Pál utcai fiúk – vándorkiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

A Pál utcai fiúknak szentelt, de a jövőre születésének 140. évfordulóját ünneplő szerzőre is emlékező kiállítás több mint 10 évig vándorol majd az országban és a határon túl – mondta el Dippold Péter, a könyvtár igazgatója a tárlat megnyitóján. A bemutatón paravánok, képek, játékok elevenítik fel a regény hőseit, művelődéstörténeti hátterét és jellegzetes, századfordulós tárgyait.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
megnyitó
2017. május 18. MTI

E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum egykori igazgatója elmondta, hogy a vándorkiállítás alapjául a múzeum korábbi, a 100 éves évfordulóra 2007-ben készített kiállítása szolgál. Ezt egészítette ki interaktív tartalmakkal a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Vígszínház, ahol jelenleg a mű musicalváltozata látható, illetve a Móra Kiadó, amely a könyv gondozója és a kiállítás koordinátora.

E. Csorba Csilla kiemelte, hogy az 1907-ben megjelent regényt világszerte 35 nyelvre fordították le és Olaszországban, Brazíliában kötelező, Lengyelországban és Japánban ajánlott olvasmány az iskolákban. A regény sikerének legnagyobb titkát a művészettörténész abban látja, hogy a történet hívószavai – a hűség, a kitartás, a felelősség, a kötelesség és az egymás iránti elköteleződés – ma éppolyan fontos és érvényes fogalmak, mint Molnár Ferenc idejében.

Dian Viktória, a Móra Kiadó főszerkesztője elmondta, hogy Budapest mellett Székesfehérvár, Balatonalmádi, Balatonfüred, Kaposvár, Marcali és Fonyód ad otthont a tárlatnak, de több határon túli településen is látható lesz.

(MTI)