24 órás az anyaság is meg a rock and roll is

Pásztor Anna, az Anna and the Barbies együttes énekesnője 40 évesen szülte első gyermekét. Karrierje éppen ezzel egy időben kezdett felívelni, így a várva-várt siker az anyai örömökkel együtt érkezett. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen egy rocker anyuka és babájának élete, és hogy milyen szülővé válni a növekvő népszerűség és az egyre sokasodó felkérések közepette.

– Mindig is akartál gyereket, vagy egyszer csak úgy érezted, hogy itt az ideje?

– Soha nem volt bennem, hogy nem, és soha nem tört rám, hogy na most. Vártam, hogy jön ez az óriási érzés, de aztán racionális döntés volt: ha valaha akarok, akkor talán most van itt a pillanat, mert utána lecsúszom róla. Tehát nem rohantak meg a hormonok, nem volt kényszer, nem gyúrtam rá, nem ketyegett a biológiai órám. A párom, na ő kopogtatott, de ő már tíz éve kopogtat, hatalmas támadásokat kellett visszavernem.

– Terveztek még babát?

– Nem mondom azt, hogy egyáltalán nem, nem érzem azt, hogy nagy ellenállás lenne bennem és nekem is jól bejött, hogy van tesóm. De Beni most kilenc hónapos és 24 órás baba. Levegőt kell először kapnunk, meg kell először tanulnom, hogy mi is ez, hogy is van? Én nagyon fiús voltam, soha életemben nem pelenkáztam, nem játszottam babákkal, soha nem készültem az anyaságra. Szóval a páromnak azt mondtam, egyelőre szünet – rakódjanak helyre a dolgok, hol lakunk, hogy járunk be, hogy tudjuk csinálni a zenekart, az egész hogy működik.

– Milyen volt a szülésed?

– Rettenetes volt a szülés, 15 óra, és a végén császár. És az a baj, hogy már lehetett tudni az elején, hogy császár lesz a vége. Már egy héttel előtte azt mondták, hogy több mint 90% az esélye, de mivel a protokoll úgy kívánta meg, mindent végig kellett csinálni. Egy konkrét rémálom volt, senkinek nem kívánom. Ha erre valaki azt mondja, hogy ez szép, annak betöröm az orrát. Mondjuk az a fontos, hogy a végeredmény gyönyörűséges lett.

– Könnyen ment a szoptatás?

– Benji ügyes volt. Rám tették, és azonnal szopizott. Rögtön csinálta, én azt sem tudtam, hogy mit kell. A fiam volt az ügyes, nem én. Annyit tudtam csak, hogy hogy a kis szájába be kell dugni a kisujjamat, amikor kiveszem a cicit, mert akkor nem tépi le a bimbót, meg ilyenek. Kis technikákat hallottam, egy picit olvastam róla, de azért nem vittem túlzásba.

– Szopik még?

– Most próbálom átállítani, hogy legalább néhányszor egyen normális kaját, mert egész idáig csak szoptattam. De most már 10 kiló felett van, lassan a kilók átvándorolnak rólam a babára. Úgyhogy kicsit visszaveszünk a szopizásból, és adunk neki például kiflit, amit ma egy egészet befalt.

– Milyen alvó Benji, veletek alszik vagy külön?

Velünk aludt egy jó pár hétig, akkor is rendben volt, amikor kiságyba tettük, akkor is. Nem aludt jól, órákig mászkáltunk vele föl-le, de mivel erre is ketten voltunk, csináltuk, amíg neki nem mentünk a falnak. De az is egy szép időszak volt. Akkor írtam a fél albumot, félálomban sétálva éjszaka. Volt egy pár alkalom, amikor olyan fáradt voltam, hogy zokogtam a sírástól. Nem is azért, mert bármi bajom volt, csak egyszerűen a feszültség úgy jött ki. És az jó volt. Még most sem alszik annyira jól, olyan kilenckor elalszik, reggel hatkor kel, és közben 2-3-szor fölkel, meg néha felriad. Én csak cicivel tudom visszaaltatni, mert nekem csak azt engedi, a párom már tudja cumisüveg-víz kombinációval.

– Szoktál neki énekelni?

– Szoktam énekelni, azt is szereti, a gitározást is nagyon szereti. De elalvásnál, ha rajtam van, mindig igényli, hogy nyekeregjek. Ő szokott előnyekeregni, eeeee, így altatja magát. Ha átveszem tőle a nyekergés terhét, gyorsabban elalszik.

– Ihletett már meg téged a gyerek?

– Persze, annyi nóta van róla. Hangaszál, Don’t go home, rengeteg nótában benne van Benjike. A fél albumot miatta írtam.

AZ INTERJÚ FOLYTATÁSÁÉRT KATTINTSON IDE!