Családháló

Kezdőoldal Történetek Sírtak elapadhatatlan könnyekkel – Rohr Magdolna története 3. rész

Sírtak elapadhatatlan könnyekkel – Rohr Magdolna története 3. rész

Mélyponttól mélypontig. Közben néha egy kis remény, de abból inkább csak a „még nem adom föl végleg” fajta. Nem tart ki sokáig, ezért amikor az igazi jó hír jön, már senki nem hiszi el.

Családháló,

Jó emberek

Magdolna többször élt végig nagyon súlyos mélypontokat. Még Tajsetben történt, hogy a vitaminhiány miatt óriási kelések keletkeztek a combján. A végén járni sem tudott, így került be újra a kórházba. Az orvos – egy észt fogoly – vigyázott, hogy Magdolna „ne gyógyuljon meg” egészen. Így bent maradhatott a kórházban, és az orvos is kapott maga mellé egy ügyes segítséget.

Éjszakánkét segített az ügyeleten. Volt idő beszélgetni – németül – és az is kiderült, hogy miért került Magdolna kivételezett helyzetbe: az orvos egy bombázás alkalmával az egész családját elveszítette, a feleségét és a 16 éves lányát, akire nagyon hasonlított.

Magdolna oroszul is itt tanult meg. Volt egy őr, akinek éjszakánként körbe kellett járnia: ellenőrizte a tábort. Ha ezzel végzett, mindig maradt egy kis ideje, amit a kórházban töltött el. Ilyenkor Magdolnával leültek a lépcsőre, és beszélgettek. A katona javítgatta a hibákat, újságot hozott, amit együtt olvastak el. Hősünk így tanult meg írni és olvasni oroszul.

De ennél sokkal többet is tett Magdolnáért: a saját nevében levelet írt Magyarországra, így kaptak Magdolna szülei értesítést arról, hogy él. Sőt, a katona címére válasz is érkezett, ami nagyon veszélyes volt. Ha valami módon kiderült volna, hogy a levél egy rab számára érkezik, a katona pillanatok alatt Magdolna mellett találta volna magát a lágerben.

 

Amikor a kerítés egyszerre kidől

Mikor visszahozták őket az Angara másik oldaláról, egy útépítésre került. A Tajset és Brjanszk között lévő 400 kilométer hosszú utat építették. Egyik nap azt vették észre, hogy az őrök, akik addig arra vigyáztak, hogy ne beszélgessenek egymással, nagyon sutyorognak egymás között, szinte alig figyelnek az elítéltekre. Az egyik rab addig sündörgött körülöttük, amíg kihallgatta, hogy meghalt Sztálin. Ahogy tudott, visszasomfordált hozzájuk. Amikor kimondta, hogy meghalt Sztálin, mintha az égiek is igazolni akarnák az igazságot, a kerítés, ami körbevette a tábort, egyszerre kidőlt. Mindenki csak bámult. Hirtelen arra gondoltak, hogy akkor most már mehetnek is haza. Aztán persze nem mentek sehová. Onnan nem volt hova.

De azért változott valami. Újabb lágerbe költöztették őket, ahonnan még 1953-ban újra Lembergbe kerültek. Lembergben nagy öröm érte, újra találkozott Károllyal. Az érzéseik nem változtak egymás iránt, és mivel innentől már nem őrizték őket, együtt utazhattak haza.

Először a német foglyokat vitték haza, utána lassacskán a többi náció tagjait is. A magyarok a végére maradtak, mert a magyar kormányt külön meg kellett győzni, hogy fogadja vissza a foglyokat.

A vagonokat csak a magyar határ után kezdték újra őrizni, Nyíregyháza-Sóstón pedig újra bezárták őket. Mikor a lakosság között elterjedt a hír, hogy jönnek haza a foglyok, sokan mentek oda, hátha találkozhatnak a hozzátartozóikkal. A sóstói szállást végül szögesdróttal kerítették körül, nehogy a rokonok beszélni tudjanak a hazaérkezőkkel. Egy magyar ÁVH-s keményen fogalmazott: „Semmiről nem beszélhetnek, ami kint történt, különben újra ott találják magukat, ahonnét jöttek”.

Mikor végül hazaengedték őket, egy kevés pénzt, vonatjegyet kaptak, de újra, nyomatékosan a lelkükre kötötték, hogy senkinek egy szót se.

 

Hazatérés

Károlyt már előbb vonatra ültették, így ő két napot várt a Nyugati pályaudvaron, hogy együtt mehessenek megkeresni Magdolna családját. A régi címről már elköltöztek, de a szomszédok azért tudtak adni egy új címet.

Ám az új címen sem találták őket, ezért úgy döntöttek, hogy az utca mindkét oldalán végigkérdezik a lakókat. Nem is kellett messzire menni, meglett a család, de Károly arra gondolt, talán nem lesz annyira sokkoló, ha ő visz először hírt, mint ha Magdolna csak úgy beállít. Így is tettek, Károly bekopogott, Magdolna hátrébb állt. Az édesanyja nyitott ajtót. Károly mondta, hogy hírt hozott a lányáról, erre az anyuka be akarta csukni az ajtót, hogy a lánya meghalt, hagyják békén, úgysem igaz, amit mond. Erre Károly gyorsan bedugta a lábát az ajtórésbe, benyomta az ajtót és leültette az anyukát. Kérte, nyugodjon meg, most már minden rendbe jön, és kiszólt az ajtón, hogy Magdolna menjen be.

Örökre felejthetetlen a boldogság, az öröm, a sok fájdalom, ami egyszerre kiszakadt belőlük. Hosszan ölelték egymást, sírtak elapadhatatlan könnyekkel. Anyukája később elmondta, hogy misét is mondatott érte, mert azt az egy levelet kivéve, ami még 1948-ban érkezett, semmi hírük nem volt róla, meg volt róla győződve, hogy nem élhet már. Lassan az is kiderült, hogy mindkét fivére fogságba került, és addigra még csak az egyik jutott haza.

 

A világ első Gulag-emlékműve

Hosszú évek teltek el. Magdolna férjhez ment, családjuk élt tovább, de felejteni nem tudott. Idős korában is úgy nyilatkozott, hogy egyes személyeknek meg tudott bocsátani, de az eszme tönkretette az egész életét. Nagy igazságtalanságként említette, hogy a Gulag táboraiban elpusztult több tízezer magyar fiatalról alig esik említés.

Budapest V. kerület: a világ első Gulag-emlékműve (fotó: honvedelem.hu)

Ennek ellensúlyozására alapítványt hozott létre, a Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítványt, mely 1993-ban az V. kerületi Honvéd téren fölállította a világ első Gulag-emlékművét.

2007-ben bekövetkezett halála után az Alkotmány utcai lakásuk falára emléktábla került, mellyel a hálás utódok megköszönték elkötelezett munkáját, amit a Gulagon szenvedők emlékének megőrzésért végzett.


Forrás: Gereben Ágnes: Beszélgetések a Gulágról (Helikon 2008)

https://mno.hu/migr_1834/elrabolt-ifjusag-avagy-egy-serdulo-lany-a-gulagon-840793

http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=546&lap=10

Nyitókép: magyarokagulagon.pestisracok.hu

 

A történet első része itt, a második itt olvasható.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Akik számára semmi remény nem maradt

A Gulagon, vagy otthon számtalan gyermek vesztette el a szüleit, rokonait, egész családját. A sztálini rendelkezések értelmében ezen gyerekek legtökéletesebb...

Remény és reménytelenség – Rohr Magdolna története, 2. rész

Holdbéli táj, éhezés, embertelen körülmények, és a hóban ottmaradt lábnyom, ami talán még a mai napig is látszik, hiszen ahol...

Close