A fogyasztói társadalom keresztény vértanúi

Százemeletes panelház, Ferenc pápa, offshore-ozás, fogkrémreklám, unortodoxia – csak néhány dolog, ami Tóth Gergely közgazdásszal beszélgetve szóba kerül. A fenntartható, felelős vállalat-irányítás itthoni élharcosa szerint kezdünk jó útra térni, de nem elég időben kifizetni a számlát. Interjú.

Az interjú előző része itt olvasható.

– Pontosan mit?

Ehhez először azt kell tisztázni, hogy kitől mit. Max Weber iskolateremtő műve szerint (A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme) a feudalizmust a puritán protestáns vállalkozók erjesztették át kapitalizmussá. Ők mennyországbeli helyüket vélték biztosítani önzetlen földi szorgoskodásukkal, a mai „munkalkoholisták” pozitív archetípusaként. Lehet benne valami, azt én is megfigyeltem, hogy szinte minden multi hőstörténetként indult. Ha egy korral visszalépünk az időben, a keresztény vértanúk vissza nem ütése tette a pogány Római birodalom központját Vatikánná. Szóval szerintem a keresztényeknek igencsak fontos és új formában kell ma vértanúnak lennie.

– Mégis hogyan?

A kérdés talán úgy lenne pontos: Hogyan lehetnénk a saját korlátaihoz érő fogyasztói társadalom keresztény vértanúi? Természetesen fogalmam sincs, hogy ez mit jelent pontosan. Annak is nagyon örülnék, ha a saját feladatomat, nagy szavakkal küldetésemet látnám legalább körülbelül ebben a történetben. Ám a történet nagyjából világos, feladatunk kettős. Egyfelől tudatos fogyasztóvá válni, megélve a négy sarkalatos erény összefonódó és felemelő erejét, talán a mértékletességről rugaszkodhatunk el felfelé a spirálba. Akit érdekel, járjon utána, hogyan lehet tudatos fogyasztónak lenni.

– Ez ugyanakkor csak a dolog egyik fele.

– Igen, ennél sokkal nagyobb feladatunk van. Nem hihetjük, hogy elég, ha írunk a papír mindkét oldalára, visszavisszük a pillepalackot, szemlesütve CO2 kvótát veszünk, ha “az üzlet nem áll meg” repülőútra kényszerít minket, s jó ökosznob-kereszt(y)én(y)-hazafiként csak bioélelmiszert fogyasztunk. Az egyéni hősiesség mellett – mert valljuk be, lassan hősnek számít, aki gyalog megy a 4. emeletre – le kell bontanunk a bűn struktúráit, ráadásul nem harccal, hanem jobbat és fenntarthatóbbat építve helyette. Isten néha segítségünkre siet, egy kis önpusztító fogyasztást visszavető gazdasági válsággal, vagy egy felesleges repülőutakat leredukáló izlandi vulkánnal. Ám tanúságot mégis nekünk kell majd tennünk, mert még mindezek után is partnernek tekint minket: hiszen hogy is ne tehetné egy csapásra fenntarthatóvá a világot Az, aki szétválasztotta a Vörös-tengert?

– Mi a véleménye arról, hogy Európában lassan egyedül a németek maradnak azon véleményükkel, hogy további megszorításokra van szükség a válság leküzdéséhez?

– Ez körülbelül olyan, mint ha a koncentrációs táborból hazatérő rabot további fogyókúrára fognám. Természetesen egészen rövid távon igazam lenne, hiszen hetekre van szüksége, míg áttér a normál étrendre, ám középtávon nyilván elhalálozna a páciensem. Kerekes Sándor professzor egy másik hasonlatot használ: az infarktusos betegnek nem lehet további hajtást javasolni, még ha a normál 10-12 órás munkanapja után beillesztendő félórás tornáról van is szó. Hogy ne csak rébuszokban beszéljünk: a dolgoknak van egy egészséges ára, finanszírozása, pénzigénye. Egyetemen dolgozván pl. évente megkapjuk az ukázt, hogy javítsuk a hatékonyságot 10-20 százalékkal. Ez elvezetett abba a boldog állapotba, hogy az oktatók között nem számít a múlt, tapasztalat, képességek, csak az „objektív” mutatók, PhD vagy DSc fokozat, impakt faktor, idézettségi index. A professzor lassan persona non grata lesz a tudomány szentélyeiben, hiszen a legdrágább, teherbírása korával arányosan csökken, ráadásul még munkaköri leírása szerint is kevesebb órát kell tartania, mint a tanársegédnek. Az ökonomizmus démona az igazság angyalának köntösében tündököl, s látszólag sikeresen zülleszt szét 4-500 év alatt kialakult, bejáratott intézményeket, normákat. Visszatérve a németekre: remélem hamarosan ők is belátják, hogy a hatékonyság nem mindenekfelett fokozandó jó, hanem optimuma van: a hatékonytalanság ellen harcolva sajnos túllőttünk az optimumon, s a túlzott hatékonyság hibájába estünk. Ez a cél nélküli, illetve öncélú gép ősbűne, az elképzelhető legembertelenebb rendszer, de egyelőre kevésbé felismerhető álarcban, mint a sztálini diktatúra, az első világháború gépiesített hadserege, vagy a már Ókori Rómában tökélyre fejlesztett bürokrácia. Lewis Mumford kiváló, s prófétainak bizonyult kórképet adott erről A gép mítosza c. művében. Szóval hajrá németek!

– Hogy fest jelenleg a helyzet: ha fenntartható növekedésre tudna beállni a világ, az azt jelentené, hogy sokkal kisebb lenne az esélye az újabb és újabb válságoknak?

Persze! Ha az autógyártók pl. nem kétszer akkora gyárakat akarnának építeni a szent (skála)hatékonyság nevében, akkor pár évtized múlva feleakkora gyárak válnának rozsdaövezetté. Nálunk még kevés az elhagyott hiper- szupermarket, de Franciaországban már évtizedekkel ezelőtt lehetett látni ilyeneket. Ehhez persze az „ökonomizmus szentháromságának” másik két bálványával is le kellene számolnunk: a versenyképességgel és a növekedéssel. A Volkswagen nyilván a Toyota előretörése miatt retteg, mintha a feladat nem a nép autóval való ellátása lenne – keresztény szempontból tegyük hozzá, addig a pontig, míg ez javítja az Isten elé kerülésük esélyeit, a felfelé tartó létrán szerintem gyalog könnyebben jut majd előre az ember – és minél több emberhez méltó munkahely biztosítása. A feladat ehelyett már régen a piaci részesedés növelése, az ROI és hasonló ezoterikus megtérülési mutatók strófolása, végső soron a világ legjobb autógyártóvá válása. De miért? Nekem nem a világ legjobb cipője kell a legolcsóbb áron – ez maga is paradox -, nem kell a sílécembe évente új extra, s azt is szeretem, ha okosabb vagyok a telefonomnál. Hatékonysághajszánkat állítólag a versenyképesség indokolja, mert hogy másképp nem lehet növekedni. Hatékonyan növekedni: farkába harapó kígyó, ördögien abszurd történet. Szép és jó izmosnak lenni alacsony testzsírindex-szel, de azért az ember több, mint izompacsirta. Ép testben ép lélek, ám ha minden gondolatunk ez lesz, nem marad időnk használni valamire az egészségünket, fittségünket. Márpedig Isten azért többre teremtett minket a fitt, izmos és igazán gyönyörű szarvasoknál.

– Ezek szerint nem lehetséges hatékony növekedés?

– A növekedés megfejtése nem könnyű, ezt megtanulhatjuk az USA-ból, Angliából vagy Franciaországból indult, egymástól független nemnövekedési mozgalmak látványos el nem terjedéséből. A globálkapitalizmus megreformálásához azért többre van szükség, mint egyik tézisének tagadására, bármennyire igaza is van a tagadóknak. A növekedéssel is úgy állunk, mint a hatékonysággal, van optimuma. Az USA-nak feltehetően csökkennie kell, de Californiának jobban, mint mondjuk Minessotának. Magyarországnak talán a nem- vagy alignövekedés a fenntartható útja, míg az éhenhaló afrikaiaknak igenis kell növekedniük. A történetet tovább bonyolítja, ha segélyeket juttatunk helyi haduraknak, a problémáink sok pénzzel sajnos nem orvosolhatóak, csak kis pénzzel és rengeteg odafigyeléssel. Erre jó példa az Európai Unió milliónyi teljességgel irreleváns projektje, egyenként milliárdnyi forintokat emésztve fel, s kiépítve egy szinte tökéletesen fenntarthatatlan struktúrát. Miközben a horizontális szempontok között messze vezet a fenntartható fejlődésé, legalábbis papírklisék szintjén. De ez már egy másik történet.