Családháló

Kezdőoldal Történetek Akik számára semmi remény nem maradt

Akik számára semmi remény nem maradt

A Gulagon, vagy otthon számtalan gyermek vesztette el a szüleit, rokonait, egész családját. A sztálini rendelkezések értelmében ezen gyerekek legtökéletesebb otthona az árvaház volt, a valóságban azonban ezek az intézményk elképesztő sérülések, traumák, szenvedések és tragédiák helyszínei lettek. A gyerekek pillanatok alatt elfelejtették, kik ők, honnan jöttek, köszönhetően a sztálini ideológiát reggeltől estig erőltető „tanároknak”.

Családháló,

Noha voltak, akik előbb-utóbb haza tudtak térni, köszönhetően egy-egy kitartó rokonnak, a legtöbben örökre elvesztették identitásukat, és bármiféle emléket korábbi életükkel kapcsolatban, szabadulásukat pedig az elkeseredett és nagy többségében tökéletesen sikertelen keresés jellemezte.

Peep Varju négy és fél éves volt 1941-ben, amikor édesapjával, várandós édesanyjával és nővérével Szibériába deportálták őt. Miután Varju egész családja éhen halt, a kisfiút egy szibériai árvaházban helyezték el. „Sikerült megszöknöm a táborból, mert amikor tavasszal a jég elkezdett elolvadni az Ob folyón, néhány rab fogott engem és néhány másik gyereket és csónakkal elvitt minket az árvaházba. Én csak észtül beszéltem, de mivel ez tilos volt ott, hamar elfelejtettem az anyanyelvemet. Emlékszem, egy nap odamentem egy észt kislányhoz, kinyitottam a számat, de egyetlen észt szó sem jutott eszembe. Aztán tífuszos lettem és majdnem meghaltam.”

Németországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában, vagyis a Szovjetunió ellenségnek számító országaiban 1941-től kezdve bármikor bármennyi gyereket és tinédzsert le lehetett tartóztatni és kemény fizikai munkára ítélni.

Hartmann Klára 1930-ban született Miskolcon. A szülei korán meghaltak, így Klárát egy nagybátyja nevelte. Amikor a Vörös Hadsereg 1945-ben megszállta az országot, a nagybácsi feleségével együtt elmenekült, magára hagyva Klárát.

Klára 14 évesen került egy kijevi börtönbe, ahol egy éven át kínozták és hallgatták ki, majd 10 évre ítélték kémkedésért. Vorkutába szállították, ahol építkezéseken kellett dolgoznia. Ő volt az egyetlen magyar a táborban, és folyamatosan ki volt téve a szovjet női bűnözők zaklatásainak.

Orest-Jurij Jarjnics Nyugat-Ukrajnában született 1934-ben. A háború végén, 11 évesen bekerült iskolai barátaival egy földalatti csoportba, segítve a polgári ellenállást. 15 évesen letartóztatták és öt év kényszermunkára ítélték szovjetellenes tevékenységért.

Noha a magány, az elkeseredés, az elhagyatottság érzése sokáig a gyerekekkel maradt letartóztatásuk és táborba kerülésük után, emlékeik sokszor arról maradtak meg leginkább, milyen emberi kapcsolatokat ápoltak, milyen barátságokat alakítottak ki, hiszen ezek a kötődések voltak a legfontosabbak a tökéletesen árván maradt, kiszolgáltatott gyerekek számára.

Forrás: via

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
A Dévény torna százból nyolcvan babán segít

Dévény Annára emlékezünk ezzel az általa kidolgozott módszerről szóló videóval (is).

Close