Minden gyerek egy magányos sziget

Adott egy osztály. Ötödikesek. És adott egy helyzet: valaki felrakott a közös FB-oldalra egy képet egy osztálytársról, aki jelmezben van, tehát nem lehet tudni, ki ő, valamint kiírta azt is: „Az osztály vesztese.” Indulhat a nyomozás, amely során kiderül: nem is az a lényeg, ki volt…annál sokkal fontosabb, hogy melyik gyerek milyen titkokkal, elfojtásokkal él magányos szigetként egy közösségben. Könyvajánlónk következik.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2016. október 21. Családháló

Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyve első körben az iskolai zaklatás, szakszóval bullyingjelenségét járja körbe, ám ennél – egy remek húzással – jóval mélyebbre megy. A jól bevált „recept” helyett (válassz ki egy áldozatot, akivel azonosul az olvasó, majd mutasd be, milyen szörnyűségeken megy keresztül a zaklatók miatt) az egész osztályt bemutatja, méghozzá egyenként, minden gyerek saját szemszögéből. Egy esemény – tizenvalahány tanuló, élet, gondolkodásmód, értékrend, háttér, titok és álarc.

azosztalyvesztese
A titokzatos eset, amelyben valaki kitette a fényképet a megalázott osztálytársról, kiélezi a lappangó ellentéteket, az elfojtott indulatokat, a fel nem tárt félelmeket. A gyerekek egytől egyig máshoz viszonyulnak az esethez, s véleményükön keresztül belepillanthatunk lelkükbe is. Megláthatjuk, mitől szenved a jótanuló, akit senki nem szeret, viszont mindenki kihasznál, miért hazudik boldog családot magának a szép és népszerű Lili, miért rajzol örökösen sárkányokat Kristóf, mitől fél Csaba, mit titkol Balázs, és miért akar Domi mindig mindenkit megnevettetni. A gyerekek felszíni reakciói mögött döbbenetes mélységek lappanganak, amiből Wéber jó érzékkel épp annyira mutat csak meg, amennyi az elviselhető és fogyasztható gyerekolvasóinak, miközben rendkívül jó érzékkel adagol és villant fel minden olyan lehetséges folyamatot, ami egy ennyi idős gyerekben történhet hasonló közegben.

Érdekes és elgondolkodtató az Osztály vesztesében a felnőtt világ érzéketlensége is. Wéber olvasatában szinte egyáltalán nincs átjárás gyerek és szülő, diák és tanár világa, látásmódja között. A diákok az osztályban is magányosak, bár minden erejükkel azért harcolnak, hogy ez a világért se látszódjon, ugyanakkor egyes egyedül vannak gyerekként is problémáikkal, mert valahogy sem szavuk, sem tetteik igazi magyarázata nem juthat át hitelesen dekódolva a felnőtt világba, mert ott, ebben a távoli, sablonválaszokkal és mintakérdésekkel teli közegben mindenre van megoldás, legalábbis látszólag, csak épp egyvalamit nem lát senki a „nagyok” közül: a gyereket.

Az osztály vesztese nem hoz megnyugtató feloldást, ahogy a valós életben is állandó, bebetonozódott probléma a zaklatás, a megfélemlítés, az egyedül küzdő gyerekek és az őket meg nem értő felnőttek. Wéber nem akar cukormázas befejezést, happy endet – úgy tálalja a valóságot, ahogy van, kertelés, szépítés nélkül, miközben tűpontosan eltalálja, hogyan lehet mindezt úgy átnyújtani fiatal olvasótáborának úgy, hogy minden gyerek önmagára ismerhessen, és rádöbbenjen, hányféle olvasata lehet ugyanannak a helyzetnek. Párpedig a széleslátókörűségre nevelés sokszor épp a megoldásig juttatja el az embert…

Wéber Anikó: Az osztály vesztese
Pagony Kiadó, 2116 Ft