Horváth Lili: ” A házasságba energiát kell fektetni. Nekünk is megvannak a harcaink, de ez nem baj. Ilyen az élet”

Családháló: Három gyermeket vállaltál, ami ritka a művészek között. Soha nem volt kérdés, hogy anya legyél, és, hogy három gyermeket vállalj?

Horváth Lili: Én egykeként nőttem fel, két gyermeket mindenképpen szerettem volna. Az, hogy harmadik is legyen, ez az érzés 40 éves korom előtt tört rám, mert annyira szeretem a gyerekeket. Az pedig, hogy két fiú után lányunk született, ez bónusz. Ez ajándék.

Arra készültem, hogy nehéz lesz a logisztika, a család programjainak koordinálása, ami munka mellett egyébként is nagy szervezést igényel. Szabadúszóként könnyebb és nehezebb is, mint egy társulatban.

CSH: Manapság a színészek is nyitottabbak a gyerekvállalásra, mi a tapasztalatod?

HL: Azt látom a környezetemben, a színésztársak között, hogy egyre többen vállalnak több gyermeket. Ez nagyon jó dolog.

CSH: A Férjednél sem volt kérdés, hogy vállaljátok a harmadik csemetét?

HL: Ez közös döntés volt, megbeszéltük. Tisztában voltunk vele, hogy ez megint nagy változás az életünkben, nem tudunk utazni, a fókusz a kicsire kerül. De annyira szeretjük a gyerekeinket, hogy ez nem volt kérdés, nem volt probléma.

A mindennapi élet logisztikáját megnehezíti kicsit, de a fiúk már nagyok, a nagyobb már kiskamasz, kirepülőben van, egyedül jár, jön, megy.  A nagyobbak már sokat segítenek. Anyaként érdekes megtapasztalni a különbségeket: a két fiú között két és fél év van, ők többször marakodnak, veszekednek, szeretik egymást, de vérbeli fiúk, míg a Húgukat teljesen máshogy kezelik, nagyon szeretik.

CSH: Mennyire kényeztetik a fiúk Dorkát?

HL: Kényeztetik nagyon. Ő egyeduralkodó típus, helyre teszi őket. Mondja, hogy te gyere, most te mesélj. Dirigálja őket. De nagyon szeretik a fiúk.

CSH: Mennyire vagy következetes anya? Mennyire tartod a napirendet?

HL: Minden családban van a „jó zsaru, rossz zsaru”, én inkább a jó zsaru vagyok. Én nagyon nagy szeretettel, barátként fordulok a gyerekekhez. Természetesen a fiúkhoz kell fegyelem, főleg most, hogy nagyobbak. Egyszer azt mondta a nagyobbik fiam, hogy olyan vagyok, mint egy hópárduc. Tényleg az van, hogy sokáig tűrök, aztán egyszer csak robbanok. Azért nem lehet megtenni nálam sem mindent, de nem vagyok a mindenért rászólok, mindenért fegyelmezem típus, mert azt gondolom, hogy szabadságot kell nekik hagyni. Nyitogatják a szárnyaikat, de természetesen résen kell lenni.

CSH: A szüléseknél mindig ott volt melletted a férjed is. Ez fontos volt mindkettőtöknek?

HL: Igen. Ő orvos, így nem volt kérdés, hogy mellettem lesz. Az elsőt természetesen szerettem volna megszülni, de császár lett, így a második és harmadik is. Nekem a harmadik szülésem volt a legszebb. Akkor már tudtam, hogy mire készülök. Dorka burokban született. Ez volt a legbékésebb szülésem. Meghitt volt. Mindazok mellett, hogy sokan azt mondják, nem ez az ideális, ezt én nem éltem meg traumaként, így adta a sors. És szépek, egészségesek.

CSH: Volt különbség a három várandósságod között?

HL: 40 közelében szültem a harmadikat, ezt éreztem egy kicsit. A testem jobban fáradt, a végét nehezen bírtam, de egyébként mind a háromnál békés, boldog volt a 9 hónap.

CSH: Mennyire tudod összeegyeztetni a családot a hivatásoddal? Az, hogy esténként távol vagy időnként, nem okoz gondot?

HL: Ilyen szempontból a hivatásom nehéz, hogy este vannak az előadások, de nap közben pedig szabadabb a beosztásom. Nagyon figyelek arra, hogy hány estén lépek színpadra. Amikor például Dorka kicsi volt, őt nagyon sokáig szoptattam, majdnem kétéves koráig. Amikor fellépésem volt, aznap este elvittem Mamámhoz, hogy ne a férjemen legyen minden teher, és előadás után vittem haza. De ez nem volt rendszeres, egy-egy estét jelentett.

A harmadik gyereknél már ez is lazább. Az elsőnél még bűntudatom volt, hogy mi van otthon vele, de aztán rájöttem, hogy ez oda-vissza hat. Ez az én időm. Feltöltődöm, aztán visszamegyek anyukának.

Régebben volt, hogy majdnem minden este játszottam. Most már erre nem vágyom. Havonta 6-10 estém van, amikor fellépek, mellette pedig a tanítás nagyon fontos. Ide őket is el tudom vinni, mert gyerekbarát.

CSH: Miért tartod fontosnak, hogy gyerekekkel foglalkozz? A tanítás, a nyári táborok szerves részei az életednek.

HL: Amikor a második fiam megszületett, akkor tértem vissza Földessy Margithoz, akihez kamasz koromban is jártam. Akkor kijött a pedagógus vérem -, a nagymamám is az volt- rájöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Tanársegéd vagyok. Az 5-12 éves korosztály tartozik hozzám pont olyan korúak, mint a gyerekeim, őket tanítom két csoportban, és emellett már időről időre visszatérek az alsópáhoki Kolping Hotelbe, ahol meseheteket szoktam tartani.

Most pedig a Hatszínben, egy új helyen lesz a táborom, nagyobbaknak. Nekem ez mind kihívás, és mind kapcsolódik a színészethez. Versmondóka, önkifejezés, improvizáció, rengeteg olyan dolgot viszek bele ezekbe a foglalkozásokba, amik most egy kicsit az iskolarendszerből hiányoznak.

Én abban hiszek, hogy a személyiségtől függnek ezek a helyek, ezek a táborok. Ahogy nekem Margit a „Margit” volt.

Én más vagyok, mint a Margit, de mindenki beleteszi a foglalkozásokba a személyiségét, és ez a gyerekeknek fontos. Megvan az alap, drámapedagógia, de nagyon fontos, hogy az ember mit tesz bele magából. Itt indul a személy szerepe. Ami a színpadon is fontos, és ami lejön. Ugyanazt a szerepet mindenki másként játszik el. Ez van a  tanítással is kicsit. Én a gyerekekkel nagyon jól szót értek. Ehhez is van tehetségem és affinitásom, és szeretem is.

Még azért nem tudnék választani, hogy csak tanítás, vagy csak színház. Az most nehéz lenne. Mindkettő legyen.

CSH: Egy picit visszakanyarodva a házasságra. A férjeddel kiegyensúlyozott, szép párt alkottok. Igazi példamutató család vagytok. Mi a titkotok? A férjed mennyire támogat? Ő is orvos, mennyire nehéz kompromisszumra jutni a hétköznapokban?

HL: Kívülről úgy tűnik, hogy minden rózsaszín, de természetesen minden házasságban, így a miénkben is vannak hullámhegyek, hullámvölgyek. Mivel ő orvos és én színész vagyok, és mindkettőnk szakmája erős hivatástudattal bír, így sok kompromisszummal jár összeegyeztetni a hétköznapokat.

Nekünk is ugyanúgy vannak konfliktusaink, vannak nehezebb helyzeteink, de megpróbáljuk mindig megoldani őket. A házasság is olyan dolog, amibe plusz energiát kell fektetni, ez azért is nehéz, mert amikor születik egy új baba, akkor az anya hajlamosabb a babára koncentrálni. Ez időszakokra mindenkitől kompromisszumokat feltételez.

Úgyhogy minden kiegyensúlyozottság mellett, nekünk is megvannak a harcaink, de nem baj. Ilyen az élet.

CSH: Nagyon kiegyensúlyozott, szép nő vagy. Mennyire fontos a férjednek, a családodnak, hogy a szó legnemesebb értelmében nő legyél?

HL: Szerencsém van az alkatommal, hamar visszaalakult a szülések után, igaz, hogy minden nap mozgok, sportolok. Érdekes dolog ez, miután Dorka megszületett, és őt szép ruhákba öltöztetem, automatikusan én is jobban odafigyelek, hogy mit veszek fel. Ő mindig megdicsér, hogy Mama milyen szép a hajad, milyen csinos vagy. A fiúk is, de a maguk módján. Dorka jobban kihozza belőlem a szépet.

Egyébként azt gondolom, hogy fontos, hogy nők is legyünk. Én erre plusz nagy energiákat nem szentelek, ezt természetesen kezelem és veszem, hogy az ember ne hanyagolja el magát.

CSH: Ha sorrendet kellene felállítanod az anyaság, a hivatásod, és a család között, milyen sorrendet állítanál?

HL: Ez mindig változik. Most az anyaság, a hivatás is fontos, de ez minden nőnél másként van. Van olyan barátnőm, aki csak anya, és teljesen kiteljesedik ebben. Nekem fontos, hogy legyen hivatásom, munkám, legyen amit én alkotok. Mindig arra gondolok, hogy amikor a gyerekeim kirepülnek, mert nagyon megy az idő, akkor ne az legyen, hogy otthon ülök, és azon gondolkodom mit is kezdjek magammal, hanem legyen egy jövőbeli tervem. Ebben mindenki más, nem lehet tanácsot adni. Nekem az a jó, ha ez is van, és az is van. Így kerek az életem.