Családháló

Húsvét

Pest egyik külső, kertvárosi kerületében nőttem fel, egy csendes kis utcában, ahol mindenki ismerte a családomat. Már az anyám is itt nevelkedett, tudták, kinek a gyereke vagyok, a nagyszüleimet is tisztelték, szerették. Húsvétkor rengeteg látogatónk volt, annyi, hogy a sok kölnivizes locsolástól délben már fejfájdítón illatozott mindenünk, de főképp a fejünk. Anyuval meg a nővéremmel alig vártuk, hogy délután legyen, és végre hajat moshassunk.

Family - Barna Eszter, Ajánlom

Akkoriban ugyanis az volt a szokás, hogy ha egy locsoló ebédig nem tette tiszteletét valahol, délután már nemigen kellett számítani rá. Igaz, éppen emiatt már kora hajnalban talpon kellett lenni, mert az első vendégek – jókedvű unokabátyáim – valamivel hat óra után megérkeztek. Amikor elmentek, apám is meglocsolt, és indult a maga megszokott körútjára. Aztán átjött a bajszos, sokat olvasott Karcsi bácsi, nagyszüleim főbérletének egyik tulajdonosa, és elmesélt néhány érdekes történetet, tanított pár frappáns kifejezést különféle nyelveken. Őt követte Ungvári Sanyi bácsi, nagyanyámék szemközti szomszédja, aki tőlünk kétháznyira lakott. Mindig öltönyben és nyakkendőben érkezett, térdzokniban és fényesre pucolt ünnepi cipőben. Nehezen lehetett megérteni, mert nagyon halkan beszélt, de azért megpróbáltuk. Nem sokkal utána megjelent a fia is, a kis Sanyi, aki már nem volt éppen kicsi, mégis mindenki így hívta. Aztán csapatokba verődve felbukkantak az osztálytársaink is. Egészen mások voltak, mint az iskolában: kicsit félszegek, megilletődöttek, egyik lábukról a másikra álldogáltak, és zavarba jöttek, ha összemorzsázták a szőnyeget. Nem is tudom, talán jobban szerettem őket így.

Végül megérkezett nagyapám is, a kalapját az ajtóban levette, és úgy köszönt: „Föltámadt Krisztus!”, aztán bejött a konyhába, botját a szék támlájára akasztotta, ivott egy pohár bort, elbeszélgettünk, és ebédre hazament az utca túloldalára, nagyanyámhoz. Lázadó éveim alatt terhemre volt mindenféle tradíció és hagyomány, és egyáltalán nem értettem, miért él még mindig ez a teljesen haszontalan szokás, mert nekem ugyan semmi kedvem sem volt az egészhez. Egyik húsvétkor két barátnőmmel el is határoztuk, hogy megszökünk a locsolók elől. Abban az évben Hollandiából érkezett egy vándor vidámpark néhány hétre Budapestre, olyan hintákkal és szerkezetekkel, amelyeket addig nálunk még senki se látott. Fogtuk hát a zsebpénzünket, és kimentünk a Városligetbe, hogy megnézzük és kipróbáljuk. Páratlan élmény volt fejjel lefelé lógni, aztán zuhanni a semmibe, majd az utolsó pillanatban újra felemelkedni a levegőbe. Azt gondoltuk, ilyen érzés a szabadság.

Feldobottan érkeztem haza. Anyu, aki állta a locsolók ostromát, és tartotta otthon a frontot, azt mondta, Tatának rosszulesett, hogy nem vártam rá, és szerinte mondanom kellene valamit, amivel kiengesztelem. Átkullogtam az utca túloldalára, és már nem is tűnt olyan jó ötletnek a körhintázás. Nagyon szerettem a nagyapámat, de ha haragudott valamiért, jobban féltem tőle, mint bármitől a világon. Pedig sohasem volt durva, még a hangját sem emelte fel. Aznap is csak annyit mondott: „Többé nem locsollak meg.” Ettől megint úgy éreztem magam, mint délelőtt azon a hintán: zuhantam lefelé, ám ezúttal teljes sebességgel a betonba csapódtam. Azért kibékültünk, nem maradt nyoma az esetnek kettőnk között, és én azt gondoltam, messze van még a következő húsvét, addigra nagyapám is elfelejti a dolgot, és minden úgy lesz, mint régen. De nem így lett. Nem, mert a következő húsvét elől ő szökött meg, meghalt februárban, egy csütörtöki napon, és én megint átéltem azt az ismerős, de már kicsit sem kellemes zuhanórepülést. Soha többé nem locsolt meg, ahogy mondta, én pedig kevés dolgot bánok jobban az életben, mint azt, hogy azon a napon kiléptem a kapun.

Azóta sohasem szököm el, az ajtóm és a szívem mindig nyitva áll – nem csak húsvétkor, mindig. Jönnek is hozzánk sokan, de én egyre csak azt várom, hogy egyszer ismerős lépteket halljak, és valaki kalapját levéve bekiáltson az ajtón: „Föltámadt Krisztus!”

Megjelent a Family 2017/1. számban.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Nagyszombat van, a gyász napja

Nagyszombaton az egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt. Az esti vigília-szertartással veszi kezdetét a katolikus egyház legfontosabb...

Családi kassza. Többet vásárolunk az ünnepekre!

Többet vásároltunk tavaly a sonkából, a tojásból, a csokoládéból és az alkoholos italokból. Idén még nagyobb bevételre számítanak az áruházláncok.

Close