Irtó cuki film lett a Legendás állatok és megfigyelésük
A Legendás lények más műfajú film, mint a Harry Potterek. Nem véletlen, hogy négy főbb szereplője, Salmander, Kowalski, Porpentina és nővére, Queenie már a harmincas éveikben járnak: akárcsak a HP-n felnőtt közönség. A film pedig egy buddie-mocie és egy romantikus komédia keveréke, a végén megspékelve egy kis szuperhősös zúzással, mindezt a HP szabályai szerint: ennyi és nem több, ennek viszont minőségi.
A film előzményeit, gondolom, mindenki ismeri, bár ha nem írom le, az a baj, ha meg leírom, az a baj. Maradjunk annyiban, hogy van a legendás Harry Potter, amin egy-másfél generáció biztosan felnőtt (köztük a cikkíró maga), és megváltoztatta az irodalomról, az olvasásról, a sikerekről, a mágiáról való gondolkodásunkat, sőt, még vallási vitát is keltett.
Közben jött Hollywood, jöttek a filmek, J.K.Rowling a világ egyik leggazdagabb embere lett,- áldja meg az isten, nem sajnálom tőle, mert ritka jó ember,- aztán ki is jótékonykodta magát a Forbes leggazdagabb-listájáról, bár kétségem nincs afelől, hogy nem telik neki sokba visszakerülni oda.
Rowlingot, mint minden híres és gazdag embert, rengeteg támadás érte, hogy majd biztosan folytatni akarja a HP-t, mert biztosan pénzt akar belőle csinálni. Én mondjuk sose értettem, hogy miért baj az, ha egy író, aki egyébként ebből él, pénzt keres, és nem hal elegánsan éhen, de mindegy. A vádakra az írónő azt felelte, hogy nem áll szándékában folytatni a Potter-regényeket, lezárta, vége van. (A vicces az egészben, hogy Martint pedig épp azzal zaklatják ugye, hogy miért nem ír. Hát ezeknek a rajongóknak semmi se elég jó?)
Rowling dimenziója azonban olyan összetett, részletgazdag, és azért valljuk be, majd egy évtizedig élt benne, hogy a pottermore.com-on rendszeresen publikált további részleteket, amit ügyesen összekötött bizonyos társadalmi kérdések feszegetésével, mellette pedig a twitterén is aktív volt, és szokatlan élességgel vállalta fel a véleményét, ha fontosnak érezte.
Még a HP közben írta meg egy jótékonysági felkérésre a Legendás állatokat és a Kviddics évszázadait, amik ugye a Roxfort hivatalos tankönyvei, kiegészítve kedves bejegyzésekkel és levelezésekkel az óra alatt firkáló Harry, Ron és Hermione keze nyomán. Nekem őszintén szólva csalódást is okozott a kötet, mert a vékony kis füzetnek köze sem volt a regényben említett és filmen is mutatott vaskos, támadó és harapó könyvszörnyhöz: ha nem is azt vártam tőle, hogy egyen meg, de legalább egy enciklopédiát.
