Szociális munka mint férfi hivatás? – kiállítás Miskolcon

A Jószolgálat-díj idei tárlata szívfacsaró, helyenként pedig megrendítő életképeket jelenít meg a segítők áldozatos munkájáról és a rászorulók mindennapjairól.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Jószolgálat-díj
2019. november 08. Jószolgálat-díj

Fotó: Jószolgálat-díj 2018/19

Első vidéki állomására érkezett a Jószolgálat-díj 2018/19-es díjazottjait bemutató vándorkiállítása. A Városház téren elhelyezett szabadtéri tárlat szívfacsaró, helyenként pedig megrendítő életképeket jelenít meg a segítők áldozatos munkájáról és a rászorulók mindennapjairól. A sajtónyilvános megnyitón többek között az idei év jelölési időszakáról és Tisza Levente korábbi díjazott munkájáról is szó esett.

A miskolci Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatót Gáspár Judit, a Jószolgálat-díj szóvivője nyitotta meg. Beszédében elmondta, a díj elsődleges célja, hogy elismerje és társadalomérzékenyítő kampányával segítse a hivatásszerű és önkéntes szociális munka területén dolgozókat. Hangsúlyozta, külön öröm számára, hogy az idei évtől a kategóriák kibővültek a külhoni vándor-díjjal. Ennek köszönhetően a három fő kategórián kívül (hivatásszerűen végzett szociális munka, önkéntesen végzett szociális munka, életműdíj) már határon túlról is lehet jelölni segítőket, idén Kárpátaljáról várják a nevezéseket.

Fotó: Jószolgálat-díj 2018/19

Báró Twickel György gondolatait Gáspár Judit tolmácsolta, aki kiemelte, hogy a díjat a báró édesanyja, Twickel-Zichy Mária Terézia grófnő erkölcsi hagyatékának ápolására hozták létre. A grófnő elsősorban azért élt és dolgozott, hogy minél több rászorulónak adjon segítő kezet, az elismeréssel fia elsősorban az ő emléke előtt tiszteleg. A báró szerint azonban a segítségnyújtás nem csak a nők világa, hiszen ebben a férfiaknak is kiemelkedő szerepük van. Ezért fontos, hogy minél több olyan férfit ismerjünk meg és ismerjünk el, akik gondoskodó, segítő szerepet vállalnak az életükben.

Miskolc polgármestere, Veres Pál gratulációját fejezte ki Tisza Levente részére és megköszönte eddigi segítő munkáját. Elmondása szerint szívügyének tekinti a szociális szféra támogatását, és ígérte, hogy városvezetőként nagy hangsúlyt fog fektetni Miskolc szociális sebhelyeinek a gyógyítására – ebből pedig Lyukó-völgy sem maradhat ki. A következő években pozitív változásokat szeretne előidézni ebben a térségben is, bár saját bevallása szerint ez csak kis lépésekben lesz megvalósítható. Ennek ellenére hisz az összefogásban, a közösség erejében és a régió erősítésében.

Fotó: Jószolgálat-díj 2018/19

Tisza Levente, a 2018/19-es év Jószolgálat-díjasa évtizedek óta segíti a borsodi régió rászorulóit. Tiszteletbeli lyukósiként öt éve vezeti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programját és az ennek a keretében működtetett helyi közösségi házat. Kollégáival az itt élő, zömmel nincstelen embereknek segít a problémáik kezelésében, a bizalom kiépítésében és a közösségépítésben. Munkája és odaadása igazolja, hogy nemcsak a nők, hanem a férfiak is megtalálhatják hivatásukat a szociális munka területén, a gondoskodásra és a törődésre ők is egyaránt képesek. Tisza Levente az eseményen hangsúlyozta, ez az elismerés nem csak őt illeti, hanem a kollégáit is, akik ugyanolyan kitartóan dolgoznak nap mint nap a lyukóiak felkarolásáért.

Fotó: Jószolgálat-díj 2018/19

Gáspár Judit, a Jószolgálat-díj szóvivője arra buzdított mindenkit, hogy minél több kiemelkedő szociális munkát végző személyt és szervezetet jelöljön a Jószolgálat-díjra. Idén a jelölési időszak november 30-áig tart, eddig lehet beadni a nevezéseket a díj honlapján, a joszolgalatdij.hu/jeloles keresztül. A díjazottak a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány felajánlásából pénzjutalomban részesülnek: az életműdíjjal 1.000.000 forintos, a szervezeti kategóriák 2.000.000 forintos, míg az egyéni kategóriák díjaival és a külhoni vándor-díjjal fejenként 500.000 forintos elismerés jár. Emellett a Jószolgálat-díjasok egy egész éven át tartó médiakampány során kerülnek bemutatásra, ahogy a 2018/19-es évad díjazottjai is.

A Jószolgálat-díjasokat bemutató szabadtéri kiállítás Miskolcon 2019. november 5. – 2019. december 3. között ingyenesen megtekinthető. A következő állomás Eger lesz, ahol a különleges tárlat december 4-től lesz látható.

A Jószolgálat-díj 2018/2019-es évadának díjazottjai:

Hivatásszerűen végzett szociális munka – egyéni kategória:

Siposné Kohári Szilvia

Mezei Ádám

Tisza Levente

 

Hivatásszerűen végzett szociális munka – szervezeti kategória:

Fészek Gyermekvédő Egyesület

Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona

SZÉRA Szociális és Rehabilitációs Alapítvány

 

Életműdíj:

Tuczainé Régvári Marietta

 

Önkéntesen végzett szociális munka – egyéni kategória:

Elekné Román Katalin

 

Önkéntesen végzett szociális munka – közösségi kategória:

Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért