, valamint a VMSZ Pincében Mikla Laci forraltborát, amihez mézeskalács angyalka is járt kísérőként. Zárás előtt pedig a Kugel pincében melegedtem, finom disznóságokat kóstoltam, bár akkor már azt hittem, nem tudok felkelni. Előtte-utána nem volt megállás. A többieknek még ennyi szabadidő sem jutott, nekem szerencsém volt, hogy amennyire a két gyerek engedte, Megyeri Tímea segített.

Pakolás közben irgalmatlanul fájt a hátam, közel 36 órája voltam talpon. Hazafelé a kocsiban el is aludtam. Aztán itthon már se kép, se hang. Másnap este keltem fel, hogy megünnepeljem a születésnapomat.:)

Fáradtság ide vagy oda: az a tudat éltetett, hogy elfogyott 1000 szendvics. Ezek után már jöhet bármi.:) Aki volt, azért jöjjön, aki nem, azért, hiszen Monoron télen-nyáron finom borokat lehet kóstolni.