Nincs jobb dolgod? – amikor beszólnak a gyerekesnek

Történt a minap az egyik napsütéses hétvégi napon, hogy várandós feleségemmel és a kétéves fiammal idilli, tökéletes családot idézve Zugló nyugodt(nak hitt) részében a közeli kertészetet vettük célba.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
történetek
2011. május 22. hslaszlo

Amolyan uzsonna utáni-, ebéd előtti átmozgatásnak szántuk az egészet, s amúgy is kellett az ebédhez a salátába menta, ezért nem volt elvetélt ötlet, hogy a fűszernövényeket is kínáló kereskedés felé sétáljunk, ki elég konkrétan gömbölyödő pocakkal, ki a magyar ipar remekével, a fröccsöntött lábbal hajtható „motorral”.


Mondanom sem kell, hogy a járdán araszoltunk, s nem libasorban, hanem egymás mellett, amikor szemben velünk – még mindig a járdán! – megjelent egy motoros. Határozottan haladt felénk, s mi kicsit összehúzódtunk, hogy elférjen. Kissé ijedten rántottam arrébb fiamat és feleségemet. Mikor mellénk ért, jól hallhatóan odavetettem neki, hogy talán nem inkább az úttesten kéne motoroznia?

A legmegdöbbentőbb a reakció volt, hiszen ebben a számomra teljesen egyértelmű helyzetben nem a gázba taposott és elhúzott, hanem három méterre mögöttünk akkurátusan leállította az óriásrobogót, vagy kicsi motort, amely persze úgy volt felsallangozva, mintha egy Harley Davidson lenne, amihez persze eklektikusan kapcsolódhatott a nagymagyarországos matrica  – kész röhej. Nagyon lassan, westernbe illő tempóban levette napszemüvegét az 50-55 éves-, de szívében 16 éves motorosként élő emberszabású és fekete bukósisakján megcsillantva a napfényt, interakciót kezdeményezett velem: Nincs jobb dolgod? Ezt követte a már szokásosnak mondható édesanyám és egyéb felmenőim emlegetése cizellált szövegkörnyezetben. Én meglepve csak valami olyasmit tudtam kinyögni, hogy húzzál a járdáról…

Az én agyam nem jár normálisan? Ilyenkor nem az módi, hogy fület-farkat behúzva elsunnyog az illető? Csak Magyarországon vannak ilyen tahók? Ti mit tapasztaltatok?

PaPa

Fotó: Fortepan