Családháló

Kezdőoldal Vélemények Kompetens anya vagyok

Kompetens anya vagyok

Az 1 vs. 3 nap vita kapcsán sok gondolat felgyűlt bennem. Miért van, hogy mi nők a kórháznál keressük a biztonságot? Miért van, hogy mire kijutunk onnan, sokunk tökéletesen inkompetensnek érzi magát a saját gyermeke gondozása terén?

Írta: Hojdák Annamária,

Ebben a beszélgetésben többször előkerült ez a kérdés. Sokan éltük meg azt, hogy első gyerekkel a kórházban éppen nem azt kaptuk, ami alátámasztotta volna a kompetenciaérzetünket. Hanem sokszor egymásnak ellentmondó információkat a szoptatásról, a babáról való gondoskodásról (Mivel fürdessem? Hogy ápoljam a köldökcsonkot? (Hogy) kenjek rá popsikrémet?).

A legmarkánsabb példa az előtej kérdésköre. Az újszülött gyomra cseresznye nagyságú, épp akkora, hogy elég legyen neki az a kis mennyiségű, de immunitás szempontjából hihetetlenül fontos előtej, amelyet ekkor termel az anya szervezete. Mégis: a legtöbb kórházban a síró babát tápszerrel, cukros vízzel(!) igyekeznek megnyugtatni mind a mai napig (szembemenve a WHO ajánlásával), nem csak a bélflóráját károsítva ezzel, de kitágítva a gyomrát is, hogy onnantól tényleg kevesellje az előtejet. És – elvéve az anyától azt az érzést, hogy képes ellátni, táplálni a saját gyermekét. A legtöbb szoptatási probléma a kórházi napokkal indul – és nagyon sok anya utána csak nagy erőfeszítések árán (vagy sehogyan sem) képes átállítani magukat csak anyatejes táplálásra.

A baba gyomorkapacitása egynaposan – háromnaposan – egyhetesen – egy hónaposan

Mikor a fiammal voltam bent, a szobatársaim nem szoptattak. Látták, hogy én egész nap azt csinálom, mégsem jutott eszükbe, hogy ők is megtehetnék. Mikor betolták maguk mellé végre a tápszertől totálisan leszedált babáikat, fogalmuk sem volt róla, hogy ez így nincs rendben. Sem az, hogy félnapokat alszik a baba, sem az, hogy nem tették mellre még egyszer sem az egynapos gyereküket.

Az ember csak széttárja a karját: miért? Miért kell beindítani egy ilyen ördögi kört, mi érdeke fűződik ehhez a kórháznak? Miért nem lehetek én a kompetens? Miért van, hogy a segítség olyan ritkán szól a babáról és az anyáról?

Ha kézbe veszem a saját ügyemet, azt jobbára engedik. Lehet, hogy alá kell írnom, hogy én magam döntöttem úgy, hogy a – teljesen természetes – súlyesés ellenére csak anyatejjel táplálom a babát, de megengedik, hogy megtegyem. (Igaz, hogy aztán le kellett jelentkeznem kétóránként, késő este is, hogy megmérjék, jól van-e a 4,7 kilós csöppség.) Ha viszont nincs még képem a hogyanokról, a legtöbb kórházban nem ahhoz segítenek hozzá, hogy legyen. És ez itt a nagy baj.

Amennyi pénzért három napig örömködünk a kórházban, annyiból kifutná egy felkészítőre is. Ahogy a fentebb linkelt cikkben írja az egyik anyuka: mindent hallunk előre, csak azt nem, mit kell úgy mégis csinálni egy baba körül. A boltosnő szülési rémtörténetét már kívülről fújjuk, de egy listát nem kapunk legalább arról, milyen könyveket olvassunk el. (Én most gyorsan adok: szerintem ezt és ezt és ezt. Némelyik online is elérhető.)

Egy párórás előkészítő már nagyon sokat adhatna. Akár az aktuálisan várandós helyi kismamáknak tarthatná a védőnő – talán testhezállóbb feladat is lenne, mint a méhnyakrák-szűrés. Bepelenkáznának egy játékbabát, megbeszélnék, hogyan kell fogni, hogyan, miért érdemes kezdettől szoptatni, hogyan altassanak, miért ne szeparálják (netán miben hordozzák, miben ne). Mérés helyett megtanulhatnák, hány adag és milyen széklet, vizelet a normális.

De még ezeknél is inkább azt, hogy joguk van ellátni a saját babájukat, és képesek is rá.

Igényünk van rá, mert ezt tanultuk: úgy áll felettünk egész életünkben valami intézmény – állam, iskola, kórház -, mint valami jó atya, aki mindig megmondja, mit csináljunk, ha jót akarunk magunknak. Ha pedig mást merünk akarni, az atya valamelyik konformembere sietősen az orrunkra koppint, a többiektől pedig megkapjuk, hogy túl tudatosak (gőgösek, kényesek, önzőek) vagyunk. (Pedig milyen üdítő, mikor egy intézményben találunk olyat, aki nem konform… Nekik se lehet könnyű.)

Egyes anyák azt mondták: önző vagyok, ha egy nap után már otthagyom a kórházat, nem törődöm a gyerekemmel. De én éppen azért hagynám el, mert törődöm. Mert hiszem, hogy képes vagyok jól ellátni, észrevenni, ha baj van. És hiszem, hogy sokkal kevésbé lesz baj, ha ott lehet mellettem békében. Nem akarok félni. Sem a kórházi személyzettől és a véleményüktől, sem attól a képzettől, hogy felelőtlen vagyok, mert a nyugalmat keresem mindkettőnknek.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Novák Katalin: “Egyetlen helyen nem vagyok pótolható, ez pedig a család!”

Naponta több helyszínen is feltűnik. Sajtótájékoztatót tart, konferencián védnököl, délután rohan a gyerekekért, hétvégén családi eseményről vagy az aktuális futásáról...

Koraszülöttek barátja: a Korip

Magyarországon az összes terhesség 8-9 százaléka koraszüléssel végződik. Az ezzel szembesülő családok mind lelki, mind fizikai tehernek vannak kitéve. Damásdi...

Close