„ A fény az alagút végén akkor fog látszani, ha mi nők nem engedjük, hogy ezt az erőt elvegyék tőlünk!”

16 Akciónap. Ez a neve annak az eseménysorozatnak, amely során immár 14. alkalommal hívják fel világszerte a figyelmet a nők elleni erőszak különböző formáira, történjen az családon belül, utcán, vagy a szülőszobában. Fazakas Pálmával beszélgettünk.  

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2015. november 26. Gyarmati Orsolya

16 Akciónap. Ez a neve annak az eseménysorozatnak, amely során immár 14. alkalommal hívják fel világszerte a figyelmet a nők elleni erőszak különböző formáira, történjen az családon belül, utcán, vagy a szülőszobában. A programok kapcsán beszélgettünk Fazakas Pálmával, a Születésház Egyesület elnökével gátmetszésről, telefonos segélyvonalról és a kórházi szülésekből fakadó traumákról.


Családháló: Szeptember 1-je óta működik a Születésház Egyesület anonim telefonvonala, az EMMA-vonal, amely olyan nők hívását várja, akiknek akár várandósságukkal, akár szülésükkel, a kórházban töltött napokkal, a gyermekágyas időszakkal vagy a szoptatással kapcsolatban bármiféle információra van szükségük, megosztanák negatív élményeiket, netán támogatást igényelnek egy-egy traumatikus eset kapcsán. Mennyit csörög a telefon és miben kérik a betelefonáló nők az EMMA segítségét?

Fazakas Pálma: Több éves munkánk során bebizonyosodott, hogy egy várandósság-szülés-gyermekágy témájában működő anonim segélyvonal milyen sokat tudna segíteni azoknak a nőknek, akiknek a környezete vagy nem érti meg, vagy elutasítja, gyakran bagatellizálja a nők tapasztalatait, élményeit. Végül a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével sikerült életre hívnunk az EMMA vonalat. Sok nő megkeres bennünket különböző kérdésekkel a telefonvonalon és az emmavonal [at] gmail [dot] com (emailben) egyaránt. Két nagy csoportba lehet sorolni a megkereséseket. A segélyvonalat olyan nők hívják, akik negatív szülésélménnyel kapcsolatos tapasztalataikat szeretnék megosztani (pl. a vajúdás, szülés alatt tapasztalt megalázó bánásmód, szóbeli agresszió, félelemkeltés, információ visszatartása, fenyegetés, durván végrehajtott beavatkozások, szülés indulásának siettetése, nagy, fájdalmas és nehezen gyógyuló gátmetszés), illetve fogantatási nehézségekről, szüléstől való félelemről, szülés utáni poszt traumás stressz szindrómáról szeretnének beszélni. A megkeresések visszatérő eleme, hogy a nők nem a fizikai megpróbáltatások miatt szenvednek elsősorban, hanem a tapasztalt bánásmódtól, és a kiszolgáltatottság, kontrollvesztés érzésétől. Attól, hogy amikor ők bizalommal fordultak a szaksegítséghez a szülés érzékeny idején, elárulták őket, a környezetük pedig cserbenhagyta őket.

A másik csoport szoptatással, a szülés helyének és a kísérőknek a megválasztásával, ambuláns szüléssel, császármetszés utáni hüvelyi szüléssel (VBAC) kapcsolatban kér információt tőlünk, illetve a dúlák jelenlétével kapcsolatos kérdéseket tesz fel. Gyakran kérdezik a kórházak statisztikai adatait, gondolok itt a császármetszéseknek és gátmetszéseknek a számára, vagy a kórházi protokollra. Gyakoriak a szülési jogokkal kapcsolatos megkeresések, például a szülést követő korai hazatérés lehetősége (ambuláns szülés), vagy a beavatkozás visszautasításának a joga.

CSH: A WHO szerint mindössze a szülések 10 százalékában indokolt a gátmetszés. Ehhez képest nálunk a szülések 65 százalékában vágják át a gátat. Hogyan próbáltok tenni e gyakorlat ellen?

F.P.: Magyarországon évente kb. 45.000 nőn végeznek el úgy gátmetszést, hogy az elkerülhető lenne, tehát orvosilag nem indokolt. A rossz gyakorlat ellen közösen kellene fellépni a civil szervezeteknek, a különböző nőcsoportoknak, az egészségügyi dolgozóknak és a nőknek. Mi civil szervezetként tudományos alapokon álló információkkal látjuk el a nőket és családjukat, teret biztosítunk arra, hogy egymás történeteiből megerősödve és támogatva tudják a gyermekvállalás egyedi és egyben nagyon érzékeny életszakaszát megélni. Arra bíztatjuk őket, hogy mondják el, írják le a döntéshozóknak, az orvosoknak, a szülésznőknek, a védőnőknek, a családjuknak, a barátaiknak, a nőtársaiknak, a gyermekeiknek, azt, hogy mi történt velünk, mit szeretnének másképpen. Arra biztatjuk őket, hogy ne mástól várják a megoldást!

CSH: A gátmetszés rengeteg nőnek okoz a szülés után hatalmas fájdalmakat. Sokuknak hónapokig nem gyógyul be a sebe, ami komoly kihatással van mindennapjaikra mind szexuális életüket, mind a baba ellátását illetően. Erről is szó esik a 16 nap alatt?

F.P.: November 25-e a „Rózsák Forradalmának” napja, mely a 16 akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen keretén belül a szülészeti erőszakra hívja fel a figyelmet. Egyesületünk több eseményre is hivatalos a 16 napon belül, ahol beszélünk a strukturális erőszakról, ami az egészségügyi rendszerben folyik. A strukturális erőszak kifejezés elsősorban a társadalmi hierarchiákban kódolt hatalmi viszonyokból eredő egyenlőtlenségre, igazságtalanságokra, jogsérelmekre vonatkozik. A mi esetünkben a medikalizált szülészeti rendszer az, ami a struktúrát biztosítja. A nőknek körülményektől függetlenül joguk van a méltóságuk megőrzéséhez (pl. a megfelelő bánásmódhoz, számukra kielégítő tájékoztatáshoz, a méltóságukat tiszteletben tartó hangvételhez). Joguk van ahhoz, hogy rendelkezhessenek a testükkel a szülés körül végrehajtott beavatkozásokat illetően (pld. szülésindítás, gátmetszés, császármetszés), miután megkapták a megfelelő tájékoztatást. Joguk van ahhoz, hogy a saját és gyermekeik egészségére káros, szükségtelen beavatkozásokat mellőzve lássák el őket. Ha megnézzük az “erőszak” szó jelentését, akkor azt látjuk, hogy erőszaknak nevezünk minden olyan történést, amely más élőlényeknek fájdalmat, sérülést, szenvedést okoz, illetve más embereket valamire fizikai erővel vagy hatalmi nyomással kényszerít.  A medikalizált szülészeti rendszer működéséhez hozzátartozik az is, hogy a személyes felelős sokszor nehezen azonosítható, ezért nehéz fellépni ellene. A rendszer pedig bedarálja a nőket. A szülés egyébként sem az az idő, amikor a nőknek védekezni vagy harcolniuk kellene.

Mindennek fényében és kontextusában akkor tekinthető erőszaknak az, ha egy nőn gátmetszést hajtanak végre, ha az orvosi indok nélkül, és/vagy a nő számára kielégítő tájékoztatás, és a nő beleegyezése nélkül történik meg.

CSH: Visszatarthat egy gátmetszés attól egy nőt, hogy újra szüljön?

F.P.: Bármilyen beavatkozás, ami traumatikus volt a nőnek, visszatarthatja őt attól, hogy ismét gyermeket vállaljon. Ha úgy tekintünk a szülésre, mint „szaporodási teljesítményre”, akkor nem csoda, ha sokan úgy érzik, kudarcot vallottak. Mi újra és újra felhívjuk arra a figyelmet, hogy az anya és a gyermek egységet alkotnak, az érdekeik nem szembeállíthatók! Minden, az anyát érő felesleges fájdalom, beavatkozás negatívan hat a magzat egészségére! Népességpolitikai érdek is lenne törekedni arra, hogy a nők jó élményként éljék meg a szülésüket, mert a rossz élmények sok esetben még a tervezett gyermekek megszületését is meggátolják.

CSH: Egyre többször és több fórumon esik szó az ún. szülőszobai erőszakról. Láttok változást? Van foganatja a történetek nyílt felvállalásának?

F.P.: Annak van foganatja, ha a nők visszajeleznek az intézményeknek, ha írnak visszajelző levelet arról, ami velük történt. Például ha leírják azt, hogy miért váltottak orvost vagy intézményt, miért érzik azt, hogy megalázták őket, vagy miért volt rossz, hogy indokolatlanul hosszú időre elválasztották őket a kisbabájuktól. Ugyanakkor azt is meg kell fogalmazni, hogy mi volt jó! A kórházaknak ezek nagyon fontos visszajelzések és egyre többen vannak olyanok, akik meghallják ezeket az igényeket. Azt gondoljuk, hogy a rendszerben akkor lesz változás, ha a nők ezt akarják, és ennek az igényüknek hangot is adnak. Bárhogy, bármilyen formában.

CSH: Alulfizetett, a szülést veszélyes folyamatnak értékelő orvosok, természetes szülést nem kísérhető szülésznők, alapvető hozzáállásbeli problémák… Látjátok a fényt az alagút végén?

F. P.: Ha nem látnánk a fényt az alagút végén, nem lenne erőnk ezt a munkát végezni. Én nem szeretném, ha a lányaim és a fiam ebbe a rossz gyakorlatba nőnének bele! Azt szeretném, ha ennél több választási lehetőségük lenne, ha a jó szülésélmény garanciája nem egy adott kórházhoz vagy orvoshoz kapcsolódna, hanem általános gyakorlattá válna. Ha nem kellene már akkor bejelentkezni a szülészhez amikor még csak tervben van a kisbaba ahhoz, hogy majd biztosan elvállalhassa a szüléskísérést. Ennek a jelenlegi oka a túlterheltség és a természetes szülést pártoló és kísérni tudó személyzet kis létszáma. A fényt az alagút végén az is közelebb hozná, ha a nők a párjuk mellett egy asszonytársi segítőt is bevihetnének a szülésükhöz, legyen az a dúlájuk, a barátnőjük vagy az édesanyjuk. Én kétszer szültem kórházban, háromszor otthon. A nővérem, aki azóta már hivatásos dúla lett, mindig ott volt velem, és azt a pótolhatatlan figyelmet és támaszt tudta nyújtani, amire szükségem volt, és amire a túlterhelt személyzetnek nem volt már kapacitása. Ezzel a tapasztalattal a hátam mögött mondom azt, hogy a  problémamentes szülés és a jó szülésélmény nem a szülés helyétől függ, hanem a jelen lévő kísérők belénk vetett bizalmától, szaktudásától.  Nem a rózsaszín függöny és a pasztellszínű fal, vagy a gyertyaláng az, ami meghozza ezt az élményt és tapasztalatot, hanem az alázat és a tisztelet amit a nők és a  megszülető generáció irányába mutatunk. Nem értettem, mit jelent amikor először olvastam az erőről ami eljön a nőkhöz szülés közben. Harmadik gyermekem szülésénél jött el hozzám is….Ekkor azt éreztem, hogy ha én ezzel így meg tudtam birkózni, nincsen olyan akadály az életben, amit ne tudnék legyőzni…..A fény az alagút végén akkor fog látszani, ha mi nők nem engedjük, hogy ezt az erőt elvegyék tőlünk!