Helyzet van. Tetűhelyzet

A tetűhelyzet fokozódik. Egyre több szülőtárs rémisztgeti egymást a facebookon és egyéb csatornákon, hogy gyermeke fején változatos egyedfejlődési stádiumban lévő tetvekre lelt. Tetűben rutinosabb munkatársaink szerint ilyenkor kétféle gyerek van: a már tetves, és aki hamarosan az lesz.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kezelés
2016. november 30. Dívány

A tetvek ellen alapvetően kétféleképpen harcolhatunk, tetűirtó szerekkel vagy magas hőmérséklettel – de ezzel sem akárhogy. Ha akárki mást mond, ne higgyen neki, az csak vajákolás, és hatástalan. (Víz, majonéz, illóolaj, hajbalzsam, vazelin, hajfesték: egyik sem tünteti el a tetveket.) De erről még bővebben később.

A dolog nem függ össze a higiéniával; bármely óvoda vagy iskola bármely osztályában előfordulhat tetű, igen, még a budai elithegyi elitóvodában is. Nem érdemes tehát a tetűvel fertőzött gyerek szülőjére ferdén nézni, inkább biztatni és támogatni kell mindenkit, aki már benne van a tetűhelyzetben.

1

Egyértelműen rengeteg vakarózás

Ahogy azt már többször is megírtuk: a tetvesség egyik legjellemzőbb tünete a viszketés, vagyis a félreérthetetlen mennyiségű vakarózás. Minden gyerek vakargatja időnként a fejét, de a tetvekkel ez olyan méreteket ölt, hogy azt nehéz nem észrevenni.

Ha pedig vakarja, jöhet a konkrét ellenőrzés. Ezt is megírta már kolléganőnk korábban:

  • A tetű először a hajban a tarkó környékén és a fülek mögötti hajrészeken szokott megjelenni, itt érdemes a legalaposabban vizsgálódni, akár nagyítóval!
  • A tetvek maguk kb 2 milliméteres lények, akik a fény elől rejtőzködnek, és bizonyos keretek között alkalmazkodnak a gazdatest hajszínéhez.
  • Az ellenőrzést ennek ellenére erős fénynél (nap, vagy erős lámpa) érdemes megejteni, én mindig ide-oda hajtogatom a hajukat, arra gondolva, hogy ha van benne tetű, még meglátom, ahogy próbál elbújni a fény elől. (még soha nem jött be)
  • Árulkodó még, ha a hajas fejbőr piros foltokkal van tele – a tetű vérszívó, a szívás helyén pedig gyakori a bőrreakció
  • A tetű után nem sokkal megjelennek a serkék – ebbe rakja petéit a rohadék. A serke felületes ránézésre hasonlít a korpára, ám kicsit tojásdad, és nagyon erősen rá van ragasztva a hajszálra. Eleinte a hajtőtől 0,6-1,2 centire van, hajmosással, rázogatással nem távolítható el a hajszálról – ellenben a korpával. Az élő serke barnás, amiből már kikelt a tetű az fehéres – de továbbra is tapad a hajra.

4

A tetű gyorsan terjed, és nagy örömmel költözik egyik gyerekből a másikba, vagyis a tetvességet elsunyulni, a gyereket nem kezelni rossz fej dolog. Arról nem is beszélve, hogy a kezeletlen tetvesség egy idő után nagyon elfajulhat, és a fejbőr tele lehet tőle rút és rémesen viszkető sebekkel.

Ennek ellenére szinte minden gyerekközösségben akad egy-egy rossz arc szülő, aki nem hajlandó komolyan venni a helyzetet, és lekezelni a gyereket ilyesféle “kemikáliákkal”. Ennek köszönhető aztán az, amikor egy egész iskola küzd a tetvek ellen októbertől áprilisig.