A fogyatékosság színe

A világ sokszínű, és ebben a sokszínűségben a fogyatékosságnak is helye van – állítja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke. Kovács Ágnes szerint az ép közösség is tanulhat a fogyatékossággal élőktől.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2016. április 02. Csontos Dóra

A világ sokszínű, és ebben a sokszínűségben a fogyatékosságnak is helye van – állítja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke. Kovács Ágnes szerint az ép közösség is tanulhat a fogyatékossággal élőktől.


Ki minősül napjainkban Magyarországon mozgáskorlátozottnak?

Kovács Ágnes: A súlyosan mozgássérült emberek, illetve azok, akik fogyatékossági támogatásban részesülnek, továbbá a 18 éven aluliak esetében azok, akik után kiemelt családi pótlék jár, valamint a közlekedőképességi vizsgálatokon keresztülment mozgássérült emberek. Ám a valóságban ennél jóval nagyobb sorsközösségről beszélünk, csak sajnos a 2011-ben bevezetett közlekedőképességi vizsgálat alapján sok súlyosan mozgássérült ember ma nem kaphatja meg a súlyosan mozgáskorlátozottaknak járó kedvezményeket. Nem jár például közlekedési kedvezmény annak, akit combközéptől amputáltak.

Miért nem?

KÁ: Ilyen most a szabályozás. De az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviselőivel folytatott érdekvédelmi munkánk eredményeként a közelmúltban már született megegyezés, melynek értelmében várhatóan felülvizsgálják ezt a jogszabályt.

Hány mozgáskorlátozott ember él Magyarországon?

KÁ: Bátran beszélhetünk legalább egymillió érintettről.

Kötelezik-e jogszabályok a kormányt arra, hogy biztosítsa a mozgáskorlátozott emberek esélyegyenlőségét?

KÁ: Igen, 1998-ban volt az a történelmi pillanat, amikor Magyarország először rögzítette jogszabályban azt a szándékát, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy az élet minden területén esélyegyenlőséget biztosítson a magyar fogyatékos emberek számára. E cél megvalósításához készül egy országos intézkedési terv is, amelyet néhány évente szoktak megújítani. Nemrég fogadták el a 2018-ig szólót, amelyben a kormány meghatározza, hogy ebben az időszakban mely területeken, milyen lépéseket kíván megtenni, azokért kik a felelősök és milyen határidőre várható a feladatok elvégzése. Ezen felül hazánk az ENSZ ide vonatkozó egyezményét is ratifikálta, amely ugyancsak arról szól, hogy a fogyatékos emberek számára mindennapjaik során biztosítani kell az esélyegyenlőséget. Magyarország tehát több szinten is kötelezettséget vállalt arra, hogy minden állampolgára egyenlő eséllyel élhessen, függetlenül attól, hogy fogyatékossággal él-e vagy sem.

Szokás mondani, hogy minden jogszabály annyit ér, amennyit betartanak belőle. A mindennapokban is érvényesülnek ezek a kötelezettségek?

KÁ: Ideális helyzetben a társadalmakban nem lenne szükség arra, hogy jogszabályok biztosítsák az egyenlő esélyeket, hiszen alapvető értékként van jelen a gondolkodásukban, cselekvésükben, hogy mindent úgy alakítanak ki, hogy az mindenki számára elérhető, használható legyen. Sajnos előfordulnak esetek, amikor a jogszabályok sem elegendőek ahhoz, hogy kézzelfogható változást eredményezzenek. Sok teendőnk van még, bár kétségtelenül elindult egy pozitív folyamat. Vannak területek, ahol jobban haladunk, igaz, olyanok is, ahol szinte semmi nem történt még. Pozitív előrelépésnek tartom a korai intervenció területén elindult változásokat, nagy lemaradásban vagyunk viszont például a közösségi közlekedés vagy az épített környezet akadálymentesítésében. Ezt a helyzetet kellene egyensúlyba hoznunk.

Úgy tudom, hogy Ön rutinos ebben az érdekképviselői munkában, hiszen Békés megyében már 18 éve visel hasonló tisztséget. Van netán személyes kötődése a mozgáskorlátozott emberekhez?

KÁ: Én éppen húsz esztendeje, édesanyaként kapcsolódtam a mozgalomhoz, ugyanis fiamat, Gergelyt születését követően egy vírusos fertőzés következtében újra kellett éleszteni, ami hál’ Istennek sikerült is, azonban károsodott a központi idegrendszere, így ő ma – immár fiatal felnőttként – négy végtagját érintően súlyosan mozgássérült emberként él. Szembesültem tehát azzal, hogy az én gyermekemnek nincsenek olyan esélyei, mintha épként élné az életét. Édesanyaként nem volt más választásom, mint a saját kezembe venni a dolgokat, mert nem várhattam a csodát. Így kezdtem el az érdekvédelmi tevékenységet, és szerveztem meg Békéscsabán az integrált óvodai nevelést és iskolai oktatást. Később kialakítottunk egy egész megyére kiterjedő szolgáltatói hálózatot és intézményrendszert. Azon munkálkodtunk, hogy az utánunk jövő családok, akik hasonló nehézségekkel küzdenek, már ne szembesüljenek mindazokkal a problémákkal, amikkel nekünk kellett.

A MEOSZ elnökeként országos szinten is hasonló intézményrendszer kiépítésére törekszik?

KÁ: Egy megyei és egy országos érdekvédelmi szervezet munkája felfogásom szerint alapvetően különbözik. Természetesen minden megyei szervezetnek meg kellene erősödnie és hatékony ellátó rendszerré kellene válnia, de egy országos szervezet vezetőjeként azon kell dolgoznom, hogy kezdeményező módon lépjünk fel, és a jogalkotás szintjén minél hatékonyabb eredményeket érjünk el. Ötéves vezetői ciklusom idején ennek szellemében kívánom vezetni a MEOSZ-t, megválasztásomkor erre vállaltam kötelességet és felelősséget.

Céljai megvalósításához rendelkeznek a szükséges anyagi forrásokkal?

KÁ: A pályázati forrásokat illetően szűkösek a lehetőségeink, így aztán sajnos nincs sok dolgunk a pályázatírásokkal. De kétségtelen, hogy szervezetünk a költségvetésben nevesítve van, bár a költségvetési források jelentős részét tovább adjuk a tagszervezeteinknek, hogy helyi szinten segítsék a mozgáskorlátozott embereket.

Ön tagja az Országos Fogyatékosságügyi Tanácsnak is.

KÁ: Ebben az évben már két ülése is volt a testületnek. Pozitív változásoknak vagyunk szemtanúi a anács ülésein, konstruktív és innovatív együttműködés van kialakulóban. Különösen tetszik, hogy a tanács elnöke, Czibere Károly államtitkár úr a korai intervencióról külön ülést hívott össze, és jelezte, hogy egy-egy fajsúlyos kérdésről önálló tanácsülésen is fogunk tárgyalni, ahol a témában érintett tárcák is képviseltetik magukat. Szövetségünk is több egyeztetést kezdeményezett az államtitkársággal, amely egy-egy felvetett témával kapcsolatban a miénktől eltérő álláspontot képviselt, majd az egyeztetést követően mégis körvonalazódtak a megoldás lehetőségei.

Tudna említeni erre konkrét példát?

KÁ: Többet is tudok mondani. Ilyen például az általunk problémásnak tartott közlekedőképességi jogszabály felülvizsgálatának ígérete, amiről korábban már beszéltem, illetve ilyen téma a súlyosan mozgássérült emberek gépjárműhöz jutásának a problémaköre, hiszen a súlyosan mozgássérült, kerekesszéket használó emberek számára a jelenleg kedvezményezett autók nem megfelelőek. Ennek a felülvizsgálatára is van ígéretünk. De ilyen a parkolási kártyák ügye is, amellyel kapcsolatban többször kértük, hogy a speciálisan kijelölt, széles parkolóhelyeket csakis a súlyosan mozgássérültek használhassák, az összes többi parkolót pedig a többi fogyatékossági csoport. Úgy tűnik, ebben is történt elmozdulás, és mindezek a változások – amelyek a kormány és a MEOSZ komoly szakmai munkájának eredményei – remélem, hamarosan nyilvánosság elé is kerülhetnek.

Örömteli, hogy a nagypolitika szintjén pozitív változásokról tud beszámolni, de a mindennapokban a társadalom is empátiával viszonyul a mozgáskorlátozott emberekhez?

KÁ: A szövetség elnökeként a mindennapokban azzal szembesülök, hogy hozzám mindig csak a problémák érkeznek. Szerintem a fogyatékos emberek helyzete akkor fog jelentősen javulni, amikor végre minden szereplő „odateszi” magát. Amikor a kormány, az érintettek, és a társadalom minden tagja megérti, hogy felelősségünk van egymás iránt, és hogy az együttélés nem teher, hiszen mindig tanulhatunk egymástól. A fogyatékossággal élők az ép közösségtől éppúgy, mint az ép közösség tagjai a fogyatékos emberektől.

És mi a tananyag?

KÁ: Minden nehéz élethelyzetből fel lehet, sőt, fel kell állni! A mozgáskorlátozott emberek közössége jó példa arra, hogy megannyi nehézség közepette is meg lehet találni a mindennapi boldogságot. Hisz a világ attól szép, hogy színes, és ebbe a sokszínűségbe a fogyatékosság is ragyogóan belefér!