Családháló

Kezdőoldal Történetek Néhány csepp sváb vér – Erzsi és Magda története 1. rész

Néhány csepp sváb vér – Erzsi és Magda története 1. rész

A két lány története összefonódott, mindketten szegediek voltak, és egyikük sem tudott arról, hogy német lenne.

Családháló,

1944 decemberében Szegeden plakátok jelentek meg a falakon, melyek arról tájékoztatták a lakosságot, hogy a német ajkúaknak kötelességük jelentkezni. Erzsi még el is gondolkodott rajta, hogy kik lehetnek azok, talán a gazdagabb családoknál szolgáló nevelőnők… Sosem gondolt arra, hogy a 0060-as számú parancs szerint nem a magukat németnek vallókat, vagy a német nyelven beszélőket keresik, hanem – mint azt egy orosz őrnagy mondta – azokat is, akiknek az ereiben csak egy csepp német vér is folyik.

Erzsiéknek fűszerüzlete volt, ahol január 8-án reggel egy karszalagos civil jelent meg. Származásigazolás miatt kereste Erzsit, de mivel őt nem találta ott, üzenetet hagyott, hogy mihamarabb jelentkezzen a Zsótér-házban.

Ezzel majdnem egy időben érkezett Magdiékhoz is az üzenet, szintén hasonló tartalommal. A két lány tehát fogta a származásukat igazoló iratokat, és reggel megjelentek a megjelölt helyen. Erzsit édesapja is elkísérte, gondolván, hogy ő – félreértés esetén – bővebb felvilágosítást adhat.

A papírokat ellenőrizték, vizsgálgatták, végül mindkét lánynak azt mondták, hogy maradniuk kell. Erzsi édesapja végül úgy döntött, ha Erzsinek maradnia kell, akkor ő is marad, hat hetet ő is tud dolgozni, bárhol is. Nem akarta engedni, hogy Erzsi egyedül legyen. Mind a két lányt fegyveres kísérettel küldték haza, hatheti élelmet és meleg ruhát kellett összecsomagolniuk.

Magdiéktól a szűk családból mást nem vittek el, de a nagybátyja szintén a transzportba került.

Sokakat vittek még Szegedről, közöttük egy testvérpárt is: Lajost és Tibort. Lajos akkor már nős volt, a felesége épp akkor szülte a második gyereküket. Sírva könyörgött, hogy akár kísérettel is, de had menjen el a klinikára hozzá. Nem engedték el, így aztán soha többet nem látta őket. Már kifelé a vonaton olyan erős hasmenést kapott, amibe belehat. Utoljára még megkérte az öccsét, hogy vigye el a gyűrűjét feleségének.

Még élünk…

A férfiakat és a nőket már az első napon külön választották, néhány nappal később teherautókra rakták őket, és indultak Bajára. Az állomáson rengeteg ember tolongott már ezeket mind az orosz katonák gyűjtötték össze, sokan voltak, akik gyerekeket hagytak otthon. Ezek a sváb anyák őrjöngve zokogtak, de senki sem tudott segíteni rajtuk. Még ekkor sem tudta senki, hogy hová viszik őket, az utolsó információjuk az volt, hogy Ukrajnában fognak dolgozni egy gyárban.

A marhavagonokból álló szerelvény végül Szeged mellett ment el, egy ideiglenes hídon átkelt a Tiszán és robogott megállíthatatlanul Kelet felé. Egy helyen még lehetőségük lett volna megszökni. Az éjszaka közepén, teljes sötétségben megállt a vonat, leszállítottak mindenkit, hogy a dolgukat elvégezhessék. Az oroszok kiabálva hajtották vissza őket a szerelvényre. Ha akkor bátrabbak lettek volna, talán elbújhattak volna a kukoricába, de az járt a fejükben, hogy a hozzátartozóik komoly megtorlást szenvednének.

A vonat főleg éjjel ment, nappal félreállították a városokon kívülre, hogy senki ne tudhassa, merre járnak. Hetekig feküdtek a zötyögő vagon alján teljesen reménytelen lelki állapotban. Mikor végül megállt a szerelvény a férfiakat és nőket külön helyre vitték dolgozni. Erzsi és Magda egy évig nem tudta, hogy a hozzátartozóik csak 20 kilométerre vannak tőlük.

Hazaírni az első másfél évben nem lehetett, de Magdának mégis sikerült titokban egy értesítést küldenie, így az itthon lévők legalább annyit tudhattak, hogy még élnek.

Forrás: felvidek.ma

Sztalin nye harasó

Egy Zuefka nevű településre kerültek, ahol bányamunkára osztották be őket. A körül lakó őslakosság barátságosan bánt velük. Rettentő nyomorban éltek, és csak alapos körülkémlelés után merték nagyon halkan odasúgni: Sztalin nye harasó (Sztálin nem jó).

A bányamunka nem volt könnyű. A járatokat kellett aládúcolni, szenet lapátolni nyolc órán keresztül, térden állva, míg a nyakukba folyt a víz. A szállásra visszamenet pedig rájuk fagyott a ruha.

Ha nem a bányában dolgoztak, akkor vagy szenet lapátoltak, vagy a kolhozban dolgoztak. A kolhoz munka jobb volt, de azt csak a szabadnapjaikon lehetett végezni. A szénlapátolás nagyon nehéz fizikai munka volt, napi húsz teherkocsit kellett megrakni. Háromtonnás teherautó állt a nagy szénhegy mellé, ezt négyen állták körül. Ketten fent, ketten lent. Aztán cseréltek, mert aki lent állt annak nagyot kellett dobnia.

Mikor vége lett a háborúnak egy pillanatra azt hitték, talán haza mehetnek, de a munka nem állt meg…

A táborba érkezésükkor minden nő kapott egy tablettát, azt senki nem monda meg, hogy mire volt jó. Azt azonban hamar észrevették, hogy egytől egyig, minden nőnek elmaradt a menstruációja. Amikor erre panaszkodtak, azt a válasz kapták, hogy ennek lelki oka is lehet. Tablettát viszont nem kaptak többet… Magdi úgy gondolta, hogy azon túl, talán az ételbe keverték a gyógyszert. Ám számára nem ez volt az egyetlen következmény. Egy nap azt vette észre, hogy begyulladt a melle, mire orvoshoz jutott már egy nagy kelés volt rajta. Az orvos nem szólt semmit – minek is tette volna, hiszen nem értették egymás nyelvét –, egy fekete kenőccsel bekenték és bekötözték. Nem sokkal később, a kelés kifakadt és rengeteg genny távozott a sebből.

Ha hús volt benne, büdös volt a leves

Mivel nehéz fizikai munkát végeztek, viszonylag nagy kenyéradagot, 80 dekát kaptak, de ez olyan sárnehéz nyolcvan deka volt, amit csak undorodva lehetett megenni. E mellé levest járt: káposztából, vagy kölesből, amiben nagy ritkán volt egy kis hús is. Amit biztosan lehetett tudni, hogy ha hús volt benne, akkor mindig büdös volt a leves. Viszont a munkából hazafelé a kolhozföldek mellett vezetett az út. Ilyenkor lophattak maguknak répát, krumplit, céklát. Ezt otthon a rakott kályhán megsüthették, így volt egy kis kiegészítésük.

Harminc ágyas barakkokban laktak, többüknek volt „közös ágya”. Ez azt jelentette, hogy ha Magda dolgozott, akkor a váltótársa aludt az ágyban. A váltott műszak miatt mindig volt valaki „otthon”, mindig meleg volt, mert azt megengedték, hogy a bányából egy darab szenet haza vigyenek.

Magda és Erzsi minden lehetőséget megragadott, hogy haza írjon, de válasz csak nagyritkán érkezett. Egyik társuk egy beteg transzporttal hazamehetett, híreket vihetett a lágerben lévőkről. Lajos szüleinek csak szomorúság jutott: Lajos testvére, Tibor is meghalt a lágerben. Rászakadt a bánya, és mire kiásták, már halott volt. Az otthonlévők is rossz állapotban voltak. Lajos édesanyja belehalt a bánatba, édesapja sem volt már egészséges. A három testvér közül életben maradt Piroskának, a húguknak mondták el a szomorú hírt.

Forrás: Tatár Rózsa: Túléltük. Emlékezések a malenkij robotra. ConstanS Bt. 2008.
Nyitókép: szabadsag.ro

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
A nők helyzete a Gulagon – 1. rész

A Gulagra küldött nők aránya jóval alacsonyabb volt a férfiakénál. Ez azt is jelentette egyúttal, hogy nőkből – csakúgy mint...

Akik hétszer kezdték újra az életüket – a bártházai németek története

A Gulág nem kímélte a német lakosságot, sem Magyarországon, sem máshol. Kárpátaljáról egész családokat telepítettek Oroszország másik felébe, apát, anyát,...

Close