Mindannyiunk kötelessége? – Teréz anya az élet védelméről

“Nekünk kell felszólalni azok nevében akiknek nincs hangjuk.”  Ezek voltak a szavak, amiket Teréz anya mondott calcutta-i szobájában mikor elmentem megköszönni neki hogy kinyilvánította megalkuvást nem ismerő álláspontját az abortusz ügyében.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
abortusz
2016. február 03. Paulik András

“Nekünk kell felszólalni azok nevében akiknek nincs hangjuk.”  Ezek voltak a szavak, amiket Teréz anya mondott calcutta-i szobájában mikor elmentem megköszönni neki hogy kinyilvánította megalkuvást nem ismerő álláspontját az abortusz ügyében.


Elmondtam neki, mennyire inspirált a merészsége, ahogyan ott állt az akkori elnök, Bill Clinton mellett és beszédet mondott a zsúfolt teremben, Washingtonban. A szavai aggódóak és sürgetőek voltak: “Kérlek, ne öljék meg a gyermeket. Én akarom azt a gyermeket. Adjátok nekem a gyermeket.”

Ötvenhat millió gyermek életét vették el, mióta az amerikai Legfelsőbb Bíróság legalizálta az abortuszt 1973-ban. A gyakorlatnak nem szabadna egy csendes járványként terjednie. Lelkészként kérem lelkésztársaimat és mindenkit aki Isten szavának ismeri el a Bibliát, hogy szólaljanak fel azok nevében, akiknek nincs hangjuk. Itt az idő makacsul és szeretettel telve kiállni az életért.

A Kivonulás könyvében ez áll: “Egyiptomban új király jutott hatalomra, aki nem ismerte Józsefet.” József a maga idejében Istent és Isten tanítását képviselte, de egy idő után elfeledték. Az élet értéke lecsökkent. Az új király elrendelte az összes újszülött fiú megölését, hogy csökkentse a zsidó népességet. Isten válasza? Egy új közvetítőt nevelt fel a nép számára, Mózest.

A Bibliában teljesen rendben volt az emberek szemében, hogy eldobják a gyermekeiket ha azok nem kellettek, ott hagyták őket a vadállatok és a természet kénye-kedvére. Ez volt az abortusz ősi formája.

Jézus korában a kislányok voltak a legsebezhetőbbek a férfiak uralta társadalomban (sajnos ez néhány társadalomban még ma is így van). Jézus követői sokszor összegyűjtötték a gyermekeket, megvédték őket és jövőt adtak nekik. Ez az Egyház szerepe és öröksége mindmáig.

Jézus a tanítványait a föld sójának és a világ világosságának nevezte. A só tartósítószer, mely megvéd a rothadástól. A fény eloszlatja a sötétséget. Az Egyház feladata, hogy tartósítószer legyen egy társadalomban, ami élet-halál, fény és sötétség között ingadozik.

Egy nő egy nem kívánt terhességgel a legnagyobb tiszteletet és megértést kellene kapja. Ennek ellenére a Planned Parenthood csak 2013-ban 337,653 abortuszt hajtott végre.

Mennyivel szeretetteljesebb válasz az a majdnem kétezer terhességi központ Amerikában,  akik segítenek, miközben megbecsülik mind az anyát és a gyermeket. Ha az anya képtelen megtartani a kisbabát, biztonságosabb, egészségesebb és becsületesebb opciót ajánlanak számára az abortusznál. Nevelőszülőket keresnek, akiknek lehetőségük van felnevelni a gyermeket szeretetben és törődésben.

A 139. Zsoltár, melyet Dávid király írt, megmutatja Isten alkotó kezének csondáját minden egyes emberi életben, Ezek a szavak segítsenek mindannyiunkat, hogy meglássuk az élet felbecsülhetetlen értékét, akármilyen apró és kezdetleges életről is van szó.

13Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem.
14Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem ismered a legmélyéig,
15létem soha nem volt rejtve előtted. Amikor a homályban keletkeztem, és a föld mélyén elindult életem,
16szemed már látta tetteimet, s könyvedben mind felírta őket. Meghatároztad napjaimat, mielőtt még egy is megjelent belőlük.
17Terveid, Uram, felfoghatatlanok, s milyen tömérdek a számuk!
18Ha megszámlálnám: több, minta homokszem, s ha végére érnék, az csak kezdet volna.

(via)