A világ első hetes ikrei 19 évesek lettek

1997-ben hatalmas port kavart az a hír, hogy egy amerikai asszony hetes ikreknek adott életet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2017. március 30. Családháló

1997-ben a McCaughey család élete gyökeresen megváltozott. Bobbie McCaughey ugyanis hét gyermeknek adott életet – négy fiúnak és három lánynak. A hír világszenzációnak számított, hiszen ők voltak a történelem első élve született hetes ikrei.

A házaspár első gyermekük után szerettek volna még kisbabát, de álmukban sem gondolták, hogy 10 főre nő a család létszáma. Az orvosok próbálták lebeszélni őket, hogy a mesterséges megtermékenyítés során megfogant összes embriót visszaültessék, de ők hallani sem akartak arról, hogy megöljenek egyet is a hétből.

Bobbie és férje Kenny rengeteg adományt kaptak, amiből házat vettek. Legidősebb lányuk, Mikayla is sokat segített.

Kenny, Kelsey, Natalie, Brandon, Alexis, Nathan és Joel azt a nevet kapták, hogy ’Seven From Heaven’, azaz ‘Heten a Mennyországból’. Szüleik gondoskodó szeretetében nőttek fel és idén töltik be a 19. életévüket! Hamarosan kirepülnek a családi fészekből és Bobbie elmondása alapján, előre retteg, hogy milyen csendes lesz majd a házuk!

 

 

 

 

 

 

 

via