Legidősebb gyereknek lenni: áldás és átok

Bár gyakran több közös tulajdonságuk van a körülöttük lévő felnőttekkeé mint kortársaikkal, sokszor érzik úgy, hogy azért, hogy szeressék és elfogadják őket, felelősségteljesnek kell lenniük.

“Annak idején szüleimet sokként érte, hogy hamarosan megérkezem. Egy szeles novemberi reggelen születtem meg”, írja Ryan Love. “Négy és fél éves voltam, amikor a húgom világra jött. Végre lett valami szerepem: egy nálam kisebb emberke védelme. A szüleim gyakran mesélték, milyen végtelenül óvtam és szerttem őt, és hogy mennyire ragaszkodtam hozzá, hogy bárhová is menjünk, mindig fogjam a kezét.

A következő években még egy húgom és két öcsém született. 11 éves koromra olyan lettem, mint egy felnőtt, akit bezártak egy gyermek testébe. Mindig erős, irányító személyiség voltam, így nem esett nehezemre, hogy a legidősebb testvér feladatát ellássam.

11 és fél éves koromban apámnak több súlyos szívrohama is volt, amelyek miatt komoly műtéteken esett át. Visszanézve döbbenetes, hogy ennyi idősen is pontosan tudtam, mi a dolgom, ha apám véletlenül nem élné túl a betegségét. Emlékszem, hogy tudatosan készültem a legrosszabbra. Szerencsére apám megyógyult, de ettől fogva még inkább úgy éreztem, hogy a szüleimnek szükségük van egy titkos, harmadik felnőttre (rám), aki ott van, akire mindig számíthatnak.

Ahogy nőttem, egyre többet olvastam a “legidősebb gyermek szindrómáról”, és minél többet tudtam, annál kiváncsibb lettem – önmagamra.Nemrég az Essexi egyetem Társadalmi és Gazdasági Kutatóintézete rendkívüli cikket publikált egy kísérletről, ami szerint az elsőszülött lányok 13 százalékkal ambíciózusabbak mint az elsőszülött fiúk, s emiatt az elsőként érkezett leánygyermekek nagyobb valószínűséggel lesznek magasabban képzettek a családon belül.

Dr. Rachel Andrew gyermekpszichológus szerint számos, személyiségre gyakorolt hatása lehet annak, ha valaki elsőként érkezik a családba. A saját tinédzser éveim – az iskolai zaklatások, a drog-túlagolás, a depresszió – messze voltak a “normális” hatásoktól, így sok időt töltöttem otthon a családommal. Soha nem tudtam megtalálni a hangot a kortársaimmal – talán ennek is köszönhető koravénségem.

Dr. Andrew megerősítette, hogy a legidősebb testvér vállán van a legtöbb felelősség a többi testvérhez képest, így nem csoda, ha több közös pontot talál a felnőttek és önmaga, mint a kortársai és önmaga között. “Az elsőszülött gyerekek, akikkel találkoztam, mindig felszabadítva érezték magukat, amikor felismerték, hogy elfogadhatják magukat egyszerűen úgy, ahogy vannak és nem kell mindenáron felelősséget vállalniuk a többiekért, sőt, azt sem kell tovább elhinniük, hogy csak akkor szerethetőek, ha eredményeket tudnak felmutatni.”

Úgy gondolom, hogy noha vannak pillanatok, amiket megbántam, mégis elképesztően jó érzés, hogy szükség van rám, hogy fontos vagyok a testvéreimnek. Remélem, hogy ez a helyzet sosem fog megváltozni, és mindig én maradok az ő nagy testvérük, aki megvédi és segíti őket.”

Forrás: The Independent