Családháló

Kezdőoldal Történetek Egy rádiós tanfolyam – Menczer Gusztáv története 1. rész

Egy rádiós tanfolyam – Menczer Gusztáv története 1. rész

Békében, családban, szabadon élt. Az események úgy kapták föl, és sodorták, mint a forgószél a falevelet. Hiába döntött jól, mégsem maradhatott ki abból a rettenetből, amelyet oly sok más család is végigszenvedett a háború után.

Családháló,

Menczer Gusztáv jólszituált családból származott. Ősei földművesek, de édesapja már értelmiségi: újságszerkesztő. Anyai ágon a nagypapa a tengerentúl néhány év alatt megvalósította az amerikai álmot: mindenesből szállodatulajdonosig küzdötte föl magát. Mikor a lánya érte utazott négy hoteltől vált meg, hogy a családot itthon egyesítse.

Gusztáv szülei békés, középosztálybeli életet éltek, számára minden elérhető volt ahhoz, hogy jó nevelést kapjon, és sikeres pályát futhasson be: hatalmas könyvtár – sokat és szívesen olvasott – több nyelven beszélő, jólelkű nevelőnő, cserkészet, sport. A család hívő, katolikus életet élt, imádkozó emberek voltak.

A gimnáziumi évek alatt hősünk nem foglalkozott politikával. Sosem érdekelte, hogy kinek milyen a vallása, a bőrszíne, más emberek tiszteletére tanították. Az ismerősi, baráti körében voltak zsidó származásúak, a közeli kávéházban egy néger férfi szolgált föl, akit Gusztáv nagyon tisztelt. Ha nyaralni mentek a közeli cigánysor gyerekeivel együtt másztak fára.

A háború megérkezik

Kicsi korától olyasmivel akart foglalkozni, amivel a legtöbb emberen tud segíteni. Így iratkozott be a Pázmány Péter egyetem orvosi karára. Az élete nem sokat változott. A versenysport, a barátok, a társasági élet és a tanulás minden idejét lekötötte, így szinte észre sem vette mikor tört ki a háború. A hír ugyan megdöbbentette, de miután a változások nem érintették közelről- egyetemistaként nem kellett bevonulnia, a sógora ugyan kapott behívót, de hamar vissza is tért az országba- így nem foglalkozott vele.

Az első komoly meglepetést azok a hadirokkantak jelentették, akik a sportpályájukon kaptak helyet, hogy tornázzanak. Először látott csonkolt végtagú fiatalembereket. Napokig emésztette a látottakat.

A következő sokk az volt, amikor egy általános iskolai osztálytársával találkozott, aki sárga csillagot hordott a mellén. Gusztáv először nem értette, miért van erre szükség, később mikor általa nagyon tisztelt emberek lettek ilyen módon megbélyegzettek, dühöt és szégyent érzett.

Horthy lemondásával aztán fölgyorsultak az események. Szálasi kormánya kiplakátoztatta, hogy aki még nem volt sorozáson, az jelentkezzen. Gusztáv is elment, de nagy szétszórtságot talált. Háromszor is vissza kellett mennie, mire végül a II. kerületi kisegítő karhatalmi alakulatban állományba vették. 1945. december elején az alakulat nyugatra indult, Gusztáv családja pedig kiköltözött a Felvidékre. Gusztáv sógora ekkor az egyik hadtest élelmiszerellátásában jeleskedett, és úgy látta biztonságosnak, ha az egész család oda költözik.

Katona és szökevény

Gusztáv Lábatlanig együtt menetelt az egységével, utána egy éjjel egyik barátjával megszöktek. Kisebb keveredések, és a tábori csendőrök elől való bujkálások után végül sikerült utol érni a családot, akik ekkor már Bősön voltak. A sógor gazdasági alakulatának hadnagya kihelyezte őket Királyfára, ahol dolguk nem volt, de sok idejük a gondolkodásra annál inkább.

Érthetetlen volt számára, miért kell Szálasiéknak a fiatalokat katonaként foglalkoztatni,  ha az országot idegen megszállók irányítják, miért kell ebben részt venni? Azt sem értette, mi lehetne az ő feladata ebben a helyzetben, hiszen katonaként egyetlen készségét sem tudta alkalmazni sem a haza, sem közvetlen hozzátartozói javára.

Egy alkalommal a hadnagy a két fiút Királyfáról visszarendelte, de éppen tiszti gyűlés volt mikor odaértek, így visszaballagtak a szállásukra. Nem sokkal később a hadnagy újra megjelent a szállásukon és kijelentette, hogy Gusztáv lefokozott katonaszökevény, mert nem jelent meg a hívásra. A két fiút 40 fokos hidegben átgyalogoltatta Bősre, ami negyven kilométer távolságra volt. Mire Bősre értek a család már kétségbeesetten fogadta őket. A sógor mindkettőjüknek adott több nyílt parancsot, egyet kitöltött Bős-Szombathely viszonylatban, és arra kérte a fiúkat siessenek, szökjenek, és ne hagyják el az országot.

Egy második világháborús “rata”

A következő reggel civilt húztak és Szombathely felé vették az irányt. Egy hétig utaztak csikorgó hidegben mire megérkeztek. Itt azonban lesújtó hír fogadta őket: nem vesz föl a kórház medikusokat, mert van elég. A jó tanács szerint kőszegre kell menni, ott orvos hiány van. A nyilasok ekkor már minden városban erősen razziáztak, ezért nem volt meglepő, hogy Gusztávékat hamar elfogták, így másodszor is katonaszökevények lettek. A részeg hadbíró nem sokat teketóriázott velük, rögtön halálra is ítélte őket.

Egy másik szobában azonban kiderült, hogy ez az ítélet még nem jogerős, és van még néhány lehetőségük. Ha büntetőszáddal elmennek a Hunyadi páncélos hadosztállyal harckocsizni, vagy ha egy különleges kiképzésen részt vesznek, akkor megúszhatják a főbelövést.

Gusztávék természetesen a rádiós képzést választották: ez kecsegetett leginkább az életben maradás reményével. Civil ruhát és egy különleges katonakönyvet kaptak, majd egy férfi közölte velük, hogy morzetanfolyamon fognak részt venni, a falubelieknek azt kell majd mondaniuk, hogy gyengélkedőn vannak, és megindult a tanulás.

Az összegyűlt társaságról hamar kiderült, hogy a túlélni vágyók csapata, kivárni akart mindenki, hiszen a front akkor már szélvész-gyorsan közeledett. Pár nappal húsvét előtt egy este az oktató közölte velük, hogy kenyeret, szalonnát, hagymát kapnak, és holnap mindenki mehet amerre lát. A fiúk el is indultak vonattal Kőszegre, de át kellett szállniuk egy teherautóra. Ezt aztán az országúton egy „rata” olyan sikeresen sorozta meg, hogy heten az utazók közül meghaltak – köztük Gusztáv barátja is. Az úton később orosz katonák tűntek fel, és a fiatalembert több társával együtt Sorokpolányba vitték, ahol már 15 ezer fogoly raboskodott.

Az egyik asztalnál egy orosz tiszt valamiféle listát írt össze. A listáról gyorsan kiderült, hogy azokat a fiatalokat írják össze, akik nem voltak katonai szolgálatban. Gusztáv fölmutatta a diák igazolványát, és közölte, hogy az utcán lökték be a sorba. Napokkal később egyszer csak azt hallotta, hogy a nevét kiáltozzák. Egy magas rangú orosz tiszt bocsánatot kért a fiataloktól és elengedte őket, egy igazolás kíséretében. Már mehettek is haza.

A Szmers fogságában

A családját csak hosszas keresgélés után találta meg Budapesten. A rövid boldogságnak hamar vége szakadt: július végén újra elvitték, egyenesen a Vilma királynő útra. Köszönhetően a rádiós tanfolyamról összeállított listának, amely szovjet kézre jutott, ismét fogoly volt, a Szmers –az orosz kémelhárítás – foglya.

A kihallgatások éjjel zajlottak. Rettenetesen rossz fordítókat hoztak, vagy magyarul nem tudtak, vagy oroszul. A kérdés persze az volt, hogy kinek a parancsára, milyen híreket adott tovább, ki volt a megbízója. Gusztáv nem tudott válaszolni, hiszen semmi ilyesmit nem csinált – a morze alapjait tanulták. Néhány nap múlva teherautóra rakták, Balatonfüredre vitték, ahol folytatódott a kihallgatás, azzal a különbséggel, hogy itt már minden alkalommal nagyon meg is verték. A segítséget a belő visszavonulás jelentette: a vallatás elején kezdte a rózsafűzért, így mire az eszméletét elvesztette már jócskán beenne járt a tizedekben. Egy alkalommal azt is megkérdezték tőle, hogy nem pap-e. Nyilván félig eszméletlen állapotban hangosan imádkozott.

Mire „tárgyalásra” került a sor, úgy érezte a teljes fizikai és szellemi tönkretétel szélén áll. Az ítéletet néhány perc alatt megtudták: egy magyarul nagyon rosszul beszélő hölgy inkább csak kézjelekkel tájékoztatta az elítélteket a végeredményről. Gusztávnak tíz ujjat mutatott, de a foglyok közül kettőnél az ujját a fejéhez szegezte. Azt a kettőt rögtön ki is emelték közülük.

Az ítélet után rögtön teherautóra rakták őket, és már indultak is tovább. Ott hamar kiderült, hogy Sopronkőhidán vannak. Egy olyan cellába zsúfolták be őket, ahol nem tudtak leülni, mert nem volt hely. A helyzet elviselhetetlenségére jellemző, hogy Gusztáv később nem tudott visszaemlékezni, hány napot töltöttek itt.

Mégis egyszer elkezdték kiüríteni a cellákat, egyszerre negyven embert vittek el. Estére mindenki kikerült a pályaudvarra. Marhavagonba lökdösték őket, a vagon közepére pedig egy székre egy orosz katonát ültettek, aki egy rövid beszédet mondott oroszul, majd leült. Senki sem tudta, hogy mit mondhatott, az emberek csak néztek egymásra. Egyszer egy érces férfihang szólalt meg: „Szolnokról jöttem, az első háború után orosz fogoly voltam. A katona azt mondta, hogy nem szabad szökni, hangosan beszélni, őt megszólítani. Vizet naponta 1 bögrével kapnak majd, amit ő fog kiosztani. A dolgunkat a sarokban lévő lyukon keresztül, jelentkezés után végezhetjük.”

A vonat nemsokára rántott egyet rajtuk, és elindult… Akkor még senki sem tudta hova.

 

Forrás: Menczer Gusztáv: A gulág rabtelepei (Századvég Kiadó, Budapest, 2016)

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Fontos! Erre figyelj, ha babával indulsz nyaralni!

Tombol a nyár, a legtöbben most indulnak el nyaralni. Az előkészületeket sokszor megbonyolíthatja, ha kisbabával készülünk a családi pihenésre. Íme...

Close