A gyereknek a gagyi is jó lesz!
A minap egy-egy sárga szórólapot lobogtatva jöttek haza a gyerekek az iskolából, közepén egy hatalmas, randa pókkal, és már indult is a könyörgés: anya, ugye elmegyünk az ízeltlábú kiállításra?! Azt írják, MEGA EXPO, hú, biztos lesz madárpók is, meg kamcsatkai óriás tarisznyarák – oltogatták egymást a gyerekek. El kell mennünk, úgyis kedvezményes, még kuponunk is van hozzá – győzködtek engem, én meg, a lelkesedésüket látva, meg mivel hirtelen nem jutott eszembe más program, kissé bizonytalanul bólintottam, legyen.
Nekem semmi bajom az ízeltlábúakkal úgy általában, vannak ízeltlábú barátaim, mint például itt a sarokban Guszti, a pók, akivel jól elvagyunk hónapok óta, és egy hangos szó sem volt még köztünk. Még a rovarokkal sincs bajom, különben mire jönnének a kismadarak a kertembe? Hanem az ilyen nyomulással, na, azzal nem tudok mit kezdeni.
Az efféle vándorkiállításokat szigorúan az iskolák és az óvodák kapujában hirdeti a szervező, úgy, hogy a gyerekek csak akkor ne vegyék észre a plakátot, ha csuklyával a fejükön viszem be őket az intézménybe. De még az sem jelent biztos megoldást, egyrészt, mert mire meglátom, hogy gáz van, általában már késő, ők is meglátták, másrészt pedig bent tutira a kezükbe nyomja valaki a „kupont”, ami a soha fel nem tüntetett összegű belépődíjból jogosít némi kedvezményre. Vagy nagy betűkkel rá van írva, hogy a gyereknek ingyenes, aztán a helyszínen derül ki, hogy a felnőttjegy viszont négyezer.
Szóval, elmentünk a kiállításra, amit a helyi művelődési ház kistermében rendeztek be (MEGA EXPO!), és egy délutánon keresztül volt megtekinthető. Nem kellett annyi, öt perc alatt végeztünk. Körben tizenöt-húsz terráriumban, néhány mérsékelten érdekes ízeltlábú faj zizgett, (kamcsatkai óriás tarisznyarák és más vízi lény persze nem volt), középen pedig, láss csodát, preparátumok.
De olyan bénák, hogy még a gyerekek se vették be. A látványosság a legócskább kínai bolt fröccsöntött kínálatába illett leginkább, és valószínűleg valóban onnan szerezték be, még arra se vették a fáradságot, hogy a kínai jeleket leszedjék róluk. Bár lehet, hogy eleve ez volt a koncepció: aki a latin és kínai névből rájön a magyar elnevezésre, az kap ajándékba egy botsáskát, vagy valami.
